Találat: önvezető jármű

Talán sosem lesz legális az önvezető autózás, mondja a BMW egyik vezetője

„A BMW igazgatótanácsának tagja szerint csak tökéletes megoldást szabad kiengedni az utakra, és szerinte olyan még jó darabig nem is lesz. A különböző önvezető rendszerek az elmúlt években számos kérdést vetettek fel az autógyártók és a törvényhozók számára. A rendszerre egyértelműen van igény, hiszen sokkal több az olyan autó tulajdonos, aki inkább áthárítaná a felelősséget és a stresszt egy jól működő rendszerre, mint az olyanok, akik boldogan váltogatnának sebességet egy hosszabbra nyúlt dugóban is. Korlátozott vagy teljesen önvezető rendszerek fejlesztésével szinte minden...

Részletek

A zalaegerszegi járműipari tesztpályának csaknem egyharmada elkészült

„ A tavalyi alapkőletétel után egy évvel 25-30 százalékban elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, ahol ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél - közölte Vígh László a létesítmény miniszteri biztosa. A miniszteri biztos a pálya első nyílt napján felidézte, hogy napra pontosan két évvel ezelőtt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a zalaegerszegi tesztpálya építésének szándékát, éppen egy éve pedig letették az alapkövet is. A több elemében egyedülálló létesítmény mintegy 250 hektáros területen épül, a pályán önvezető járműveket is lehet majd tesztelni....

Részletek

5G-teszt­folyosókat alakítanak ki az EU-ban

„Az Európai Unió területén számos helyen alakítanak ki a határokon átnyúló 5G-tesztkorridorokat, hogy így segítsék a hálózatba kötött és automatizált mobilitás elterjedését. Az Európai Bizottság közölte, hogy további tesztterületeket hoz létre az automatizált és hálózatba kötött vezetés számára. A folyamatban kulcsszerep fog hárulni az 5G mobilszabványra, amely lehetővé teheti az egyes autók közötti, valamint a gépkocsik és az infrastruktúrák közötti mobilkommunikációt. Ezeket a rendszereket alkalmazhatják majd a járművek és az utak közötti üzenetek továbbítására, hogy lehetővé váljon például az automatizált előzés, besorolás...

Részletek

Az amerikai számvevőszék jelentése a mesterséges intelligenciáról – lehetőségek, kihívások, következmények

„Az Egyesült Államok számvevőszéke (Government Accounting Office, GAO) igazgatója 2017. július 6-ára kétnapos fórumot hívott össze az ipar, a kormányzat, a tudományos élet és a civil szervezetek részvételével a mesterséges intelligenciában (MI) rejlő lehetőségekről, ezzel együtt a felmerülő kockázatokról és kihívásokról is. Az erről kiadott jelentést – amelyet nem csak a résztvevők lektoráltak, hanem két független szakember is – március végén hozták nyilvánosságra. A GAO jelentésének felvezetésében kiemeli: az MI jelentős mértékben javíthatja az életminőséget és a versenyképességet olyan megoldásokkal, amelyek választ...

Részletek

A digitális autóipari korszakban is élen járó lehet Magyarország

„Magyarország minden tekintetben felkészült arra, hogy az autóipar hagyományos korszakát követően a digitális autóipari korszakban is a legsikeresebb legyen Európában - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Zalaegerszegen. Szijjártó Péter a 45 milliárd forintos beruházással készülő, önvezető és elektromos autók tesztelésére is alkalmas járműipari próbapálya megtekintése kapcsán beszélt arról, hogy Európában is egyedülálló módon a zalaegerszegi pályán nemcsak városi és közúti tesztkörnyezetben lehet majd vizsgálni a járműveket. Ausztriával és Szlovéniával megállapodva határon átnyúló tesztutakat is biztosítanak a fejlesztőknek, így a határt...

Részletek

Az autonóm – vagy önvezető – autók jogi szabályozásának kérdései

„A genfi autószalon idei kínálatát elnézve egyértelmű: mára nem utópia a sofőr nélküli jármű. A technikai fejlődés megválaszolandó kérdések elé állítja a jogalkotót. Így van ez az autonóm – vagy önvezető – autók jogi szabályozásának esetében is. A nemzetközi trendekről, a lehetséges hazai szabályozásról, az újítás által felvetett jogi és etikai kérdésekről Udvary Sándorral, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi docensével beszélgettünk. ... Februárban Győrben zajlott az Autonóm Járművek Jogi Kérdései Kompetenciaközpont projektbemutató workshopja, melyen Ön is részt vett, előadott. Győrben...

Részletek

Az Autonóm Járművek Jogi Kérdései Kompetenciaközpont projektbemutató workshopja

„MEGHÍVÓ A SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán szervezett AUTONÓM JÁRMŰVEK JOGI KÉRDÉSEI KOMPETENCIA KÖZPONT (Autonomous Cars and Their Legal Aspects – ACLA-SZE) projektbemutató workshopjára FELSŐOKTATÁSI ÉS IPARI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT (FIEK), GINOP-2.3.4-15-2016-00003 A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar több kutatója vesz részt az Autonóm járművek jogi keretei c. FIEK-kutatásban, amely a felsőoktatás és az ipar közötti együttműködés jegyében, GINOP-os (tehát gazdasági innovációs) forrásból valósul meg a Széchenyi István Egyetemen (http://fiek.sze.hu/fooldal). A Lévayné Fazekas Judit dékán által vezetett kutatócsoport tagjai az...

Részletek

II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó hírei: fókuszba kerül a vállalati digitalizáció

„A digitalizálás és a gazdaság digitális átalakulása – ez az egyik prioritása a Visegrádi Együttműködés (V4) mostani elnökségének, amelyet 2018 júniusáig Magyarország tölt be. Ennek részeként a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) január 25–26-án már második alkalommal szervezi meg Budapesten neves magyar és külföldi szakemberek részvételével a regionális digitális csúcstalálkozót. A konferencia fő célja, hogy felgyorsítsa az együttműködést a régióban a kormányzati, az intézményi és a vállalkozói szereplők között. A csúcstalálkozó egyik fő témája az e-mobilitáson belül a nagyvárosi hálózatok kooperatív rendszereinek bevezetése, ami...

Részletek

II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó hírei: a kormány segíti a digitalizáció megvalósulását, mondta Lepsényi István

„A magyar kormány támogató gazdasági környezet megteremtésével, átfogó programokkal, finanszírozási forrásokkal segíti a digitalizáció megvalósulását, a technológiai váltást - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára a II. Regionális Digitális Csúcstalálkozón. Kiemelte: Kelet-Közép-Európa a kontinens növekedési motorja, a térség országainak együttműködése a digitalizációs átállásban hosszú távon fenntartható előnyt jelent a régiónak. Lepsényi István úgy vélte, a magyar gazdaság folyamatos növekedése jó alapot teremt a kormány céljainak megvalósításához, ugyanakkor a gazdasági növekedéshez szükséges a digitalizációra, az innovációra kiemelten...

Részletek

A gépjárműpiac 2030-ig radikális változásokon megy át

„Elemzésünk szerint a gépjárműpiac 2030-ig radikális változásokon megy át. Az új megosztási módok elterjedése miatt a gépkocsik száma Európában 280 millióról 200 millióra, míg az Egyesült Államokban 270 millióról 212 millióra csökkenhet. Ezzel szemben Kína gépkocsiállománya 2030-ig 180 millióról 280 millió darabra nő. Tanulmányunkban – amely az „eascy – The five dimensions of automotive transformation” címet viseli – látszólag egymásnak ellentmondó megállapítások olvashatóak. Így amíg a gépkocsiállomány Európában és az USA-ban 2030-ig drámai mértékben csökkenhet, a közúti forgalom az eddiginél is nagyobb...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3