Időlegesen sikerült megállítani az uniós szerzői jogi reformot

„Össztűz zúdult az utóbbi napokban az Európai Parlament képviselőire, hogy utasítsák el a mai napon eléjük kerülő, átfogó szerzői jogi reformot. A civil szervezetek és aktivisták az utolsó percben sikerrel jártak, az EP erős többséggel utasította el a tervezetet, amely így visszakerül a tervezőasztalra. A reformnak ezzel persze nincs vége, a jövőben újra szavazhat róla a testület, azonban ebben a formában a szabályozás várhatóan már nem lesz hatályos. A tervezetet 318 nem, 278 igen és 31 tartózkodás mellett utasította el a testület.

Abban egyébként minden fél egyetért, hogy a jelenlegi, rendkívül széttöredezett, tagállamonként változó szerzői jogi szabályozást egy egységes uniós szabályozással kell felváltani. Ez illik a digitális közös piac logikájába is, így leegyszerűsödne a művek publikációja és elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, hogy bizonyos tartalmak és szolgáltatások csak a legnagyobb piacokon (Egyesült Királyság, Németország, stb.) indulnak el, a kis piacok pedig (mint Magyarország) akár éveket várnak a sorukra. Az új szabályozással akár egyszerre indulhatna el egész Európában például egy Spotify-szerű szolgáltatás.

Két kritikus cikkely
Abban azonban már jelentősen eltérnek a vélemények, hogy ez a közös piac hogyan kellene kinézzen. A legnagyobb vitát a 11-es és a 13-as cikkely keltette. Előbbi a “linkadó” néven került be a köztudatba, mert előírta, hogy még az egészen parányi infómorzsák átvételéhez is licencelési szerződést kell kötni. Ez a német (és más európai) kiadók régi vesszőparipája, álláspontjuk szerint a Google és a Facebook az ilyen morzsák átvételén gazdagodott meg és vált jelentős híraggregátorrá, ebből pedig a kiadók semmit nem kaptak vissza. A kiadói nyomásra korábban Németország és Spanyolország is bevezetett linkadót, mindkét esetben masszív kudarc lett a próbálkozás vége.

A 13. cikkely a tartalomszűrők bevezetését írta elő az online platformok számára, amely a jogvédett tartalmakat automatikusan kiszűri. Ez az eredeti szándék szerint a YouTube-ra vagy Facebookra tömegével feltöltött jogvédett tartalom elleni szigorúbb fellépés lett volna, a kritikusok szerint azonban a kis szolgáltatók tömegeit csapta volna agyon, hogy fantasztikusan drága fejlesztésekkel kell szűrniük a feltöltéseket.

Az elmúlt hetekben az aktivisták és civil szervezetek egyre erősödő kampányt folytattak a tervezet ellen, a mozgósítás látványos sikert ért el az eredmény tükrében, a tervezetet támogató pártoknak ugyanis papíron meg lett volna a többségük az elfogadáshoz.

A szerzői jogi reformról kicsit részletesebben, a jogvédők és a kritikusok véleményeit is ismertető cikkünket érdemes fellapozni…”

Forrás:
Elbukott a szerzői jogi reform; Gálffy Csaba; HWSW.hu; 2018. július 05.
Lásd még: Megmenekült az európai internet… egyelőre; Bátky Zoltán; PC WORLD; 2018 július 5.
Az EP-ben leszavazták az új szerzői jogi irányelv kritikus részeit; Dajkó Pál; IT café; 2018. július 5.
Első körben megbukott az uniós szerzői jogi reform; Bitport.hu; 2018. július 5.
What’s at stake in the July 5 #SaveYourInternet vote: The text, explained; Julia Reda (Német Kalózpárt/Európai Parlament); 2018. június 18.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, Internet, jog, közigazgatás:külföldön
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.