energiagazdaságközigazgatás: magyar

Új vezetők az MVM és az NKM élén – létrejöhet az állami energiaóriás

Szerző: 2018. augusztus 5.No Comments

„Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter Kóbor Györgyöt nevezi ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére. Az MVM új elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. igazgatóságának elnökeként továbbra is részt vesz a társaság irányításában. Az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese veszi át.

„Mára a nemzeti tulajdonú energetikai társaságok, az MVM és a Nemzeti Közművek az ország legjelentősebb cégcsoportjaivá váltak, együttesen képesek ellátni az energetikai értéklánc minden részét, többek között a termeléstől az elosztáson és a kereskedelmen át az ügyfelekig. Mindez indokolttá teszi, hogy a meglévő kapacitást, tudást és ügyfelek kiszolgálását egy nagy, egységes nemzeti energetikai társaságcsoport tartsa kézben az MVM és NKM bázisán.” – mondta Kóbor György az MVM elnök-vezérigazgatója és az NKM igazgatóságának elnöke.

„A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően ma a lakossági földgáz és áram ára az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. Mivel több mint 4 millió partnerünk van a lakossági ügyfelektől a nagyvállalatokig, meghatározó, hogy olyan ügyfélélményt nyújtsunk, ami miatt a lehető legtöbben ügyfeleink szeretnének lenni” – mondta Hiezl Gábor, az NKM vezérigazgatója.

Dr. Zsuga János, az MVM eddigi vezérigazgatója közös megegyezéssel távozott. Dr. Zsuga János a cégcsoport versenyképességének növelése érdekében jelentős kultúraváltási és reorganizációs projektet indított. Vezetése alatt nagyszabású megújuló energiatermelés-fejlesztési program kezdődött 2017-ben az MVM Csoportban, amellyel Magyarország legnagyobb megújuló energia termelőjévé válik. Az elmúlt években sikeresen zárta a társaságcsoport a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási programját, amely a 2030-as évek végéig garantálja a stabil, kiszámítható és az ország energiaellátásának alapját képező nukleáris blokkok üzemelését. Az MVM Csoport az energiapiaci verseny élénkülése és a nemzetközi árnyomás közepette is megőrizte stabil, 100 milliárd Ft-ot meghaladó EBITDA-termelő képességét.

Kóbor György 2016 októberétől volt az NKM elnök-vezérigazgatója, ahol a nemzeti energetikai közműszolgáltatás hatékony, országos kiterjesztését és a modern, innovatív, egykapus ügyfélkiszolgálás kidolgozását irányította. Korábban 2010 és 2012, valamint 2013 és 2016 között az MVM gazdasági vezérigazgató-helyettese, illetve 2012-2013 között a MET Power Hungary Kft. vezérigazgatója volt. Ezt megelőzően 8 évig az E.ON Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója, majd az EON. Hungária Zrt. energia-beszerzésért és energia-értékesítésért felelős vezérigazgató-helyettese volt.

Hiezl Gábor 2016 decemberétől töltötte be az NKM kereskedelmi, majd digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettesi pozícióit. 2013-2016 között a MET Power Hungary Kft. portfolió menedzsment igazgatója volt, majd 2016 decemberéig az E2 Hungary Zrt-ben kereskedelmi igazgatóként dolgozott. 2000-től 2013-ig az E.ON Csoport kereskedelmi területein töltött be vezetői pozíciókat.[NKM]”

„Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter Kóbor Györgyöt nevezi ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére. Az MVM új elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. igazgatóságának elnökeként továbbra is részt vesz a társaság irányításában. Az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese veszi át. A lépések egyben azt is jelentik, hogy a két állami vállalat működését az eddiginél jóval szorosabban összehangolják, egy nagy, egységes energetikai társaságcsoportot kialakítva.
Mára az állami tulajdonú energetikai társaságok, az MVM és a Nemzeti Közművek az ország legjelentősebb cégcsoportjaivá váltak, együttesen képesek ellátni az energetikai értéklánc minden részét, többek között a termeléstől az elosztáson és a kereskedelmen át az ügyfelekig.

Bár a közlemény nem fogalmaz egyértelműen, ugyanakkor megerősíteni látszik azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint az MVM összeolvadhat az NKM-mel.

A területen az utóbbi egy-két napon alaposan felpörögtek az események. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter tegnap más cégek mellett hirtelen az MVM irányítását is átvette az MNV-től – derült ki a Magyar Közlönyből. A tulajdonosi struktúra már korábban úgy alakult ki, hogy az támogatta az egységes társaságcsoport kialakulását, az NKM tulajdonosai ugyanis 50%-ban a magyar állam és az MFB Zrt. és 50%-ban az MVM Zrt. Maga az NKM felépítése is ezt a koncepciót követi. A társaság egyebek mellett a Főgáz és a Démász beolvasztásával fokozatosan a lakossági gáz- és áramszolgáltatás vezető szereplője lett az elmúlt években, és már gőzerővel építi a távhő-szolgáltatási üzletágát is.[NRGReport]”

Forrás:
Új vezetők az MVM és az NKM élén; NKM Nemzeti Közművek Zrt.; 2018. augusztus 2.
Vezércsere az MVM-nél és az NKM-nál – Létrejöhet az állami energiaóriás; NRGReport; 2018. augusztus 3.