Skip to main content

Találat: energiaipar

Váratlan kormányzati nyilatkozat érkezett – fordulat jöhet a szélenergia szabályozásában

„Több figyelemre méltó bejelentést is tett Palkovics László a török hírügynökségnek adott interjújában, amiről eddig nem számolt be a magyar sajtó. Nyíltan beszélt a hírhedt-híres Bayraktar katonai drónok esetleges beszerzéséről és arról is, hogy Magyarország aktív szereplője lehet annak, hogy a kínai vasúti áruforgalom Törökországon keresztül bonyolódjon le Európa felé, miután az orosz és az ukrán tranzit a háború miatt ellehetetlenült. A legérdekesebb kijelentések mégis az energetika kapcsán hangoztak el: Magyarország 2023 végéig 8 gigawattra növelné a napenergia-kapacitását, és utalás történt arra...

Részletek

Az MVM tulajdonába került a Nemzeti Közművek

„Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MVM Zrt. százszázalékos tulajdonába került. A magyar állam az MVM egyedüli részvényeseként az NKM-ben meglévő kisebbségi részesedésével megemelte az MVM alaptőkéjét – közölte tegnap a villamosenergetikai társaság. Tájékoztatásuk szerint a 13,4 milliárd forint értékű tőkeemelés értelmében az MVM százszázalékos leányvállalatává vált az NKM Nemzeti Közművek Zrt. A lépés jelentős: az NKM-csoport teljes beolvadásával a legnagyobb hazai iparági tudásközpontként működő energetikai holding jött létre, amely a teljes energetikai értékláncot lefedi szolgáltatásaival, illetve szakmai felkészültségével minden eddiginél nagyobb...

Részletek

Az energiaszektor több innovációra számít a következő 20 évben mint Edison óta eddig összesen

„Kevesebb, mint öt év áll az energiaszektor szereplőinek rendelkezésére arra, hogy felkészüljenek a technológiai fejlődés és fogyasztói trendek által generált piaci változásokra – derül ki a The narrowing window for energy transformation című globális energetikai felső vezetői felmérésből. A 15. alkalommal végzett PwC-kutatás 56 ország 118 vállalatának körében készült. A megkérdezett döntéshozók válaszaiból széles körű iparági konszenzus rajzolódik ki azzal kapcsolatban, hogy az adatalapú, diszruptív technológiai fejlődés gyökeres változásokat generál az energetikai szektorban. A gyors ütemű változás ugyanakkor komoly kihívások elé állítja...

Részletek

Új vezetők az MVM és az NKM élén – létrejöhet az állami energiaóriás

„Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter Kóbor Györgyöt nevezi ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére. Az MVM új elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. igazgatóságának elnökeként továbbra is részt vesz a társaság irányításában. Az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese veszi át. „Mára a nemzeti tulajdonú energetikai társaságok, az MVM és a Nemzeti Közművek az ország legjelentősebb cégcsoportjaivá váltak, együttesen képesek ellátni az energetikai értéklánc minden részét, többek között a termeléstől...

Részletek

Okos Magyarország II. – száz évre szóló energiastratégia kellene

„Hosszútávú, akár száz évre szóló, az energia ágazatra vonatkozó stratégia megalkotását javasolja a magyar kormánynak a legnagyobb vállalatokat tömörítő Magyar Európai Üzleti Tanács legfrissebb jelentésében. Magyarország a gazdaság hosszútávú fenntarthatóságát a digitális átalakulás és az innováció adta lehetőségek kihasználásával, az oktatás átalakításával és a tudásalapú iparágak fejlesztésével érheti el. Emellett szükség lenne az energiaipar hosszú távú átgondolására – fogalmazta meg legfrissebb jelentésében a tíz Magyarországon is működő, nemzetközi nagyvállalatot tömörítő Magyar Európai Üzleti Tanács. A tagok minden évben ajánlásokat tesznek, melyek a...

Részletek

A blokklánc-technológia nemcsak a pénzügyi iparágat, hanem az energiaipart is forradalmasíthatja

„„A kriptopénz forradalmasította a pénzügyi iparágat azáltal, hogy lehetővé tette a felhasználók közötti, pénzügyi intézmények közvetítő szerepét nem igénylő elektronikus fizetési tranzakciókat. Azt azonban a mai napig kevesen tudják, hogy a bitcoin sikerét valójában az annak alapját biztosító blockchain-technológia adja. Bár jelenleg a pénzügyi szektorban a leginkább elterjedt a blockchain, számos iparágban, így az energiaiparban is intenzív kísérletezésbe kezdtek a vállalatok, hogy saját felhasználási eseteket dolgozzanak ki és ez által igazolják a technológia előnyét és alkalamazhatóságát a saját szektorukban is” - mondta...

Részletek

A kritikus infrastruktúrák üzemeltetőit egyre több informatikai támadás éri

„...A kritikus infrastruktúrák világszerte egyre több fenyegetéssel néznek szembe. Az amerikai belbiztonsági minisztérium elmúlt évben közzétett egyik jelentése szerint a legtöbbször célkeresztbe kerülő iparnak az energetika számít. Ez esetben olyan kockázatokkal kell számolni, mint a kormányok által támogatott kibertámadások, a kiberkémkedés, a fejlett kártékony programok által okozott fertőzések, és nem utolsó sorban a fejlett perzisztens (APT) fenyegetettségek. A legproblémásabb az olajipar A Tripwire a napokban adta ki azt a tanulmányát, amelyben egy tavaly lefolytatott felmérés alapján összegyűjtötte, hogy az energetikai vállalatoknál milyen...

Részletek

Zöld autókkal lehessen uberezni

„...Mennyire erősödött az innovatív területek jelenléte/szerepe az energiapiacon? Három évvel ezelőtt a PwC energiacsapatával három területet kezdtünk mélyebben vizsgálni: az elektromos közlekedés, a smart city (okos városok) és a sharing economy (megosztott gazdaság) témáját, s hogy milyen hatást gyakorolnak az egyes iparágakra. Mindhárom témában kapunk megrendelést, ami azt mutatja, hogy a piacot és az államot olyan mértékben érinti és érdekli mindez, hogy hajlandóak érte fizetni, ami ilyen előremutató területeken elég ritka. Például az elektromos közlekedés hazai meghonosítását koordináló Jedlik Ányos terv készítői...

Részletek

Az energiaszektor átalakulása

„ Az energia- és közüzemi szektorban jelentkező megatrendek és részterületi változások alapvetően módosíthatják az iparág vállalatainak stratégiáit és jövőbeli szerepét Fogy az idő azon vállalatok számára, amelyek még nem tették meg a megfelelő lépéseket, hogy sikeresen kapcsolódjanak be az energiaszektor átalakulásába A cégeknek fel kell tenniük a kérdést, hogy világos elképzeléssel rendelkeznek-e a jövőbeli sikert megalapozó új piaci és üzleti modellekről Bár az energia- és közüzemi szektor vállalatait érintő „halálos spirálra” vonatkozó előrejelzések eltúlzottak, a PwC és a Strategy& új tanulmánya az...

Részletek

3. Nyílt forráskódú térinformatika munkaértekezlet

„A munkaértekezlet célja az volt, hogy a magyarországi felhasználókat összehozza, a felhasználói kört bővítse, lehetőséget biztosítson az információk megosztására. OSGeo magyar csoport (elérhető a LinkedIn-en) 2014. november 21. Program ... Berényi Attila (GISLab): Webtérképek az energiaiparban - esettanulmány (15 perc) Miben különleges az energiaipar? Hogyan használhatóak a nyílt forráskódú térinformatikai eszközök (különös tekintettel a webtérképekre) ebben az iparágban? Milyen problémákkal találkozhatunk egy olyan rendszer bevezetésekor, amely nem a nagy szoftvercégek jól ismert programcsomagjaira épül? Milyen naprakész technológiákat alkalmazhatunk meglévő rendszerünk fejlesztésére, tökéletesítésére?...

Részletek