közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Tervezik-e az elektronikus közigazgatás fejlesztését, kiszélesítését?

Szerző: 2018. szeptember 9.No Comments

„…Veszprém megye negyvenesztendős kormánymegbízottja a Naplónak adott interjújában az általa vezetett hivatal működésére irányuló kérdéseinkkel kapcsolatban többek között szót ejtett jelentős fejlesztési tervekről, a közigazgatás és az ügyintézés irányelveiről…

– A mai világban nem kell különösebben taglalni a digitalizáció szerepét, fontosságát. Tervezik-e az elektronikus közigazgatás fejlesztését, kiszélesítését?
– A kormányzat nagy figyelmet fordít a digitalizációra, ami a kormányhivatalok szintjén az elektronikusan benyújtható ügyek számának folyamatos növelésében, illetve a hivatal informatikai felszereltségének naprakészen tartásában jelenik meg. Az elmúlt években jelentős fejlesztéseket valósítottunk meg ezen a területen, a kollégáink új számítógépes gépparkkal dolgoznak a gyorsabb, hatékonyabb feladatellátás érdekében. A következő időszakra nézve is vannak olyan, a közigazgatást fejlesztő operatív programok, melyek ezt a célt támogatják. Szeretnénk megvalósítani, hogy az informatikai hálózatunk fejlesztésével átjárhatóvá váljanak az egyes rendszerek, például a földhivatali ügyintéző a munkája során hozzáférjen az erdészeti szakrendszerben használt iratokhoz. Hasonlóan fontos célkitűzés a sávszélesség növelése a kisebb járásokban. Az informatikai fejlesztéseink nyomán egyre több mindet tud otthonról intézni az állampolgár az Ügyfélkapun keresztül, a jövő feladata és kihívása annak elérése, hogy minél kevesebb ügyintézéshez kelljen bejönni a hivatalba.

– Korábban nyolc éven keresztül polgármestere volt egy kistelepülésnek, Bakonyjákónak. Bizonyára jól ismeri a falvak lakosságának életét. Milyen intézkedésekkel lehet segíteni a falusiak ügyintézését?
– Előnynek tartom, hogy úgymond alulról kezdtem, hiszen korábban dolgoztam polgármesterként, kistérségi és megyei vezetőként is, majd ezután kerültem a kormányhivatal élére. Ismerem a kistelepülések mindennapjait, az ott élő emberek életét, igényeit, mivel most is kistelepülésen, Farkasgyepűn élek. Ezen tapasztalataimat is felhasználva igyekszem segíteni a falvak lakóit. A hivatalunkat erősítő 31 ügysegéd kollégánk rendszeresen ellátogat a megye 109 kistelepülésére, hogy a helyiek az ottani polgármesteri hivatalokban vehessék igénybe a területi közigazgatáshoz kapcsolódó ügyintézést. Emellett a megyében mind a 14 korábbi okmányiroda ma már kormányablakként működik, ez 14 integrált ügyintézési helyszínt jelent. Egy új, remek kezdeményezés a Mobilizált Ügyfélszolgálat, hétköznapi nevén a kormányablak-busz, amellyel a Veszprém Megyei Kormányhivatal is rendelkezni fog. Ez a mozgó ügyfélszolgálat már meg is érkezett hozzánk, jelenleg az informatikai felszerelése zajlik, terveink szerint ebben a hónapban munkába állatjuk.

A személy- és gépjárműügyi ügyintézést, például útlevélkészítést vagy jogosítványhosszabbítást is lehetővé tévő kormányablak-buszunknak azokra a kistelepülésekre vezetnek majd az útjai, amelyek tömegközlekedéssel a legnehezebben megközelíthetőek. A mozgásukban korlátozott személyek esetében akár az érintett háza elé is beparkol majd a busz, egy előre egyeztetett időpontban. Ennél közelebb már tényleg nem lehet vinni az ügyintézést az állampolgárokhoz. Ezekből a kormányablak-buszokból jelenleg tíz van az országban, de a számuk minden bizonnyal bővülni fog, mi szeretnénk, ha nálunk legalább három lenne. Így egy-egy jutna a Balaton-felvidék, a Somló és a Bakony aprófalvas területeire…”

Forrás:
Megdolgozik a lakosság bizalmáért a Veszprém Megyei Kormányhivatal; Polgár Tibor; VEOL.hu; 2018. szeptember 9.