közigazgatás: magyarművelődés

Állami vezetők képzésére indít szakokat a közszolgálati egyetem

Szerző: 2018. október 22.No Comments

„Az állami vezetők oktatására indít új szakokat is tartalmazó képzéscsomagot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – közölte lapunkkal az intézmény rektora. Koltay András arról is beszámolt: az oktatás és a kutatás szintjén is foglalkozni fognak azzal a problémával, hogy az online véleménynyilvánítás határait egyre inkább külföldi magáncégek határozzák meg. Hozzátette: legfőbb feladata a nyugodt építkezés feltételei­nek megteremtése lesz.

A leendő állami vezetők képzésére indít új szakokat a jövőben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ugyanis ez eddig hiányzott a felsőoktatási palettáról – közölte lapunkkal Koltay András, az intézmény rektora.

A tisztségét szeptemberben elfoglaló vezető kérdésünkre elmondta: a tervezési szakaszban lévő képzéssel nem a már vezető beosztásúak továbbképzése a cél, hanem egy olyan mesterképzést szeretnének létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy az, aki ezen a területen diplomát szerez, annak egyenes útja lehessen az államszervezet legfontosabb, kiemelkedő szakmai feladatokat ellátó területeire.

– Ehhez kapcsolódóan a XXI. század igényeihez mérten egy komplex, sokszínű, minden lehetséges igényt lefedő képzéscsomagot szeretnénk letenni az asztalra. Az adott feladathoz illeszkedően építeni fogunk a mesterképzésre, a szakirányú továbbképzésre és a tréning jellegű rövidebb képzésekre, valamint a frontális oktatáson kívül elérhető, az e-learning és az internet adta lehetőségekre is – fejtette ki Koltay András.

A rektor arról is beszámolt, hogy a tanári kar erősítésével tovább szeretnék növelni az egyetem színvonalát. Kívánatosnak tartják, hogy az ­NKE-n legyenek olyan szellemi központok, kutatóintézetek, valamint új képzések, amelyekben a saját tanáraink mellett az ország legjobb oktatói és kutatói is részt vennének legalább egy-egy projekt erejéig – közölte az intézmény vezetője, hozzátéve: hasonló tervek mentén szeretnék bővíteni a külföldi vendégoktatók körét is.

Koltay András arról is beszélt: elsősorban nem a hallgatói létszám, hanem a hallgatók felvételi pontszámának növelésével igyekeznek még rangosabbá tenni az intézményt, ahova reményeik szerint az ország legkiválóbb diákjai fognak jelentkezni.

– Új szakaszba lépett az egyetem fejlesztése, hiszen az infrastrukturális feltételek megteremtése után, a még intenzívebb szellemi építkezés időszakában vagyunk.

A legfontosabb feladatom az egyetem kezdeti éveinek teremtő munkája után az intézmény nyugodt pályára állítása, és a minőség további növelésének elősegítése. Heroikus munka volt az, amit az egyetem eddig elvégzett, és erre a kiváló, összeszokott csapatra bátran lehet támaszkodni a jövőben is – fogalmazott a szakember.

Koltay András kitért rá: az NKE különleges, hiszen feladata az államszervezet számára szakembereket képezni. – A XXI. században egy modern európai államnak folyamatosan újra kell definiál­nia önmagát, az egyetemnek pedig az a dolga, hogy a magyar állam erős oszlopait bocsássa ki, egyúttal a kutatási tevékenysége révén segítse azt a gondolkodást, amely az állam feladatait folyamatosan újrarendezi és cselekvését a változó helyzetekhez igazítja – fejtette ki az egyetem vezetője, aki fontosnak nevezte, hogy a nemzeti identitás hangsúlyt kapjon a képzésben.

– Ám az erős nemzettudat alapvetően nem az egyedi alkalmakkor – például nemzeti ünnepekkor vagy egyetemi rituálék esetén – válhat a mindennapi életünk integráns részévé, hanem, ha az oktatásba és az egyetemi életbe magától értetődően beépülve jelenik meg.

A haza szolgálatára, az államszervezet kiszolgálására, valamint az egyéni szabadság és a közjó gyarapítására való törekvés fokozottabban van jelen nálunk. Ezért mindent, amit oktatunk, ilyen szemszögből is tudni kell megközelíteni – tért ki minderre a rektor.

Koltay András arról is beszámolt: az állam feladata a nyilvánossághoz való viszonyában egy forradalmi átalakulás kellős közepén tart. – Míg korábban az állam jogszabályokon keresztül, az alkotmányos gyakorlat korlátai között tudta szabályozni a nyilvánosság működését és meghatározni a szólásszabadság határait, addig ma ez a feladat egyre inkább áthelyeződik a külföldi tulajdonú internetes technológiai vállalatok kezébe.

Az online véleménynyilvánítás határait gyakorlatilag ma jelentős részben nem a magyar alaptörvény, hanem például a Face­book közösségi irányelvei határozzák meg – mutatott rá az NKE vezetője.

Úgy vélte, az egész nyugati világban jelentkező probléma, hogy az állam kezéből kezd kicsúszni a nyilvánosság szabályainak meghatározási lehetősége.

Mint mondta, a nagy kérdése e területnek az, hogy az állam miként lesz képes együttműködni a magán­cenzúrát is alkalmazni képes szereplőkkel, illetve hogyan tudja majd rászorítani őket arra, hogy betartsák a nyilvánosság bizonyos alapvető játékszabályait a demokratikus állam működtetése és a társadalom rendje érdekében.

– A nyilvánosság szerkezetváltozása a jelenkori, modern európai állam egyik alapvető fontosságú kérdése, így az oktatásban és a kutatásban egyaránt markánsan kell megjeleníteni ezt a problematikát, hiszen az államszervezet minden pontján kommunikálni képes és a kommunikáció szabályait ismerő vezetőknek kell dolgoznia, legyen közigazgatási tisztvi­selő, rendőr vagy katona.

Koltay András azt is kiemelte, hogy az Orczy-parkban található Ludovika Egyetemi Campus az egyetemi oktatás és kutatás támogatásán túl azt a feladatot is szolgálja, hogy felpezsdítse az NKE és egyben a környék kulturális életét.

– Bárki szabadon birtokba veheti a parkot, amely szervesen illeszkedik a város szövetébe. Szeretnénk, hogy a campus jól azonosítható, ismert branddé váljon, és azok az emberek is ellátogassanak ide szabadidejükben, akiknek egyébként nincs más kapcsolódásuk az egyetemhez.”

Forrás:
Állami vezetők képzésére indít szakokat a közszolgálati egyetem; Kárpáti András; Magyar Idők; 2018. október 17.