gazdaságInternetközigazgatás: magyartávközlés

2019. januárjában indul a Szupergyors Internet Program második szakasza: már legalább 100 Mbps sávszélesség kiépítése a cél

Szerző: 2018. november 25.No Comments

„A Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében megvalósult fejlesztést adtak át a Baranya megyei Bakonyán. A helyi optikai szolgáltatás kiépítésének köszönhetően a település valamennyi lakosa számára elérhetővé vált a szupergyors, 30 Mbps helyett a másodpercenként akár 2 Gbps sebességre képes internet-szolgáltatás.
A program 2019 januárjában induló második fázisa, a SZIP 2.0 már a legalább 100 Mbit feletti, és elsősorban optikai hálózati fejlesztésekre összpontosít.

„Januártól indul a Szupergyors Internet Program második szakasza, ahol már nem a 30 Mbps, hanem a magasabb, legalább 100 Mbps sávszélesség kiépítése a cél. A kormány elkötelezett amellett, hogy minél nagyobb arányban épüljenek optikai hálózatok, és így 2025-ig minél több helyen elérhetővé váljon a legalább 1Gbps sávszélesség is” – jelentette be Kara Ákos a SZIP bakonyai fejlesztéseinek átadásán, 2018. november 20-án.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hozzátette: „A kormányzat és a piaci szereplők közös munkájának eredményeként közel 150 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg pályázati és önerős forrásból.”

A 2015-ben indult programnak köszönhetően Magyarországon 500 ezer új végpont kiépítése történik meg az év végéig.

Nagy Csaba, a település országgyűlési képviselője kiemelte: a most megvalósult fejlesztés többről szól, mint maga a beruházás, hiszen a kormány ezzel a jövőnkbe egyaránt befektet. Az elvégzett korszerűsítések alapvető feltételként járulnak hozzá a családok megélhetéséhez, az önkormányzatok működéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez. A SZIP szolgáltatási színvonala messze az európai átlag felett lesz, ezért alkalmas arra, hogy a digitális világ elvárásaihoz Baranya megye lakosai is felzárkózhassanak.

A Bakonyán átadott beruházás értéke 21 millió forint. A hálózatot a Magyar Telekom Nyrt. építette ki korszerű optikai technológiával. A település lakosai akár 2 Gbps sávszélességű internetre is előfizethetnek, és a kedvezményes árú Digitális Jólét alapcsomagot is elérhetik. A pécsi járásban a folytatódó fejlesztéseknek köszönhetően mintegy 920 millió forintos beruházás valósul meg.

A magyar kormány célja, hogy minden magyar ember, helyi közösség és hazai vállalkozás a digitalizáció nyertesévé váljon. Ennek alapvető feltétele egy korszerű, időtálló hálózat lakóhelytől, településmérettől függetlenül.[ITM]”

„…Elmondta: 2019 januárjában a tárca elindítja a Szupergyors Internet 2.0 elnevezésű programját, amely eredményeként magasabb sávszélességet szeretnének elérni, illetve egy időtálló, optikai hálózat kialakítása a cél, amely Magyarország digitalizációs versenyképességét biztosítaná.Kiemelte: a tárca hosszú ideje tárgyalásokat folytat a magyar mobilszolgáltatókkal arról, hogy azoknak akik egyelőre nem érik el a szupergyors internetet, jobb hozzáférési sebességet biztosító csomagot ajánljanak. Ezzel kapcsolatban a napokban tesz bejelentést a minisztérium – helyezte kilátásba Kara Ákos.[PC Fórum]”

Forrás:
Szintet lép a Szupergyors Internet Program; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2018. november 22.
Újabb 500.000 magyar háztartásba jutott el a Szupergyors internet; PC Fórum; 2018. november 22.