A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) hétfőn tárgyalja az új versenyképességi stratégiát

„A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) hétfőn tárgyalja a legfontosabb kitörési pontokat tartalmazó versenyképességi stratégiát – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
A Versenyképesebb Magyarországért elnevezésű dokumentum a miniszter szerint már a jövő héten a kormány elé kerülhet.

A tárcavezető felidézte: a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatait összesítő munkaanyagot előző alkalommal vitatta meg a tanács, annak alapján készült el a már konkrét intézkedéseket tartalmazó javaslatcsomag.

A tanács elé kerülő részletes program hat területen foglalja össze azokat az intézkedési javaslatokat, amelyek révén alapvető változásokat lehet elérni az ország versenyképességében. Ezek főként az adózás, a foglalkoztatás, a közszféra, az egészségügy, az oktatás és a vállalati környezet működésére irányulnak – ismertette a tárcavezető.

Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben 5 százalékra gyorsult, de a magas ütemű felzárkózás fenntartása érdekében tovább kell javítani a gazdasági növekedés feltételein.

A sikeres felzárkózás alapja a termelékenység, a hatékonyság javítása, amit nemcsak a gazdaság szereplői, hanem az állami intézmények számára is célul kell kitűzni. Ennek a célnak a megvalósítását szolgálja a versenyképességi tanács által tárgyalt javaslatcsomag, amelynek alapján a kormány dönt majd a konkrét intézkedésekről – tette hozzá a miniszter.”

Forrás:
Hétfőn ülésezik a Nemzeti Versenyképességi Tanács; Pénzügyminisztérium; 2018. november 25.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.