A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. február 25.

A hét kérdése: alkalmas-e a digitális diplomácia a bizalomépítésre?

Szakértői berkekben a korábbi évek eufóriája után most mintha a kétkedés hatalmasodna el a külügyminisztériumok háza táján, már ami az Információs és Kommunikációs Technológiák forradalmi jellegét, diszruptív potenciálját illeti a. Sokat idézett e-diplomáciai szakértőnk, az Oxfordban kutató Illan Manor a héten tovább feszegeti a digitális technológiák külügyi alkalmazásának határait. Kiábrándultságról azonban, úgy vélem, nincsen szó: csupán a józan ész kapja vissza jogos helyét a szakmai gondolkodásban. Erősödik a felismerés: csodaszerek nincsenek; az új technológiákban rejlő lehetőségek tényleges kiaknázásához világosan tisztázni szükséges a kínált előnyök mellett az árnyoldalakat, a hátulütőket is, illetve általában véve látni kell az új technológiák operatív korlátait.

Manor ezúttal az amerikai elnök körül kiépült külpolitikai garnitúra egyik fontos kulcsembere, Jason Greenblatt digitális diplomáciai gyakorlatát veszi alaposabban szemügyre. Greenblatt a nehezen formálódó, és meglehetősen változékony összetételű külügyi vezérkar meghatározó embere: bő két éve már Trump különmegbízottja a nemzetközi tárgyalásokon, egyszóval, afféle főtárgyaló. Az ő technológia használata ezért különösen érdekes a kutatónak és gyakorló szakembernek egyaránt.

Ha már a tárgyalások körül cirkálunk, érdemes felidézni: a diplomácia hajnalán (mondjuk inkább, a klasszikus diplomáciai intézmények és gyakorlatok születése tájékán) a diplomata munkája alapvetően a fizikai közelségen alapult. A külföldi uralkodói udvarokba telepített (ahogy ma mondanánk, ott akkreditált) követek valójában ott éltek a fogadó udvartartásokban, vagy annak közvetlen környezetében. Állandó fizikai jelenlétük tette őket alkalmassá arra, hogy kapcsolatokat építsenek a fontos udvari emberekkel, a korabeli elitek meghatározó személyiségeivel, illetve hogy értesüljenek az udvari nemesség köreiben keringő hírekről, pletykákról, fontos és jelentéktelen információkról. A képviselet, mint kiemelt diplomáciai funkció, évszázadokon át elképzelhetetlen maradt a fizikai jelenlét nélkül. Ez a valóságos, közvetlen, személyes „ott tartózkodás” fontos tényező maradt a modern diplomáciában is.

A sebesen kibontakozó információs forradalom azonban mintha megbolygatná, sőt semmissé tenné a diplomácia és a fizikai tér közötti hagyományos, szoros kapcsolódást. Legalábbis, ez volt (az egyik) ígéret, amivel a digitalizáció külügyi élharcosai felkarolták a technológiai modernizáció ügyét. Úgy tűnt, hogy az IKT eszközök és technológiák alkalmazása kiválthatja a fizikai közelség évszázados, évezredes kényszerét az egyes államok, illetve államok és népek közötti kapcsolatépítésben és kapcsolattartásban. Ezzel a hittel és szándékkal jöttek létre, nagyjából egy évtizede már, az ún. virtuális nagykövetségek. A leghíresebb, az USA teheráni jelenlétét felépíteni hivatott „Virtuális Irán” programja. Vagy, hogy a legelsőről, a Svéd Királyság Internetre telepített „nagykövetségéről” se feledkezzünk el, amely 2007-ben nyitotta meg képzeletbeli kapuit a Second Life nevű közösségi platformon, más elnevezéssel: virtuális világban. Intő jel azonban – húzza most alá Illan Manor -, hogy mindeddig az ilyen „távdiplomáciai” kezdeményezések nem váltották be a hozzájuk fűzött rendkívüli elvárásokat. Az USA Külügyminisztériuma által fenntartott Virtuális Irán program lénygében egy egyoldalú tájékoztatási csatornává vált, és éppen az iráni közönséggel való közvetlen párbeszéd sikkadt el az évek során. A Second Life videojátékhoz hasonlatos világában akkreditált svéd „külképviselet” is már évekkel ezelőtt bezárta képzeletbeli kapuit. A napokban Izrael nyitott ugyan egy újabb virtuális nagykövetséget, ám érdemes emlékezni arra: az Öböl-menti államok nagyközönségével online kapcsolatokat építeni hivatott diplomáciai projekt nem előzmények nélküli. Korábban már indult egy elődintézmény, ám aztán évekig csendes mozdulatlanságba és hallgatásba burkolózva vesztegelt.

Manor, arra a kérdésre keresve a választ, hogy vajon miért fulladnak ki az ilyen virtuális nagykövetségi kezdeményezések, első helyen idézi a fentebb említett fizikai közelség jelentőségét. Ugyanakkor a jelenség megértéséhez szükségesnek látja bevezetni a bizalom kategóriáját is. Hiszen a bizalom a diplomáciai kapcsolatok, a külpolitikai munka egyik megkerülhetetlen építőköve, sőt talán valódi támpillére. A bizalom, természetesen, szorosan összefügg a fizikai közelség kategóriájával: a személyes jelenlét, közvetlen kapcsolat a bizalomépítés nagyon fontos eszköze. Nem véletlen, hogy például a vezető politikusok közötti csúcstalálkozók mit sem veszítettek jelentőségükből egy olyan világban, ahol a távközlési technológiák azonnali-állandó kapcsolattartást tesznek lehetővé a külföldi vezetők között.

Illan Manor most egy ilyen jelentős nemzetközi politikus, egy hivatalánál fogva kapcsolatépítő és kapcsolattartó csúcsszemély diplomáciai működését vette alaposabban szemügyre. Jason Greenblatt ugyanis a digitalizációra épülő „távdiplomácia” egyik jeles művelője. Legfontosabb eszköze, csatornája egyértelműen a Twitter. Legfontosabb tématerülete pedig, legalábbis mostanában, a közel-keleti rendezés, az izraeli-palesztin megbékélés ügye. A fentebb leírt hagyományos koncepcióhoz és konvenciókhoz képest merőben új külpolitikai működési módja során – mutatja ki az oxfordi digitális diplomáciakutató – Greenblatt alapvetően három taktikát követ, illetve alkalmaz:

Folyamatosan bombázza a palesztin vezetőket a Trump kormányzat nyitottságának hangsúlyozásával: ezzel azt kommunikálja a palesztin külpolitikai formálói – és persze a világ valamennyi online olvasója – felé, hogy az USA kormánya változatlanul kész a közvetítésre Izrael és a Palesztin Hatóság között egy tartós rendezés kimunkálására.
Ezzel párhuzamosan azonban Greenblatt a maga Twitter-diplomáciájában határozottan utasítja vissza az amerikai kormányzatot Izrael-párti elfogultsággal vádoló palesztin vádakat. A palesztin vezetés érvelését cáfolva, online kommunikációjában bő teret szentel az elnöki különmegbízott az amerikai lépések (pl. a pénzügyi támogatások felfüggesztésének) a magyarázatára. Hasonlóan vehemensen érvel az amerikai politika mellett, rámutatva arra, hogy kormánya szerint éppen a palesztin vezetés akadályozza a rendezést.
Végül pedig Greenblatt, rendszeres és sűrű online diplomáciai kommunikációjában egyértelműen hangsúlyozza a palesztin vezetés által jelenleg követett politikai koncepció kilátástalanságát. Egyben új politikai irányvonal elfogadását és meghirdetését sürgeti.

Jason Greenblatt elnöki különmegbízott – döntően tehát Twitteren bonyolított – „távdiplomáciája” egyben alapvetően egyfajta „színpadi diplomácia” is, természetesen. A fentebb bemutatott Twitter-taktikáival az online nyilvánosság előtt konfrontálódik a palesztin politikusokkal. Ez, nyilvánvalóan, fokozott médiajelenlétet is biztosít a témának, s így e két nyilvánossággal számottevően növelheti a palesztin vezetésre gyakorolt politikai nyomást.

Gondolhatná az ember – teszi hozzá a tweet-folyamokat és azok hatását vizsgáló Illan Manor. A valóság azonban az, fogalmazza meg véleményét az Oxfordban kutató, izraeli digitális szakértő, hogy a Greenblatt-féle digitális „távdiplomácia” nagyon csekély hatást gyakorol a palesztin vezető garnitúra politikájának tényleges alakulására. Ahhoz, hogy a palesztinok visszaüljenek a tárgyalóasztalhoz, ahhoz alapvetően ki kellene építeni egy bizalmi viszonyt a palesztin kormányzat és a Trump kormány között. E bizalom kiépítése azonban – mondja a kutató – elképzelhetetlen a fizikai közelség, a személyes kapcsolat, a zárt hátsószobákban folytatott beszélgetések nélkül.
A digitális diplomácia komoly szerepet játszhat a felek közötti bizalom fenntartásában és elmélyítésében. De, a bizalom megteremtésére, önmagában, aligha alkalmas.
Can Digital Diplomacy Build Trust? The Case of Jason Greenblatt; Illan Manor; Exploring Digital Diplomacy blog; 2019. február 20

Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor

A bejegyzés kategóriája: információ röviden, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, média, politika, politikai informatika, szakirodalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.