gazdaságközigazgatás: magyartörvények, határozatok

1171/2019. (IV. 1.) Korm. határozat a hazai vállalkozások külpiaci sikeressége érdekében szükséges exportfejlesztési intézkedésekről (Nemzeti Exportstratégia)

Szerző: 2019. április 8.One Comment

„A Kormány

1. egyetért azzal, hogy Magyarország versenyképességének megőrzése, illetve annak további erősítése szempontjából kiemelt fontosságú a hazai vállalkozások export részarányának növelése;

2. elfogadja a Nemzeti Exportstratégiát, és felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy annak kivonatát a Kormány honlapján tegye közzé;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
Határidő: azonnal

3. egyetért azzal, hogy az 1. pontban meghatározott cél érdekében szükséges – különösen a következő – nagy növekedési potenciállal rendelkező szakágazatok és termékkörök exportjának kiemelt támogatása, különös figyelemmel arra, hogy a digitalizáció minden rendszert átható, átfogó jelenség, mind az export árualap, mind az exporttechnikák tekintetében kiemelt figyelmet érdemel:

a) az egészséggazdaság tekintetében az orvosi diagnosztikai eszközök és berendezések, a traumatológiai implantátumok, a traumatológiai és radiológiai termékek, a biotechnológia, valamint a gyógyszergyártás,
b) az élelmiszergazdaság tekintetében, a hús- és baromfi termékek, valamint a zöldség-gyümölcs tartósítóipari termékek,
c) az építésgazdaság tekintetében a mérnöki szolgáltatások és innovatív építőpari megoldások,
d) a mezőgazdaság tekintetében a mezőgazdasági szaporítóanyag, a mezőgépgyártás és az agrárinformatika,
e) a kreatívipar tekintetében a divat- és designtevékenység;

4. az 1. és a 3. pontban meghatározott célok érdekében

a) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával dolgozza ki a hazai vállalkozások külföldi beruházásainak támogatásával kapcsolatos kormányzati támogatási eszközrendszer részleteit, és mérje fel annak forrásigényét, valamint – a középtávú költségvetési keretekre figyelemmel – bevezethetőségének ütemezését,

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
pénzügyminiszter
Határidő: 2019. június 30.

b) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával dolgozza ki a hazai vállalkozások export törekvéseit segítő nemzetközi fejlesztési koncepciót, és határozza meg annak forrásigényét, valamint – a középtávú költségvetési keretekre figyelemmel – bevezethetőségének ütemezését,

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
pénzügyminiszter
Határidő: 2019. június 30.

f) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszterrel együttműködve vizsgálja meg a hazai startup vállalkozások külpiaci bevezetését támogató inkubációs program lehetséges helyszíneit, és mérje fel annak költségigényét, valamint a középtávú költségvetési keretekre figyelemmel bevezethetőségének ütemezését,

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: 2019. szeptember 1.”

Forrás:
1171/2019. (IV. 1.) Korm. határozat a hazai vállalkozások külpiaci sikeressége érdekében szükséges exportfejlesztési intézkedésekről; Nemzeti Jogszabálytár
A Kormány 1171/2019. (IV. 1.) Korm. határozata a hazai vállalkozások külpiaci sikeressége érdekében szükséges exportfejlesztési intézkedésekről; Magyar Közlöny; 2019. évi 55. szám; 2019. április 1.; 1845-1847. oldalak (.pdf)