Skip to main content
informatikatechnikatudomány

Messze van még a teljesen önvezető autók kora: az embernél sokkal rosszabban teljesít a Tesla rendszere

Szerző: 2019. május 26.No Comments

„Miközben a Tesla szereti járművei Autopilot technológiáját a közúti biztonságot növelő újításként aposztrofálni, a valóság mást látszik mutatni. Ezt most egy újabb teszt erősítette meg, amit egy fogyasztóvédelmi szervezet végzett el, és amiben arra a megállapításra jutott: az Autopilot még az átlagos sofőrnél is veszélyesebben viselkedik az autópályákon.

A Consumer Reports (CR) számos, Connecticut-környéki autópályán tesztelte több Tesla Model 3 segítségével az Autopilot-ot, aminek során meglehetősen negatív tapasztalatokat gyűjtöttek. Több sofőr ugyanis olyan esetekről számolt be, amikor az „önvezető” autó illegálisan, jobbról előzött meg más, lassabban haladó járműveket az úton, míg máskor veszélyesen vágott ki balról előzés közben a sávban hátulról gyorsan közeledő más autók elé.

Utóbbit a CR szerint az okozza, hogy míg a Tesla előrefelé kamerával és radarral is képes figyelni az utat, hátsó irányba nem rendelkezik ugyanilyen távolra látó érzékelőkkel. Emiatt nem veszi időben észre, hogy a sávban amibe ki akar térni az előzéshez, már közeledik egy másik autó, így gyakran veszélyes módon hajt ki, annak haladását akadályozva.A CR értesítette az eredményekről a Tesla-t is azok publikálása előtt, de a cég csak a szokásos üres frázissal reagált azokra, ami szerint mindig a sofőr felelőssége az, hogy irányítása alatt tartsa az autót, az Autopilot működése közben is. Persze ha ez így van, az teljesen értelmetlenné, sőt, kontraproduktívvá teszi a technológiát, hiszen azt jelenti, hogy a sofőrnek nem csak arra kell figyelnie, amire egyébként, teljesen kézi vezetés esetén is, de még a Tesla veszélyes „önvezető” megoldására is, illetve fel kell készülve lennie utóbbi tévedéseinek korrigálására is.A Consumer Reports tesztjének eredményei egyébként nem meglepők annak tükrében, hogy korábban egy statisztikai elemzés is kiderítette: a Tesla Autopilot technológiájának aktiválása nem csökkenti, hanem növeli a balesetek számát a valóságban. Egyben érdekes megvilágításba helyezik Elon Musk, a cég vezetőjének azon kijelentését, miszerint 2020-ban autóik már teljesen önállóan is képesek lesznek vezetni magukat.”

Forrás:
Kiderült: Elképesztően veszélyesen vezet a Tesla Autopilot-ja; PC Fórum; 2019. május 23.
Tesla’s Updated Navigate on Autopilot Requires Significant Driver Intervention; Keith Barry; Consumer Reports; 2019. május 22.
CR finds that the new automatic lane-changing feature is far less competent than a human driver.