A Modern városok program jelentősége a hazai városfejlődésben

„Magyarország kormánya 2015-ben nagyszabású városfejlesztési projektcsomagot indított el Modern városok program címmel. A fejlesztésekről a 23 megyei jogú város polgármesterei külön-külön találkozókon egyeztek meg a kormányfővel 2015 és 2017 között. A program teljes költségvetése mintegy 3400 milliárd forint, az abban szereplő fejlesztések a kormányzati tervek szerint 2022-ig befejeződnek. A programot elemző kutatásban az alábbi szempontok szerint vizsgáltuk a fejlesztési programot: a program európai és hazai területfejlesztési politikában betöltött szerepe, a központi költségvetésre és az önkormányzati forrásokra gyakorolt hatásai, a gazdaságfejlesztéshez és újraiparosításhoz való hozzájárulása, a program mint új városfejlesztési rezsim.

A hazai területfejlesztés elmúlt évszázadában nem találtunk olyan városfejlesztési programot, mely filozófiájában és költségvetési volumenében hasonlítható lenne a Modern városok programhoz. A program előképe elsősorban az 1960-as években megjelenő, de napjainkban is gyakran alkalmazott francia etatista-dirigista megközelítés, hiszen jelentős hasonlóságot mutatnak az alkalmazott eszközök és módszerek, így pl. a tervszerződések rendszere, a központi finanszírozás és döntéshozatal. A program újszerű városfejlesztési rezsimként történő értelmezése ugyanakkor nem bizonyított: az ehhez szükséges, széles körű társadalmi bevonás alapján közösen kialakított fejlesztési célkitűzések nem voltak tapasztalhatók. A program fontos fókusza a gazdaságfejlesztés: gyakorlatilag valamennyi város érintett az iparfejlesztéssel, gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos intézkedésekben. Az elmúlt évek megyei jogú városokat érintő kormányzati döntései közül a program meghatározó fejlesztési forrásokat biztosít az érintettek számára, városonként átlagosan kb. 150 milliárd Ft értékben valósulnak meg fejlesztések.”

Forrás:
A Modern városok program jelentősége a hazai városfejlődésben; Fekete Dávid; Tér és Társadalom; 33 (1); doi: https://doi.org/10.17649/TET.33.1.3066, 27-43. oldalak, 2019

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar, politika, szakirodalom, társadalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.