7. Digitális Székelyföld Konferencia – Természetesen a mesterséges intelligenciáról Marosvásárhelyen!

„Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Digitális Székelyföld Konferenciát az IT Plus Klaszter szervezésében, ezúttal Marosvásárhelyen, a Sapientia Tudományegyetemen, szeptember 26. és 29. között – közölték a szervezők.

A konferencia víziója, hogy Székelyföld 2025-re egy olyan régióvá válik, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások teszik ki a gazdasági termelés legnagyobb hányadát, ez pedig egyúttal a társadalom jólétének növekedéséhez vezet erdélyi és európai viszonylatban egyaránt. Ebben a vízióban a digitalizálás és az informatikai ágazat, valamint az ez által biztosított eszközök és megoldások alapvető tényezőt képeznek.

A szervezők minden évben egy kiemelt tematika köré építik a programsort. Ennek szellemében idén a mesterséges intelligenciát választották. Ezt a témakört fogják körbejárni a délelőtti előadások és a délutáni panelbeszélgetések és előadások többsége. Néhány kiemelt programpont: Ipar 4.0, Fintech, Big Data, Projektmanagement, RDI, Agrárinformatika, Okos városok, MI ÉLŐ demonstráció. Ezen kívül szó lesz digitális marketingről, felnőttképzésről, a “Székelyföld” brandről, GDPR-ról, innovációs fejlesztésekről, stb. Szeretnénk, hogyha a Digitális Székelyföldet építeni kívánó cégek és magánszemélyek egyaránt hozzájuthatnak olyan információhoz, technológiákhoz, módszerekhez, amelyek a továbbiakban segíteni tudják munkájukban. Ezért tervezzük minden évben oly módon a konferenciát, hogy fórumként és találkozási pontként egyaránt szolgáljon.

A szervezők közlése szerint a digitális konferencia nem csak az IT szakmához szól, hanem mindenkihez, aki digitális eszközökkel és módszerekkel próbál érvényesülni a különböző piacokon, vagy legalább egyszer küldött már emailt telefonról. Az idei meghívottak között van Barabási Albert László, Szertics Gergely, Dr. Gál András Levente, Kolumbán Gábor, Kelemen Attila Ármin.”

Forrás:
Marosvásárhelyen tartják az idei Digitális Székelyföld Konferenciát; Maszol.ro; 2019. szeptember 5.
A konferencia webhelye

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, közigazgatás:külföldön
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.