Agilis Közigazgatási Központot (Agile Government Center) alapítottak az Egyesült Államokban

„Az amerikai Nemzeti Közigazgatási Akadémia (National Academy of Public Administration) novemberi éves gyűlésén Terry Gerton elnök bejelentette: az IBM kormányzati-közigazgatási ügyekkel foglalkozó kutatóközpontjával (IBM Center for the Business of Government – CBG) együtt létrehozzák az Agilis Közigazgatási Központot (Agile Government Center – AGC) – adta hírül a CBG weboldala. A továbbiakban az itt megjelent összefoglaló alapján mutatjuk be az AGC tervezett főbb jellemzőit.

Vízió – Kormányzati közigazgatási intézmények globális hálózata, partnerségben non-profit szervezetekkel, alapítványokkal, tudományos intézetekkel és vállalatokkal, amelyek elfogadják és megvalósítják az agilis közigazgatás alapelveit, annak érdekében, hogy az ügyfelek igényeinek teljes mértékben megfelelő, a közbizalmat építő termékeket és szolgáltatásokat fejlesszenek.

A probléma – Az Egyesült Államok jelentős társadalmi, kulturális és technológiai kihívásokkal küzd évtizedek óta, a közszféra pedig lassan és többnyire reaktívan alkalmazkodik ezekhez a változásokhoz. A szövetségi kormányzatba és közigazgatásba vetett bizalom – mindezzel a háttérben – szintén évtizedek óta hanyatlik. A Gallup által 2019 szeptemberében végzett közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek kétharmada mondta azt, hogy kevéssé vagy semennyire nem bíznak abban, hogy a szövetségi kormány meg tud birkózni a hazai problémákkal. Ezzel szemben a megkérdezettek jobban bíznak a tagállami és az önkormányzati közigazgatásban: ugyanez a kutatás szerint az amerikai felnőttek 72%-a bízik kisebb-nagyobb mértékben az önkormányzatokban, míg 63%-uk a tagállami intézményekben.
A szerzők szerint a bizalom hanyatlásának oka az, hogy az állampolgárok úgy érzékelik: a szövetségi ügynökségek túl lassan működnek ahhoz, hogy eredményesek legyenek, és nem eléggé együttműködőek. A programok és folyamatok tervezésében ezért a szövetségi intézményeknek a végfelhasználókat, az ügyfeleket kell előtérbe helyezniük.

A Terv – A Nemzeti Közigazgatási Akadémia az agilis közigazgatás alapelveinek fejlesztésére, terjesztésére és alkalmazására hozta létre az Agilis Közigazgatási Központot (AGC). A kezdeményezés különösen fontos annak tükrében, ahogy az Akadémia a közigazgatás aktuális nagy kihívásainak azonosítását és megválaszolását állítja figyelme középpontjába.

A központot annak indulásakor G. Edward DeSeve, az Akadémia munkatársa és az IBM CBG vendég-kutatója fogja vezetni. Az AGC olyan hálózati csomópontként fog szolgálni, amely meghívja a kormányzati intézményeket, non-profit szervezeteket, alapítványokat, tudományos intézeteket és vállalati partnereket arra, hogy segítsék az agilis közigazgatási alapelvek gyors kifejlesztését és elterjesztését, agilis szakpolitikák és programok esettanulmányainak széles körét felhasználva. A hálózat a segítség forrásaként fog működni mindazok számára, akik alkalmazni akarják ezeket az alapelveket.

Siker – Az AGC sikerét meghatározza majd azon közigazgatási programok száma, amelyek ügyfelek bevonásának és a teljesítménynek a javítása, valamint az elégedettség növelése érdekében az agilis alapelveket alkalmazzák.

Sürgősség – A közigazgatásba vetett bizalom helyreállításának sürgősségét világszerte kiemelten hangsúlyozzák. Az agilis közigazgatás nagymértékben tud javítani a közszféra irányításának minőségén, segítve a bizalom építését és eredmények felmutatását az amerikai nép számára.

A Nemzeti Közigazgatási Akadémia szerepe – A leginkább előremutató gondolat, hogy az Akadémia jogalkotói felhatalmazása alapján jelezze előre, vizsgálja meg a kormányzatban felmerülő kritikus kérdéseket, és praktikus megoldásokat dolgozzon ki a kihívások kezelésére. Az Akadémia az IBM CBG-vel és más érdekeltekkel együtt az agilis közigazgatást a XXI. századi kormányzati kihívások praktikus megoldásaként fogja szorgalmazni.

Az agilis közigazgatás javasolt alapelvei

  • A küldetésnek végletesen letisztultnak kell lennie, és a szervezeti egységeknek lézerpontosságú célzással kell dolgozniuk ennek betöltésén.
  • A siker mérhetőségének széles körű egyetértésen és bizonyítékokon kell alapulnia, jó nyomon követhetőséggel.
  • Ügyfél-vezérelt magatartás, beleértve a gyakori együttműködést a programok közvetlen és közvetett kedvezményezettjeivel, mélyen beágyazódva a szervezeti kultúrába.
  • A gyorsaság ösztönzése és elősegítése, beleértve a munkacsoportok fizikai kitelepülését is a helyszínre, ha ez lehetséges.
  • A folyamatos és közvetlen kommunikáció iránt elkötelezett, magasan képzett, funkciókon átívelő és megfelelően felhatalmazott munkacsoportok vegyék át a silószerűen működő bürokratikus rendszerek helyét.
  • Jutalmazni kell az innovációt a meglévő szabályozási keretrendszeren belül, szükség esetén javaslatokat fogalmazva meg új szabályozási környezetre is.
  • Erősíteni kell a kitartást folyamatos kísérletezéssel, értékeléssel és fejlesztéssel annak érdekében, hogy a munkacsoportok a sikerből és a kudarcból egyaránt tanulhassanak.
  • Bizonyíték-alapú megoldások jelentsék a lehetséges programok kidolgozásának „arany-szabványát”.
  • A szervezeti vezetők távolítsák el az útakadályokat, összegezzék és vállalják a kockázatot, valamint hatalmazzák fel a munkacsoportokat a döntéshozatalra.
  • Bátorítani kell a gondolati sokszínűséget az összetett problémák megoldásainak kimunkálásában.

Forrás:
Agile Government Center; Dan Chenok; IBM Center for The Business of Government; 2019. november 7.
Lásd még: National Academy of Public Administration
„The National Academy of Public Administration helps government leaders solve their most critical management challenges. Since 1967, our congressionally chartered non-partisan non-profit Academy has provided expert advice to government leaders in building and managing more effective, efficient, accountable, and transparent organizations. Our national network of over 850 Fellows includes former cabinet officers, Members of Congress, governors, mayors, and state legislators, as well as prominent scholars, business executives, and public administrators.”

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, szervezet
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.