Dél-Korea kormánya keresi a lehetőséget, hogy asztali számítógépein Linuxot használjanak

„A dél-koreai kormány vizsgálja az áttérést a Windows 7-ről a linux asztali rendszerekre (három jöhet szóba). Lehet, hogy végül ez lesz a legnagyobb szabású ilyen áttérés.

Mivel a Windows 7 támogatása megszűnt, néhány intézmény végül teljes mértékben feladja a Windows rendszert. Ezek közül a legnagyobb lehet a dél-koreai kormány. 2019 májusában a dél-koreai belügyminisztérium bejelentette, hogy fontolóra veszi a linuxos asztali rendszerre való váltást a Windows rendszerről. A kísérlet kedvező eredménnyel zárult, mert a Newsis koreai hírportál szerint a dél-koreai Stratégiai és Tervezési Minisztérium bejelentette, hogy a kormány körülbelül 3,3 millió Windows számítógépének nagy részére Linuxot telepít.

Ennek oka egyszerű. A szoftverlicenc-költségek és a kormány Windows-függőségének csökkentése a célja. Choi Jang-hyuk, a Stratégiai és Pénzügyminisztérium vezetője szerint: “Megoldjuk az egyetlen vállalattól való függőségünket, miközben a költségvetést csökkentjük egy nyílt forrású operációs rendszer bevezetésével.” Mekkora lenne a csökkenés? A dél-koreai tisztviselők szerint a kormányzati számítógépek átállítása Windows 7-ről Windows 10-re 780 milliárd wont (kb. 655 millió dollárt) jelentene.

Első lépések egyikeként a Nemzetvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Rendőrségi Ügynökség már használja az Ubuntu Linux 18.04 LTS alapú Harmonica OS 3.0 verziót. Ez Ubuntun alapszik és sok elemet átvesz a Linux Mint-től is. A Cinnamon 4.2 asztali környezetet és a Mint alkalmazásokat használja. A Harmonica 3.0 magában foglal koreai programokat is, például a Naver Whale böngészőt.

Időközben a koreai posta áttérőben van a TMaxOS rendszerre. Ez egy Linux-alapú operációs rendszer, de a TMaxOSnak ellentmondásosan felelet meg a nyílt forráskódú licenckövetelmények teljesítésének. Szorosan kapcsolódik a Tmax felhőhöz is. Ennek az asztali rendszernek saját egyedi felülete van, és saját Chromium-alapú böngészőjét, a ToGate-t használja.

A Debian Linux-alapú dél-koreai Gooroom Cloud OS-t használja a Védelmi és a Közigazgatási és Biztonsági Minisztérium is. A másik kettőtől eltérően ez elsősorban egy felhőalapú asztali srendszer, amely sokkal inkább hasonlít a Chrome OS-hez, mint a hagyományos Linux asztali számítógépek.

A Windows továbbra is szerepet fog játszani a dél-koreai kormányzati számítógépeken. Ahogyan az Aju Business Daily, a dél-koreai üzleti hírportál elmagyarázta: A kormánytisztviselők jelenleg két, fizikai összeköttetés nélküli számítógépet használnak. A külső, internetes kapcsolatra szolgál az egyik, és a belső, intranetes kapcsolatra a másik. Csak a külső gép fog Linuxot használni.

Végül 2026-ra a legtöbb köztisztviselő egyetlen Windows-alapú laptopot fog használni. Ezen a rendszeren a Windows továbbra is belső munkára lesz használva, míg a Linuxot virtuális asztalként fogják használni Linux-alapú felhőkiszolgálón keresztül. Ez úgy tűnik, hogy végül Desktop-as-a-Service (DaaS) modellé válik.

A folyamat kezdetén vagyunk. A mostani lépések célja, hogy jelentős kedvezményeket érjenek el a Microsoftnál a Windows licencek árából. Azt is lehetséges, hogy a Windows és a Linux egyaránt elsősorban DaaS módban fog futni.

Ennek ellenére a dél-koreai asztali számítógépek jelentős része közeljövőben átáll a Linuxra, míg hosszú távon még sokan futtathatnak Linux virtuális asztali rendszereket Windows rendszerekről. A végső döntést az idő, a politika és a kormányzati költségvetés fogja meghozni. ”

Forrás:
South Korea’s government explores move from Windows to Linux desktop; Steven J. Vaughan-Nichols; ZDnet; 2020.február 10.
Lásd még: Hacker News

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.