Számos európai távközlési szolgáltató felhasználói adatokat ad át az Európai Bizottságnak a koronavírus-járvány megfékezésének segítésére

„Több cég megállapodott az adatok folyamatos átadásáról, az aggályok ellenére.

Az elmúlt hetekben, a helyzet súlyosbodásával, egymással ellentétes követelések jelentek meg az európai és észak-amerikai színtéren, amelyek egyrészről a megfertőződött állampolgárok jobb követését, másrészt pedig az emberi jogok tiszteletben tartását tartották szem előtt. A jelek szerint jelen pillanatban előbbi tábor az erősebb, több európai szolgáltató ugyanis már beleegyezett a lokációs adatok átadásáról.

Hírügynökségi jelentés szerint a Vodafone, a Deutsche Telekom, az Orange, valamint 5 további európai mobilszolgáltató teszi lehetővé az európai bizottság számára az állandó hozzáférést a helyadatokhoz, legalábbis azon felhasználók esetében, akiket vagy regisztrált betegként, vagy karanténba rendelt személyként tartanak számon. Ettől azt remélik, hogy jobban, gyakorlatilag valós időben követni tudják a vírus terjedését, annak ütemét, valamint az általános helyzet alakulását, viszont a másik oldalon továbbra is jelen vannak az adatvédelemmel és emberi jogokkal kapcsolatos aggályok, hiszen az állandó követés szerintük egyben ezen jogok megszegését is jelenti.

A WHO a maga részéről kiemelte, hogy támogatja a jobb követésre irányuló kezdeményezéseket, ezzel egy időben azonban ők is azt szeretnék, ha a meglévő jogokat továbbra is tiszteletben tartanánk. Eddig többnyire Európán kívüli országok, így például Dél-Korea, Izrael, valamint néhány másik állam követte a példát, többnyire jóval kisebb tiltakozás mellett, amivel kapcsolatban leszögezhető, hogy a gyakorlat egyértelműen segít, viszont nagy kérdés, hogy mindezt meddig kell fenntartani (és mennyiben lesz példa az adatokkal való visszaélésre). Az európai illetékesek igyekeztek kihangsúlyozni, hogy névtelen adatokat vesznek át, amelyeket a járvány elmúlásával mindenképpen törölnek majd, ez viszont nyilván nem csillapítja a lépéssel kapcsolatos aggályokat.

Itthon a kijárási tilalom bejelentése a legújabb lépés, ez egyelőre 2 hétre szól és nem jelent teljes elzárást, hiszen a bevásárlás mellett az egészségügyi séta is megengedett, a megfelelő távolságtartással. Meglátjuk, szükség lesz-e további hasonló lépésekre.”

Forrás:
Európai szolgáltatók is követik fertőzött felhasználóikat; SG.hu; 2020. április 2.
Vodafone, Deutsche Telekom, 6 other telcos to help EU track virus; Reuters; 2020. március 25.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, távközlés
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.