Európai Tanács: 2030-ra klímasemleges Internet kell

„A szervezet azt szeretné, ha tíz éven belül a számítógépközpontok és gerinchálózatok zöldek lennének.

Az Európai Tanács az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. A szervezet rendszeresen kifejti a véleményét a fontosabb kérdésekben, most például Európa digitális jövőjével kapcsolatban tette meg ezt.

Az európai uniós tagországok úgy vélték, hogy az eddigieknél erősebb klímavédelmi intézkedésekre van szükség az IT-technológiák területén. A tagállamok arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy egy részletes hatásvizsgálattal együtt javasoljon olyan intézkedéseket, amelyek segítségével az adathálózatok, az internet és a szervercentrumok 2030-ig klímasemlegesek lehetnek. Ez azt jelenti, hogy addig a digitális infrastruktúrák károsanyag-kibocsátását gyakorlatilag nullára kell csökkenteni.

A tagországok a 24 oldalas dokumentumban többek között azt követelték, hogy támogatni kell az innovatív technológiákat, de eközben figyelni kell a régi rendszerekre is, hogy el lehessen kerülni a “digitális elavulást”. Kérvényezték, hogy az Európai Bizottság az ENSZ környezetvédelmi programjával közösen fejlesszen 2025-ig egy környezetvédelmi adatstratégiát. Az Európai Tanács szerint ugyanis fontos, hogy hosszú távon a felhasználók információkat kapjanak az általuk megvásárolt és használt eszközök szén-dioxid-kibocsátásáról. Egyúttal pedig – egy meghatározott időtartamon belül – biztosítva legyen a számukra a készülékek egyszerű és zökkenőmentes javítása, valamint a szoftverek automatikus frissítése.

A célok között szerepel még, hogy a számítógép-központok és a felhőszolgáltatások esetében megvalósulhassanak a környezetvédelmi szempontokra is figyelő beszerzések, illetve az állampolgárok a távolból is könnyedén kapcsolatba léphessenek a különböző hivatalokkal. Továbbá az is lényeges, hogy kiépüljenek az elektronikus aláírások és a honlapazonosító megoldások, s ki kell dolgozni egy biztonságos online azonosítás keretrendszerét. ”

Forrás:
Európai Tanács: 2030-ra klímasemleges internet kell; SG.hu; 2020. június 11.

A bejegyzés kategóriája: energia, Európai Unió, fenntartható fejlődés, gazdaság, informatika, technika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.