Agilis és adaptív kormányzás a válságkezelésben – a holland járványkezelés tanulságai

„Az International Journal of Information Management júniusi számában megjelent elemzés (Agile and adaptive governance in crisis response: Lessons from the COVID-19 pandemic – online elérhető június 23-tól) holland szerzői a koronavírus-járvány hollandiai kezelésének tapasztalatait értékelik, rámutatva egyben az agilis és az adaptív (alkalmazkodó) kormányzás hasonlóságaira és különbségeire. Mindkét fogalom a gyorsan változó technológiai, piaci, környezeti körülményekhez való eredményes igazodást megcélzó irányítási gyakorlatot takar, ezért gyakran szinte szinte szinonimaként kezelik őket. Holott eredetükben és jellemzőikben is eltérnek, még ha alkalmazásukra gyakran egyidejűleg, ugyanarra a kihívásra válaszolva kerül is sor. Az agilis és az adaptív kormányzás elemei jó esetben kiegészítik egymást, de előfordulhat, hogy egymás ellen hatnak, különösen olyan gyors megoldásokat igénylő válsághelyzetekben, mint amilyet a COVID-19 járványhelyzet jelent. A különbségeket a szerzők a következő táblázatban foglalták össze:

Agilis kormányzás Adaptív kormányzás
Eredete Szoftverfejlesztés, reakció a vízesés-modell szerinti tervezésre. Később kiterjesztve a szervezeti működésre és irányításra is. Evolúciós alapok, de más területek szempontjait is integrálja, mint a szervezeti ökológia, politikai tudományok, ökológia, rendszerelmélet és komplexitás-elmélet
Alkalmazási terület Fejlesztési és innovatív projektek Közpolitika és kormányzás
Vezérmotívum Vevői elégedettség Túlélés
Fő cél Gyors reakció az érzékelt eseményekre Tanulás és az illeszkedés fenntartása
Megoldandó probléma Technológiai változásból, piaci változásokból és vevői elégedettségből fakadó kihívások Összetett társadalmi problémák, sok és eltérő érdekű érdekelttel, valamint bizonytalansággal a megteendő lépésekben
Kulcsfolyamatok Lépésenkénti, fokozatos innováció, gyors visszajelzések és ezek felhasználása a fejlesztésben, multi-diszciplináris csapatmunka A környezethez illeszkedés fenntartása, kölcsönös változással. Mivel alapvetően leíró jellegű, nincsenek előírásokat megjelenítő folyamatok
Feltételezések * Fókusz a saját szervezeten és a belső válaszon
* A piaci és technológiai változások gyors válaszokat feltételeznek
* A döntéshozatal szintje lefelé mozdul, a gyors válasz érdekében
* A rögzített irányítási struktúrák gyors válaszokat tesznek lehetővé
* Sok kis előrelépés, folyamatos fejlesztés
* Hangsúly a változás sebességén és a megoldáshoz vezető gyors munkán
* Nagyobb szerveződéseket vesz figyelembe, sokféle szereplővel
* A döntéshozatal és felelősség több szint és több szervezet között oszlik meg
* Nincs rögzített együttműködés; a szervezetek inkább a környezethez illeszkedés érdekében változnak
* Nincs rögzített adaptációs megközelítés
* Nincs tiszta megoldás, ami nehezíti a kísérletezést
Kritikák * A tervezési megközelítések cserélhetők, adott helyzetekhez felelnek meg
* Kevéssé előrejelezhető, nehéz mederben tartani a projektet
* Kifelé fókuszál a változások befolyásolása helyett
* Irányítási kihívást jelent, hogy az erőforrások változatlanok, ezért rangsorolni kell a cselekvéseket
* Leíró természete miatt a történések magyarázatára fókuszál
* Nincsenek bevált megoldások vagy módszerek, amelyeket készen lehetne használni
* Széles alkalmazási terület, ami miatt nehéz cselekvéssé formálni
* A sokféle módszertan használata a módszerek és eszközök körültekintő használatát teszi szükségessé

A COVID-19 válságra adott válaszként a kormányok meglepő gyorsasággal léptek világszerte az adaptív kormányzás jegyében, ami rövid időtartam alatt is egyedülálló tanulási lehetőséget biztosított az agilitásról és adaptivitásról. A szerzők e téren nem vállalkoztak átfogó globális elemzésre, a válságkezelésben kizárólag a holland modell tapasztalataira hagyatkoztak, ami viszonylag kevés kötelező korlátozással és előírással, de annál több ajánlással próbált megküzdeni a járvánnyal, megosztva a felelősséget az állampolgárokkal. Leszögezve meggyőződésüket, hogy nincs egyedüli jó megoldás, és akár paradox állítások is megférnek egymás mellett az esetleírásokban. A kormányzást tágan értelmezik: nem csupán a kormányt és a közigazgatást értik alatta, hanem a közintézmények, szervezetek és vállalatok széles rendszerét, amelyek együttesen a közjót szolgálják.

Az adaptív válságkezelés során a holland kormány három fő kérdéssel szembesült:
* Idő – mi a különböző kihívásokra adandó válaszok megfelelő sorrendje?
* Centralizáció – hol van a döntéshozatal megfelelő szintje?
* Stabilitás – hogy lehet egyszerre biztosítani a változást és az irányíthatóságot?

A fenti dilemmákat és azok megoldási kísérleteit konkrét holland esetleírásokon keresztül mutatják be a szerzők, sikereket és kudarcokat egyaránt. Mi itt csak a levonható következtetések bemutatására szorítkozunk.

Elméleti szinten a szerzők leszögezik, hogy míg az agilis kormányzás módszertant biztosít, addig az adaptív kormányzás inkább leíró, mint előíró koncepció, ami saját módszertan helyett a szereplőket teszi képessé arra, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a közkívánathoz vagy akár olyan drasztikus környezeti változásokhoz is, mint a COVID-19. A gyakorlatban egyik sem alkalmazható kizárólagosan jó megoldásként. Az agilitás például gyors válaszadásra törekszik, de ennek éppen válsághelyzetben megvannak a maga hátrányai is. Fontos tanulság az is, hogy a válságra adott válaszok idővel szükségszerűen módosulnak, amiben a nyomonkövetésnek és tanulásnak döntő szerepe van. Az alkalmazkodás mellett a stabilitásnak is fontos szerepe van, mivel a szervezeti változások – amelyek az agilis megközelítésből fakadhatnak – végigviteléhez időre van szükség, ami rövid távon gyengíti a válaszadó képességet. Az adaptivitás sikerében a társadalom mobilizálásának is döntő szerepe van. Végül megállapítható, hogy a sikeres válságkezelést elősegíti, ha több stratégiai válaszadási lehetőség is rendelkezésre áll, így lehetőség van az adott helyzethez leginkább megfelelő választására.

Az agilitás és adaptivitás tehát jó esetben kéz a kézben járnak, de a gyakorlatban akár ütközhetnek is szempontjaik. Az adaptív kormányzás értelmezéséhez a szerzők szerint jó adag toleranciára van szükségünk a paradoxnak tűnő állításokkal szemben. Az adaptivitás egyszerre valósítja meg a gyors és a megbízható elemzésen alapuló döntéseket, egyaránt igényel centralizált és decentralizált struktúrákat, innovációt és bürokráciát, tudományt és politikát. A jövőre vonatkozó nagy kérdés, hogy a kormányzatok hogyan tudják intézményesíteni ezeket a felismeréseket ahhoz, hogy az adaptivitás, a változó környezethez való alkalmazkodás hosszabb távon is eredményes legyen.”

Forrás:
Agile and adaptive governance in crisis response: Lessons from the COVID-19 pandemic; Marijn Janssen, Haiko van der Voort; International Journal of Information Management; DOI: https://doi.org/10.1016/j.ijinfomgt.2020.102180; 2020. június 23.
(A cikk szabadon elérhető.)
Szerkesztői megjegyzés:
Szép szép az elmélet, de a valóság sokkal borzasztóbb! A sikeres, vagy sikertelen kormányzást elvesztett emberi életekben mérik…
Emlékeztetőül: Hollandiában 357 elhunyt/1 millió fő, míg Szlovákiában ez az érték 5! (Coronavirus Update (Live); Worldometer)

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, politika, szakirodalom, szervezet, társadalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.