Példátlan méretű az új uniós költségvetés, a jövőbe mutató politikák kárára

„Bár a közel öt napon át tartó EU-csúcson elfogadott pénzügyi csomag fő összegei nem változtak, a kereten belül a vissza nem térítendő támogatások összege 110 milliárd euróval csökkent, és a vágásnak nem a tagállamok zsebei, hanem a jövőbe mutató politikák látták a kárát. Az EU történetében példátlan volumenű pénzügyi csomagot a német hozzáállásban bekövetkezett változás tette lehetővé, ahogy a végleges megállapodás sem jöhetett volna létre Angela Merkel nélkül.

A több résztvevő által is „történelmi” jelzővel illetett uniós csúcson a fő hangsúly a pénzügyi csomag méretére és struktúrájára, valamint a jogállami fék bevezetésére került. Az előbbi két kérdésben végül konkrét megoldás született, a jogállamiságról elfogadott szöveg azonban annyira kétértelmű és homályos, hogy – amint az első homlokegyenest eltérő értelmezések is sugallják – a tévedés kockázata nélkül kijelenthető, hogy ennek a vitának a lezárása nélkül rögzítették a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetés és az Új Generáció EU néven futó újjáépítési terv elveit és szabályait (a jogállami vitáról lásd külön cikkünket).

Abban, hogy egy ilyen, a közös adósságkibocsátáson alapuló csomag egyáltalán az asztalra kerülhetett és végül át is ment, a német-francia megállapodás játszotta a kulcsszerepet, amely Angela Merkel kancellárt a probléma helyett a megoldás részévé tette. Attól kezdve, hogy Berlin elfogadta az újjáépítési alap és a finanszírozási modell szükségszerűségét, annak megvalósításán fáradozott.

Miközben Merkel volt a híd az északiak és az ugyancsak szkeptikus keletiek felé, addig Macron ugyanezt a szerepet játszotta el déli irányban. A németek kiszállásával a brit kilépés miatt eleve árvává vált négy nettó befizető nehéz választás elé került: lenyelik a költségvetési befizetéseik meredek 20-30 százalékos emelkedését, vagy harcolnak a végsőkig. Az utóbbit választották, amiben főszerep jutott a tapasztalt Mark Rutte holland és a gyorsan tanuló Sebastian Kurz, osztrák kormányfőnek. Rutte mellesleg jó szolgálatot tett a németeknek is, akik – miután a látványos politikai gesztust megtették -, aligha bánhatták, hogy valaki a nettó befizetői oldalon az ő pénzükért is szilajan harcol. Ennek a költségvetési visszatérítésük megőrzésében és növelésében meg is lett az eredménye. Miközben minden arról szólt, hogy Ausztriának például éves szinten 287 millió euróról 565 millió euróra sikerült növelnie a visszatérítés éves összegét, az osztrákok hozzájárulása a hétéves csomaghoz így is 3 milliárd euróról 5 milliárd euróra emelkedik majd.

Emmanuel Macron, francia elnök és olasz kollégája, Giuseppe Conte gondoskodott arról, hogy a négy (végül öt) fukar mellett a déliek hangját is meghallják és a projekt ne térüljön el eredeti céljától, ami egy soha nem látott méretű, robusztus pénzügyi támogatási mentőcsomag a járvány (szolidaritás) és a válság (eurózóna érdek) által leginkább sújtott tagállamoknak. Persze nem ingyen, hanem cserébe azért, hogy végleges leszakadás helyett végrehajtsák a már régóta időszerű szerkezeti reformokat úgy, hogy egyúttal felgyorsítsák a zöld és a digitális átállást.

A 750 milliárdos csomag az elmúlt hetekben annyira bevéste magát a déliek, az EP, a piacok, a médiák és a közvélemény memóriájába, hogy bármilyen nagyobb csökkentésnek kifejezetten negatív akusztikája és üzenete lett volna. Ezért a 3M-nek (Merkel-Macron-Michel) olyan megoldás után kellett néznie, ami az öt fukar költségcsökkentés iránti igényét össze tudja egyeztetni a déli partnerek vaskos mentőcsomag iránti igényével. A javasolt fő összegből tehát nem engedtek, a csomag belső szerkezetéhez viszont hozzá kellett nyúlni, annál is inkább, mert miután a közös adósságkibocsátás az újjáépítési alap vissza nem térítendő támogatási elemére vonatkozik, a kölcsönökre nem (hiszen azt a tagállamok egyesével fizetik majd vissza), az egész konstrukciót ellenző „takarékos” országok ezen is spórolhatnak.

A támogatások megvágása mindaddig érzékenyen érintette volna a fő kedvezményezett déli tagállamokat, ameddig az előre allokált nemzeti pénzes borítékok volumenéről van szó. Mivel egy ilyen lépés szinte lehetetlenné tette volna a megegyezést, Michelék nemes egyszerűséggel a támogatásoknak azt a részét nyesték vissza, amelyek nem kerülnek közvetlenül a tagállamok zsebébe. És mivel a végösszeg nem változhatott, párhuzamosan a kölcsönök aránya és mértéke nőtt a csomagon belül. Végül 390-360 milliárd lett az arány a teljes újjáépítési eszközön belül a támogatások és a kölcsönök között az eredetileg javasolt 500-250 milliárd eurós leosztás helyett.

Miután nem az előre allokált támogatások rovására történt a levonási művelet, Olaszország a támogatásokat illetően (kb 81 milliárd euró) a pénzénél maradt, a számára rendelkezésre álló kölcsönök mértéke viszont még jelentősen meg is ugrott 91 milliárdról 127 milliárdra. Így elmondható, hogy úgy elégítették ki a fukarok költségcsökkentési igényét, hogy érdemben nem vágtak a déliek pénzein, miközben a volumenében még nagyobb csomag PR-szempontból még jobban eladhatóvá vált odahaza.

A legnagyobb helyreállítási alap (RRF) Bizottság által eredetileg 560 milliárdosra javasolt összege 672,5 milliárd euróra nőtt, amiből 360 milliárd euró a kölcsön és 310 milliárdról 312,5 milliárd euróra nőtt a vissza nem térítendő támogatás mértéke.

Ennek azonban az lett az ára, hogy számos előremutató, modernnek nevezett költségvetési tételt kihúztak vagy lefaragtak a megállapodás érdekében, ami legalábbis komoly kételyeket támaszt azt illetően, hogy a zöld és a digitális átállás éllovasai mennyire komolyan gondolják ezeket a célokat. Ismét megerősítést nyert az az axióma, hogy a kormányok a költségvetési tárgyalásokon kizárólag, vagy majdnem kizárólag a nettó egyenlegükre koncentrálnak és arra, hogy jól kommunikálhatóan mennyi pénzt tudnak bebiztosítani maguknak. És legfeljebb csak ezután következnek fontossági sorrendben a kissé elvont közös érdekek, főleg azok, amelyek finanszírozása nem nemzeti pénzes borítékokon keresztül történik.

Ennek a megközelítésnek lett az az eredménye, hogy az újjáépítési eszközön belül 10 milliárd euróval kevesebb pénz jut a HorizonEurope kutatási és innovációs programra (az MFF-en belül még így is tekintélyes összeg, 75 milliárd euró jut majd erre, de kevesebb, mint a korábbi javaslatokban), a digitális átállásra, felére csökkentették (7,5 milliárdra) a vidékfejlesztési forrásokat, számottevően megvágták a külső akciókra és az egészségügyre betervezett összegeket. Mint kiderült, a Bizottság elnökének csaknem ölre kellett mennie azért, hogy ne húzzák ki teljesen az InvestEU beruházási programot, miközben a cégek feltőkésítésére szánt 26 milliárdos alapot teljesen lenullázták.

Nem úszta meg a vágást a méltányos átállási alap sem, aminek keretösszegét az Új Generáció EU-n belül 30-ról 10 milliárd euróra csökkentették. Az MFF-et is beleértve a JTF-re így 40 milliárd helyett csak 17,5 milliárd euró lesz a következő hét évben, ami még így is nagyobb a kezdeti 7,5 milliárdnál, de a Bizottság szerint így a tagállamoknak kell majd mélyebben a zsebükbe nyúlniuk.

Összességében, ha a májusi bizottsági javaslatban 190 milliárd euró vissza nem térítendő olyan támogatás volt a csomagban, ami nem közvetlenül a tagállamokhoz kerül, akkor ez az összeg a tárgyalások végjátékában 77,5 milliárd euróra zsugorodott.

Az egyik központi kérdés az volt, hogy milyen feltételek mellett férjenek hozzá a tagállamok a helyreállítási alapokhoz. A Bizottság a kommitológiai eljárás keretében erről maga szeretett volna dönteni a beruházási és reformtervek jóváhagyásával. A kormányok azonban a maguk számára tartották fel a döntés jogát, így a tervek jóváhagyásáról a Bizottság javaslata alapján a Tanács dönt majd minősített többséggel. A hollandok azt szerették volna, ha egyhangú döntés alapján kerülhet csak sor a kifizetésekre, ez azonban jogilag nem volt lehetséges. Így, hogy Rutte ellenállását leszereljék, beiktattak egy vészféket, amivel akár egy tagállam is megállíthatja a kifizetéseket, de csak ideiglenesen úgy, hogy a dosszié az Európai Tanács elé kerülhet megvitatásra. Az egész jóváhagyási procedúra nem tarthat tovább három hónapnál és a végén az Európai Bizottság dönthet a kifizetések folyósításáról.

Az újjáépítési források elosztási kritériuma már nem változott a tárgyalások végjátékában. A teljes keret 70 százalékát alapvetően 2021-22-ben a Bizottság által javasolt, 2015-19 közötti munkanélküliségi mutató alapján osztják fel a tagállamok között. A maradék 30 százalékot 2023 végéig ítélik majd oda egyenlő arányban a 2020-as év reál GDP visszaesésének és a 2020-21-es időszak kumulatív reál GDP visszaesésének figyelembevételével úgy, hogy 2022 június 30-ig kiszámolják az egyes országokra jutó hányadot.

Egyetlen ország sem vehet fel majd több hitelt a csomagból GDP-jének 6,8 százalékánál.

A vita nagy részét az újjáépítési eszköz és csatolt részei vitték el, az MFF körül bizonyos elvarratlan szálak kivételével viszonylagos csend honolt. Brüsszelben is elismerik, hogy végül nem sikerült teljesen pótolni azt a 70 milliárd euró körüli rést, amit a nettó befizető britek távozása ütött a költségvetésen. Mivel ez nem sikerült, a 2021 és 2027 közötti uniós torta méretében elmarad a 2014 és 2020 közöttitől, a britek figyelmen kívül hagyásával. Az újjáépítési alap 750 milliárdja, ami beágyazódik az MFF-be, ugyanakkor kárpótlást nyújt a veszteségekre.

A csúcstalálkozóra lényegében elültek a viták a kohéziós politika és a közös agrárpolitika 2021 utáni finanszírozásáról, miután további csökkentésekre nem voltak vevők a kormányok, és minimális mértékben még emelkedett is az összeg. Ez azonban még nem jelentett gyógyírt számos ország egyéni igényeire. Ezeket a magánpanaszokat végül egy 4,25 milliárd euró összegű csekkel orvosolták 12 tagállam részlére. A legnagyobb „ajándékot” a csehek (1,5 milliárd euró) és a lengyelek (600 millió euró) kapták, de Merkel kancellár a keletnémet tartományoknak is kitárgyalt 650 millió eurót.

A magyar kormány többletforrás-igényét egy hazánk helyzetére szabott biztonsági hálóval oldották meg (erről lásd külön cikkünket), aminek hozadékát 2,1 milliárd euróra becsülik. Így elmondható, hogy Magyarország 2021 és 2027 között is jelentős összeget, körülbelül 20 milliárd eurót fordíthat majd felzárkózásra. Az összeg folyó áron ennél nagyobb lesz, mivel a számok 2018-as árakon értendők. 2014 és 2020 között 23,6 milliárd euró állt Magyarország rendelkezésére kohéziós politikai támogatások formájában.

A négy nettó befizető és Németország végül megtarthatja az annak idején a brit rebate-hez való hozzájárulásuk kompenzálására bevezetett költségvetési visszatérítést, jóllehet az eredendő ok az Egyesült Királyság távozásával megszűnt. Az öt tagállam hét év alatt 7 milliárddal növelni tudta a visszafizetés összegét, ami így 52,8 milliárd euró lesz. Ehhez a GNI arányában valamennyi tagállamnak hozzá kell majd járulnia.

A költségvetés bevételi részéről esett a legkevesebb szó a csúcson, ugyanakkor némi meglepetésre az EU27-ek hozzájárultak ahhoz a menetrendhez, amit a csúcs előtt készített Michel-javaslat tartalmazott három új saját forrás fokozatos bevezetésére a következő hét éves pénzügyi keret alatt.

A jóváhagyott szöveg 2021. január 1-től már uniós bevételként számol az újra nem hasznosított műanyagok utáni tagállami befizetéssel (évente ez 3 milliárd eurót hozhat a büdzsének), míg két másik potenciális új saját forrás, a CO2-kibocsátásra kivetett importvámra és a digitális “illetékre” 2021 első harmadában várnának javaslatot a Bizottságtól 2023. január 1-i bevezetésükkel számolva. Az ETS-féle bevételről sem mondanak le, de annak kidolgozására több időt hagynának. Az új saját forrásokból származó bevételeket a 750 milliárdos kölcsön törlesztésére használnák.”

Forrás:
EU-büdzsé: régi vágású tárgyalásokkal az új világba; Bruxinfo; 2020. július 22.

A bejegyzés kategóriája: Európai Unió, gazdaság
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.