Európai Uniógazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatikapolitika

Délkelet-Ázsiával lép digitális szövetségre az Európai Unió

Szerző: 2020. december 7.No Comments

„A most beindított, európai támogatással létrehozott árutovábbítási rendszer mellett együttműködnének a digitális szabványok, a kiberbiztonság, az oktatás vagy a nagy teljesítményű számítástechnika fejlesztésének területén is.

Az Európai Unió és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közös nyilatkozatban jelentették be azt a szándékukat, hogy megerősítik kapcsolataikat a két gazdasági-politikai blokk közötti digitális kereskedelem és konnektivitás területén. A közlemény néhány nappal követte az ASEAN Customs Transit System (ACTS) árutovábbítgási rendszer beindulását, ami mások mellett lehetővé teszi, hogy a megfelelő alkalmazáson keresztül egyetlen elektronikus vámáru-nyilatkozattal szállíthasson bárki csomagokat a szervezet tíz tagországába, vagyis Bruneibe, Kambodzsába, Indonéziába, Laoszba, Malajziába, Mianmarba, a Fülöp-szigetekre, Szingapúrba, Thaiföldre és Vietnámba.

Az ACTS fejlesztésének alapjait az EU közreműködésével rakták le, ahonnan az ehhez szükséges források jelentős része is érkezett. A rendszer megfelel a brüsszeli székhelyű Vámigazgatások Világszervezete (WCO) kormányközi szervezet szabványainak, és praktikusan azt eredményezi majd, hogy az ASEAN-országokban élők ezentúl gördülékenyebben kereskedhetnek majd az Unióban élő partnereikkel.

Ez az EU szempontjából sem érdektelen dolog, tekintve, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége a maga 650 millió lakosával a globális GDP nagyjából egytizedét jegyzi, és így is nagyon gyorsan növekvő piacnak számít, különüs tekintettel Indonéziára és a Fülöp-szigetekre. A mostani közös nyilatkozat mindezt “ígéretes első lépésnek” nevezi az ASEAN és az EU szabályozásainak összehangolásában, tovább egyszerűsítve a vámügyintézést és az árucikkek közúti szállítását.

Minden jöhet ami digitális

A nyilatkozat további részében ehhez hasonló más célokat is megfogalmaznak, mint amilyen az Unió Európa és Ázsia összekötését célzó stratégiájához igazodó online partnerség. Ez a digitális hálózatok interoperábilitásának megteremtését jelentené a két blokk országai között, és magában foglalja a közös digitális szabványokat is, hasonlóan ahhoz a megállapodáshoz, amelyet az EU japánnal közösen már korábban tető alá hozott.

Ahogy a kommentárok kiemelik, egy ilyen együttműködés megfelelő ellensúlyt jelenthet a kínai Egy Út Egy Övezet Kezdeményezés digitális vonatkozásaival szemben, ami a külföldön megvalósított infrastrukturális beruházások mellett a Digitális Selyemút programon keresztül javítaná a nemzetközi kommunikációs összekötöttséget, hasonló szabványosítással segítve elő a kínai ITK vállalatok nemzetközi piacra való kilépését.

Az ASEAN és az EU képviselői mindezen felül elkötelezték magukat a kiberbiztonság, a digitális oktatás és a nagy teljesítményű számítástechnika fejlesztésére irányuló együttműködések mellett is. Ezek, bár a dokumentum minden tekintetben nagyon óvatosan fogalmaz, szintén az Unió befolyását növelhetik a délkelet-ázsiai régióban, ahol Kína ambíciói is egyre nagyobbak. Érdemes megjegyezni, hogy az EU-t hamarosan ténylegesen elhagyó Nagy-Britannia a maga részéről augusztusban kezdett kereskedelmi tárgyalásokba az ASEAN országokkal.

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége öt partnerével – Kínával, Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és Új-Zélanddal – együtt november közepén írta alá a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodást, amivel a benne szereplő országok 2,2 milliárd fogyasztójával és 26.200 milliárd dolláros gazdasági teljesítményével a világ aktuálisan legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozta létre.”

Forrás:
Délkelet-Ázsiával lép digitális szövetségre az Európai Unió; Bitport.hu; 2020. december 3.
Lásd még:
ASEAN Customs Transit System (ACTS); ASEAN
Regional Comprehensive Economic Partnership; Wikipédia