Internetjogközigazgatás: külföldönmédiapolitikapolitikai informatika

Donald Trump különös esete a szólásszabadsággal

Szerző: 2021. január 17.No Comments

„Világszerte éleződik a társadalmi vita a közösségi média nyilvánosságban betöltött szerepével kapcsolatban, miután az amerikai törvényhozás épületének ostroma után a Trump elnököt egyébként is egyre gyakrabban moderáló online platformok rendkívüli lépésre szánták el magukat, és letiltották felületeikről a pár napig még hivatalban lévő államfőt. A Facebook és a YouTube egyelőre időlegesen függesztette fel Trump fiókjának működését, míg a Twitter végleg száműzte felhasználói közül. Ezek a lépések láncreakciót indítottak el, a szolgáltatók azóta sorra zárják be a Trump üzeneteit közvetítő egyéb fiókokat is. Ez eleinte az elnök közvetlen munkatársait, majd közeli szövetségeseit jelentette, de a sor vége egyelőre nem látszik.

A közösségi média működésének társadalmi hatásairól már eddig is élénk vita zajlott. A tét ugyanis nagy: az új online platformok alapjaiban rajzolták át a nyilvánosság szerkezetét, döntő hatást gyakorolva a társadalmi párbeszéd alakulására. Eddig jobbára a folyamatok kibontakozásának megfigyelése és megértése volt a fókuszban, de most érezhetően eljött a következmények kezelésének ideje. Nem csak a tét, a kihívás is nagy. A közösségi média szerepe olyan sokrétű a társadalmi kommunikációban, hogy a különböző funkciók és hatások pontos azonosítása is komoly feladvány, nem beszélve azok kezeléséről. Az alábbiakban a szólásszabadságból fakadó néhány alapvetést veszek számba, amellett érvelve, hogy a közösségi média a vele kapcsolatos súlyos kihívások ellenére fontos demokratikus potenciállal bír, és ennek megőrzése érdekében nem engedhetjük, hogy a társadalmi párbeszéd döntőbírójává váljon.

Sokan, kapuőrök nélkül

A közösségi média egyik döntő újítása, hogy bárki számára képes biztosítani a nyilvánosság elé lépés tényleges lehetőségét. Az elvi lehetőség természetesen eddig is adott volt mindenütt, ahol a szólásszabadság alkotmányos jogát biztosították. A szólás jogához azonban nem társultak olyan eszközök, amelyek valóban lehetővé tették volna bárki számára, hogy a hangja – akár nap mint nap – eljusson nagyon sokakhoz. A hagyományos média, az újságok, a rádiók, televíziók esetében technikai-gazdasági korlátok állják ennek útját, és az internet sem hozott önmagában akkora áttörést, mint az közösségi platformok világa. Ezek a szolgáltatók alakították ki – persze nem a társadalmi felelősségvállalás jegyében, hanem üzleti érdekeik mentén – azt a szerkezetet, hálózati rendszert, amelyben reálissá vált, hogy sokan szóljanak sokakhoz, korábban elképzelhetetlen gyorsasággal.

Az ilyen platformok demokratikus hozadéka a szólásszabadság szempontjából az, hogy bárkinek a hangját be tudják csatornázni a társadalmi párbeszédbe. Többről van itt szó, mint a technológia és a hálózat alkalmasságáról. A közösségi média megteremtette a társadalmi párbeszéd kapuőrök nélküli szféráját, ahol nem lap- vagy tévétulajdonosokon, nem is szerkesztőségeken, de még csak nem is újságírókon, hanem mindenekelőtt a megszólalón múlik, eljut-e a véleménye másokhoz. Kár lenne vitatni: van ebben kockázat is. Csakhogy bármi is legyen a véleményünk sokak megszólalásának lehetőségéről és ennek kockázatairól, ameddig a szabad véleménynyilvánításra mint a demokrácia legfontosabb legitimációs és részvételi alapjára tekintünk, addig ezt a lehetőséget nem zúzhatjuk szét, hanem a jó gyakorlatainak kialakításán kell fáradoznunk.

A platformok és a szólásszabadság

Miután kiépült a struktúra, amelyben bárki sokakhoz szólhat, rögtön fontos kérdéssé vált, hogy milyen mértékű beavatkozásuk lehet a szolgáltatóknak a felületeiken közzétett tartalmakba. Az évekkel ezelőtti kiindulópont egyértelmű volt: elvileg bármit megtehetnek, hiszen magáncégekről van szó, amelyek saját meggyőződésük és szabályaik szerint alakíthatják a platformjukon folyó párbeszédet. A tengerentúlon a mai napig ez az uralkodó jogászi hozzáállás a platformok működéséhez. Az amerikai alkotmányjogi doktrína szerint ugyanis az alapjogok az állammal, és csak az állammal szemben kényszeríthetők ki.

Ennek értelmében nem a felhasználó hivatkozhat a szólásszabadságra a szolgáltatóval szemben, hanem éppen a szolgáltató hivatkozhat rá a szabályozási igényekkel szemben: a saját felületén úgy alakítja a tartalmat, ahogy akarja.

Nem ez a helyzet Európában. Bár az alkotmányos jogok rendeltetésükből adódóan elsődlegesen itt is az államot kötelezik a polgári szabadság tiszteletben tartására, a kontinensen, így hazánkban is, az alapjogi védelem nem csupán az állammal szemben illetheti meg a polgárt. Az európai alkotmányjogi gondolkodásnak jó ideje szerves része, hogy néhány jól körülhatárolt esetben, amikor magánszereplők kerülnek mások alapjogainak érvényesülését jelentős mértékben befolyásoló helyzetbe, az alkotmányos értékek velük szemben is követelményeket állítanak. Esetünkben éppen erről van szó. A platformok az évek során olyan jelentős felületévé váltak a társadalmi párbeszédnek, ami bizonyos körben már megköti a kezüket.

A problémának természetesen része az is, hogy országonként eltérő módon, jobb esetben néhány, rosszabb esetben egyetlen szolgáltató van meghatározó helyzetben. Magyarországon például nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy régiós összehasonlításban is kirívóan domináns szerepben van a Facebook: míg a felnőtt internetezők óriási többsége, 80%-a használja rendszeresen, addig más szolgáltatók együttesen is csak 25%-ot tudnak kiharapni maguknak a piaci tortából.

Politikusok a platformon

A közösségi média társadalmi fórummá válásának egyszerre következménye és további hajtóereje, hogy a platformok ma már kihagyhatatlanok a politikusok kommunikációs eszköztárából. Az sem ritka, hogy fontos kormányzati bejelentések a közszolgálati média helyett a Facebookon jelennek meg elsőként. A közélet szereplői rendszerint az átlagosnál lényegesen nagyobb követői körrel rendelkeznek, ami egy lehetséges érv szerint felvethetné a szigorúbb tartalmi kontrolljukat is. A szólásszabadság alkotmányos logikája azonban egészen más érvelést támogat. A szólásszabadságnak a nyugati világban mindenhol követett alapelve szerint minél mélyebbre hatolunk a társadalmi tanácskozás során a közügyek politikai vitájába, annál kevésbé igazolható bármilyen tartalmi beavatkozás.

Azok az érvek, amelyek alapján a politikusoknak mindenkinél többet kell eltűrniük a közbeszéd sokszor nem éppen virágnyelvet használó megnyilvánulásaiból, a másik irányban is érvényesek: esetükben lehet leginkább rábízni a korrekciós munkát magára a társadalmi eszmecserére. Egy politikus mondatain különösen sokirányú a figyelem, megtévesztő közléseire a nyilvánosság szereplőinek sokasága veti rá magát, ráadásul a demokratikus nyilvánosság viszonyai között a hallgatóság eleve tudatában lehet a pártpolitikai kommunikáció gyakran túlzó, sőt manipulatív természetének. A szólásszabadság alapvető érdeke és célja, a robusztus demokratikus vita érve nagy erővel szól az ellen, hogy a platformok aktív moderálással kontrollálják a politikusok kommunikációját.
A platformok felelőssége

Ma már persze senki nem gondolhatja, hogy a társadalmi kommunikációnak ezt a szegmensét korlátok és szabályozás nélkül lehetne hagyni. A közösségi médiaplatform tevékenysége azonban nem homogén massza: különféle funkciók révén különféle hatással van a közösségi kommunikációra, ami disztingvált megközelítést indokol. A „demokratikus hozadék” lényege annyi, hogy ki-ki, magánember vagy politikus megoszthassa véleményét, és az tartalmi beavatkozás nélkül eljusson a nyilvánossághoz. Ehhez képest már teljesen más felelősségi kérdéseket vet föl, amikor a platform által működtetett funkciók, kiváltképp az algoritmizált figyelemfelkeltés (a hírfolyamok összeállítása) vagy azonnali továbbítások láncolata révén egy bejegyzés szempillantás alatt milliós tömegeket ér el. Fontos társadalmi felelősség hárulhatna a szolgáltatókra abban a tekintetben is, hogy úgy alakítsák a felületükön zajló diskurzus szerkezetét, hogy a felhasználók tömegei sokszínűbb tartalmakkal találkozzanak.

A most lángoló vita mindenekelőtt a moderálást érinti. A platformoktól szűk körben kifejezetten elvárjuk (Európában ma már néha szigorú szabályozással is), hogy szabjanak határt a felületükön folyó párbeszédnek. A moderálásnak az a szintje, amelynek célja nyilvánvalóan jogszerűtlen tartalmak – pl. gyűlöletre uszító, terrorizmust támogató, vagy akár eleve megtévesztésre létrehozott kamuprofilok – eltávolítása, szervesen illeszkedik a demokratikus nyilvánosság kereteibe. Hasonlóképpen, ha egy konkrét helyzetben erőszakos cselekmények valós veszélyét váltja ki egy megszólalás, a tényleges veszélyhelyzet (pl. most a Capitolium ostroma) elmúltáig indokolt lehet a fellépés. Más beavatkozásoknál azonban már más a helyzet, és minél közvetlenebb kapcsolatban állnak társadalmi-politikai kérdéseinkkel, annál kevésbé indokolható a vélemények elhallgattatása.

Kapuőrök császára

Az a gyakorlat, amelynek legújabb állomása Trump elnök hosszú távú vagy végleges letiltása, ellentétben áll a kifejtettekkel, és a szolgáltatók szereptévesztésére vall. A szólásszabadság bevett korlátai alapján fellépést indokolhattak volna a Capitolium ostroma alatt közzétett buzdító posztok, vagy az ostrom utáni időszakban további erőszakra sarkalló üzenetek. Előbbiek azonban nem voltak, utóbbiak létét pedig a platformok sokszorosan áttételes és távolabbi összefüggésekre épített érvelésekkel igyekeztek alátámasztani, ami távol áll a szólásszabadság elveitől. Azok ugyanis arra intenek minket, hogy ha a közbeszéd alacsony színvonalát vagy a társadalom általános frusztráltságát a vita korlátozásával kívánjuk orvosolni, csak olajat öntünk a tűzre.

Nem védhető, hogy a platformok – a saját maguk által meghatározott és alkalmazott szempontjaikra hagyatkozva – a társadalmi párbeszéd új bíráiként nyúljanak bele a közéleti vitába. A törléstől sem visszariadó, széles körű moderálás a kezdeti demokratikus vívmánytól messzire repíti a platformokat, és minden eddiginél hatékonyabban működtethető kapuőrökké teszi őket.

Nem volt még soha olyan mechanizmus, amely a társadalmi párbeszéd ekkora jelentőséggel bíró szegmenséből ennyire hatékonyan, egyetlen klikkeléssel tudta volna eltüntetni bárkinek a hangját.

A helyzetet nyilvánvalóan súlyosítja, hogy jól láthatóan egyre egységesebben mozognak moderálási politikájukban, és egyre egységesebben lépnek fel az általuk aggályosnak ítélt tartalmakkal szemben. A mostani tiltási hullám a rendszer zárókövét is megmutatta: ha lenne olyan szolgáltató, amelyik nem tart a többiekkel és nem lép fel a többség által kifogásolt véleményekkel szemben, akkor jönnek az alkalmazások működésében és elérésében jobbára megkerülhetetlen kulcsszereplők (Google, Apple, Amazon), és a kínálatból is eltüntetik a szolgáltatót.

A szabályozás igénye

Az alkotmányos kiindulópontok és a szolgáltatók gyakorlata közti ellentmondás feloldására alapvetően két út kínálkozik: vagy módosítunk a szólásszabadságból fakadó követelményeken, vagy megváltoztatjuk a platformok gyakorlatát. A kérdés annyiban mindenképp nyitott, hogy sokan az első útra lépnének. Érveik szerint a véleménynyilvánítás eddigi szempontjai kevesebb megszólalóra, lassabb kommunikációs folyamra, megfontoltabb közéleti megnyilvánulásokra lettek szabva, ezért új mércéket kialakítva, a platformok jelentette hatékony közbelépés eszközével is élnünk kell. A helyzet azonban az, hogy ezek az alkotmányossági szempontok nem bizonyos körülményekre, hanem a demokratikus jogállamra lettek szabva. Kétségtelen tény, hogy társadalmi viszonyaink és demokratikus eszmecserénk feltételei jelentősen más képet mutatnak most, mint évtizedekkel ezelőtt. Az említett elvi kiindulópontok azonban a demokrácia lényegéből fakadnak, így ameddig közös a meggyőződés, hogy a közügyeinket demokratikusan akarjuk intézni, addig a társadalmi gyakorlatainkat kell hozzájuk igazítani, nem pedig fordítva.

A platformszolgáltatók láthatóan más ösvényre léptek, így szabályozással kell a kívánatos útra terelni őket. A szabályozásnak a közéleti vita alakítása terén meg kell kötnie a platformok kezét. A demokratikus nyilvánosság kereteit széles körű konszenzus alapján kijelölő eseteken kívül (mint pl. a gyűlöletre vagy erőszakra való konkrét uszítás, illetve a terrorizmust támogató tartalmak) távol kell őket tartani a társadalmi párbeszédben megjelenő vélemények elhallgattatásától.

Túl a szabályozáson

Most a szükséges szabályozás kialakítása a feladat, és Európa meg is tette az első lépéseket. Különösen fontos szerep hárul az Európai Unió jogalkotására, amely a közös fellépés erejét szegezheti szembe a globális cégóriások érdekeivel. De a túlnyomórészt továbbra is nemzeti keretek között folyó társadalmi párbeszéd szabályozásában a nemzeti sajátosságok is megkerülhetetlenek. Mihelyst ezzel megvagyunk, rátérhetünk a legfontosabb kérdésre: hogyan állunk a nyilvánosságunk működésével?

A közösségi média és a vele megjelenő új kockázatok ugyanis nem légüres térbe érkeztek. A problémák egy része, amelyeket a platformok nyakába varrunk, valójában a nyilvánosság működésének már meglévő súlyos anomáliáira mutatnak rá.

A közbeszédben egyre nyomasztóbb mértékben jelen lévő irracionalitást, a visszhangkamrákba való bezárkózást, vagy a hiteles, a társadalom kritikus tömegei által közösen elfogadott és irányadónak tekintett orgánumok hiányát nem a közösségi médiaplatformok kora hozta el. Hiába tűnik utópiának változtatni mindezen, nem engedhetjük el az egészségesebb demokratikus nyilvánosság vízióját.”

Forrás:
Donald Trump különös esete a szólásszabadsággal; Török Bernát; Telex.hu; 2021. január 16.
(A szerző alkotmányjogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Információs Társadalom Kutatóintézet vezetője)