gazdaságjogkörnyezetvédelemközigazgatás: magyartörvények, határozatok

Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése

Szerző: 2021. január 24.No Comments

„Mert sérti a tulajdonhoz való jogot – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán született határozatában, melyet szerdán tett közzé a testület a honlapján.

Az Országgyűlés december 15-én szavazta meg a törvényt, ám a köztársasági elnök nem írta alá a jogszabályt, hanem előzetes normakontrollra az Ab-hoz küldte.

Az államfő indítványában három ponton vetette fel a törvény alkotmányellenességét. Ezek közül az egyik szerint a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvény elvonja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát, kártalanításról azonban nem gondoskodik, sőt még fizetési kötelezettséget is kilátásba helyez a termelőknek, amivel duplán kárt okozhat.

A köztársasági elnök indítványa szerint a törvénynek ez a rendelkezése sérti a tulajdonhoz való jognak az alaptörvényben rögzített védelmét azzal, hogy a termelési és ipari hulladékok tulajdonát teljes és feltétlen, azonnali kártalanítás nélkül elvonja.

Az Ab január 19-i határozata megállapította, hogy ez a támadott rendelkezés bizonyos esetekben valóban úgy korlátozza a hulladéktulajdonosnak is minősülő hulladékbirtokosnak a hulladékhoz fűződő tulajdonjogát, hogy ezzel neki tényleges, pénzben is kifejezhető hátrányt okoz, de nem ír elő arányosságot biztosító ellentételezési kötelezettséget.

Az Ab kiemelte: a jogalkotó feladata olyan, kellően differenciált rendszer megalkotása, amely egyszerre teremti meg a hulladéktulajdonosok ellentételezését, és veszi figyelembe a kötelező közszolgáltatási, környezetvédelmi és közegészségügyi szempontok maradéktalan érvényesítését úgy, hogy azok az uniós szabályozásból származó szabályozási kötelezettségeknek is megfeleljenek.”

Forrás:
Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése; Infostart / MTI; 2021. január 20.
AB határozat ki nem hirdetett törvényi rendelkezés alaptörvény-ellenességéről; Alkotmánybíróság; 2021. január 20.