Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Bejelentette lemondását a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke

Szerző: 2021. március 7.No Comments

„Bejelentette lemondását a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke, Mészáros József egy belső e-mailben közölte munkatársaival távozását – írja a Népszava.
Egy pár soros levélben köszönt el kollégáitól szerdán délután Mészáros József, a Magyar Államkincstár 2017-ben kinevezett vezetője.

A távozását nem indokolta az elnök, többeket meglepetésként ért a hír. Sokukkal Mészáros 2010 óta dolgozott együtt, hiszen 2010 óta vezette az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságot (ONYF), utána a nyugdíjfolyósító ás az államkincstár egyesítése után 2017-től került a közös szervezet élére – írja a lap. A MÁK-ONYF integráció látszólag problémamentesen zajlott le, komoly szakmai és főleg nyilvános kifogás nem érte az államkincstár vezetését.

Tavaly azonban megváltozott az államkincstár megítélése az államigazgatáson belül: Varga Mihály pénzügyminiszter Magyar Államkincstár stratégiai megújításának és hatékonyabb működésének elősegítéséért felelős miniszteri biztost nevezett ki a MÁK-hoz. A miniszteri biztos közvetlenül a pénzügyminiszternek jelentett.

A kinevezéséről szóló miniszteri utasítás szerint a biztos feladata, hogy vizsgálja a Magyar Államkincstár hatékonyabb működésének lehetőségét, tekintse át annak stratégiai és koncepcionális kérdéseit.

Emellett feladata volt, hogy részt vegyen a kincstárt érintő elemzések, vizsgálatok lefolytatásában, figyelemmel kísérje a kincsár működésére vonatkozó előterjesztéseket, jelentéseket, a kincstár által elkészített stratégiákat, koncepciókat véleményezze – írják.”

Forrás:
Levélben közölte lemondását az államkincstár elnöke; Világgazdaság; 2021. március 4.