Skip to main content
gazdaságjogközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatörvények, határozatoktudomány

Mérföldkő lesz a nemzeti adatvagyonról szóló törvény elfogadása

Szerző: 2021. március 7.No Comments

„ A Mesterséges Intelligencia Koalíció szerint a jogszabály különösen fontos gazdasági fejlődése és sikeressége szempontjából. A nemzeti adatvagyon hasznosításával az állam működése hatékonyabbá, a magyar vállalkozások pedig sikeresebbé és versenyképesebbé válhatnak.

Az immár több mint 300 magyar vállalkozást, kutatóintézetet és szellemi műhelyt tömörítő Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) támogatásával, a hazai digitális ipar konszenzusos szakmai javaslatára fogadta el a kormány Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját (MIS). Ennek egyik alapvetése, hogy Magyarország csak abban az esetben lehet nyertese a mesterséges intelligencia által kiváltott társadalmi és gazdasági átalakulásnak, ha a következő években beindul a magyar adatgazdaságot.

Ennek egyik kiemelten fontos lépése a nemzeti adatvagyonról szóló törvény elfogadása, ezért a Mesterséges Intelligencia Koalíció támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium február elején benyújtott törvényjavaslatát, amely lefekteti a hazai adatvagyon-gazdálkodás legfontosabb szabályait, meghatározza a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) és a Nemzeti Adatvagyon Tanács főbb feladatait is. Az Ügynökség felel a jövőben azért, hogy Magyarország szuverén módon tudja hasznosítani a nemzeti adatvagyont.

A MIK szerint Magyarország képes lesz arra, hogy a nemzeti adatvagyont kezelje, amellyel Európában elsőként sikeres és hatékony adatgazdálkodást, valamint adatelemzéssel támogatott kormányzást valósíthat meg. A Koalíció szerint a törvényjavaslat elfogadásával sikeresen valósítható meg a XXI. századi digitalizációs kihívásokra eredményes választ adó nemzeti jogszabályi környezet.”

Forrás:
Mérföldkő lesz a nemzeti adatvagyonról szóló törvény elfogadása; Infostart; 2021. március 4.
Mesterséges Intelligencia Koalíció
Szerkesztői megjegyzés: Örvendetes az ambíció, de azt azért lehet tudni, hogy már számos európai (és nem európai) ország folytat sikeres és hatékony adatgazdálkodást, és alkalmazza az adatalapú kormányzás eszköztárát.
Háttérnek az Európai Unió átfogó jelentőségű, a tagállami cselekvést közvetlenül meghatározó törekvése: Az Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az európai adatkormányzásról (Adatkormányzási rendelet) COM/2020/767 final (Javaslat); 2020. november 25.
Proposal for a REGULATION OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL on European data governance (Data Governance Act) COM/2020/767 final