„Joe Biden amerikai elnök 2 ezermilliárd dolláros infrastrukturális fejlesztési terve várhatóan vízválasztó pillanat lesz az amerikai gazdaság számára, egyértelműen jelezve, hogy magunk mögött hagytuk a neoliberális időszakot, illetve annak azon meggyőződését, hogy a piacok működnek a legjobban, és a legjobb megoldás az, ha a piacokat magukra hagyjuk. Bár a neoliberalizmusnak vége lehet, az kevésbé egyértelmű, hogy mi váltja majd fel.
Azok a kihívások, amelyekkel az Egyesült Államok és a többi fejlett gazdaság ma szembenéz, alapvetően különböznek azoktól, amelyek a 20. század első évtizedeiben érték ezeket a gazdaságokat. A száz évvel ezelőtti problémák a New Deal és a jóléti állam térnyerését okozták.
A mostani problémák – a klímaváltozás, a munkaerőpiac új technológiák miatti diszrupciója és a hiperglobalizáció – új megoldásokat követelnek.A klímaváltozás kérdésében Biden terve elmarad a progresszív demokraták által pártolt Green New Dealtől, ám a zöldgazdaság terén jelentős beruházásokat – így például az elektromos járművek piacának támogatását, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó más programokat is – tartalmaz. Ezzel Biden terve tekinthető minden idők legnagyobb amerikai törekvésének az üvegházhatású gázok csökkentésére.
A munkaerőpiac terén a terv a foglalkoztatás bővítését célozza meg a megfelelő mértékű bérek és juttatások biztosításával, fókuszálva többek között az infrastrukturális ágazatokra és a feldolgozóiparra.A kormányzat szerepével kapcsolatos új gondolkodásmód ugyanolyan fontosnak tekinthető, mint az új prioritások. Sok elemző úgy tekint Biden infrastrukturális fejlesztési tervére, mint amely visszatérés a „nagy állam” koncepciójához. A Biden-csomag azonban nyolc évre szól, és az állami kiadások mértékét csupán a GDP 1 százalékpontjával emeli meg. Az infrastruktúra, a zöldátalakulás és a munkahelyteremtés terén az állami beruházásokra már régóta szükség van.
Még ha a Biden-terv semmi mást nem okozna, mint hogy nagy állami beruházási boomot idéz elő a nagyvállalatokra kivetett adókból finanszírozva, akkor is sok jót tenne az amerikai gazdaság számára.A Biden-terv azonban ennél jóval többet tehet. Alapvetően alakíthatja át az állam szerepét a gazdaságban, illetve azt, hogy ez a szerep miként érvényesül. Az állam gazdasági szerepével kapcsolatos hagyományos szkepticizmus abban a meggyőződésben gyökerezik, hogy a profit által motivált magánpiacok hatékonyak, míg a kormányzatok pazarlók.
A magánpiacok elmúlt évtizedekben megtapasztalt túlterjeszkedése – a monopóliumok térnyerése, a pénzügyi szektor könnyelműsége, a jövedelmek túlzott mértékű koncentrációja és a növekvő gazdasági bizonytalanság – azonban a magánszektor árnyoldalait tárta fel.Függetlenül attól, hogy milyen specifikus területekről beszélünk – legyen szó a zöldtechnológiák támogatásáról, a high-tech gyártás hazai ellátási láncainak mélyítéséről vagy sikeres munkaerő-fejlesztési programok kiépítéséről –, a kormányzat nem állami szereplőkkel történő együttműködése kiemelt fontosságú. Mindezen területeken az államnak együtt kell dolgoznia a piacokkal és a magáncégekkel, illetve olyan más szereplőkkel, mint a szakszervezetek és a különböző közösségeket képviselő csoportok.
A múltban minden egyes túlzott kibillenés az állam és a piac egyensúlyában végül azt okozta, hogy utána az ellenkező irányba történt túlzott mértékű elfordulás. A Biden-terv megtörheti ezt a ciklikusságot.Ha ezt sikerül elérnie, akkor az a példa lehet a legfontosabb és legtartósabb öröksége, amelyet a piacok és a kormányzat felé mutat arról, hogy miként kell egymást kiegészíteni, és nem felváltani.
Ebben a tekintetben nem érdemes úgy tekinteni a Biden-tervre, mint amely visszaállítja Amerika versenypozícióját a világban, különösen Kínával szemben. Sajnos maga az amerikai elnök is tehet arról, hogy kialakult ez az értelmezés. A csomag „a következő években győztes helyzetbe hoz majd minket a Kínával szemben zajló globális versengésben” – érvelt nemrégiben.
Politikailag csábító lehet, hogy ily módon propagálják az infrastrukturális fejlesztési tervet. Egy korábbi időszakban az a félelem, hogy az USA alulmarad a Szovjetunióval szemben a ballisztikus rakéták és az űrverseny terén, elősegítette az amerikai technológiai törekvések katalizálását.
Most azonban jóval kevesebb ok van ilyen félelmek keltésére. Ez elterelné a figyelmet a tényleges intézkedésekről: ha a terv növeli a jövedelmeket és a lehetőségeket az átlag amerikaiak számára, akkor érdemes megvalósítani, függetlenül attól, hogy milyen hatása lesz Amerika geopolitikai helyzetére.
Továbbá a gazdasági kérdések nem hasonlíthatók a fegyverkezési versenyhez. Egy erős amerikai gazdaságnak nem kellene fenyegetésnek lennie Kína számára, ahogy a kínai gazdasági növekedésnek sem kellene fenyegetnie Amerikát. Biden értelmezése eddig káros volt, mivel a jó hazai gazdasági elgondolásokat külföldön agresszív, zéróösszegű intézkedések eszközévé alakította. Neheztelhetünk Kínára, ha a Biden-tervvel szembeni védelmi intézkedésként tovább szigorítja az amerikai vállalatokkal szembeni korlátozásokat?
A Biden-terv átalakíthatja az Egyesült Államokat, és fontos követendő példa lehet a többi fejlett ország számára.Ennek eléréséhez azonban el kell kerülnie a félrevezető állam–piac ellentétet és az idejétmúlt hidegháborús retorikát. Csak a múltbéli modellek elhagyásával vázolhat fel új, a jövőnek szóló víziót.”
Forrás:
Bidennek a jövőt kell erősítenie, nem a múltat helyrehoznia; Dani Rodrik; Világgazdaság; 2021. április 29.
A szerzőhöz: Dani Rodrik; Wikipédia
Dani Rodrik: A közgazdaságtan menő. A „lehangoló tudomány” erényei és gyengéi; Takács Olga; Közgazdasági szemle; 68. évf. 3. sz. (2021. március); 337-340. o. (PDF)
