Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikapolitikatársadalom

Megalapították az Év Digitális Faluja díjat, 2021. július 1-től pályázhat minden, digitális innovációkat alkalmazó, 5000 fő alatti település

Szerző: 2021. június 20.No Comments

„ A Digitális Jólét Program (DJP) Tatán rendezte meg a Civitas Sapiens – Okos Város Jubileumi konferenciát, amelyen bejelentették az „Év Digitális Faluja” díj megalapítását is.

A rendezvényen Balla Attila, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettese a konferencián bejelentette az „Év Digitális Faluja” díj megalapítását is.

Az idei esztendőtől négy kategóriában elnyerhető elismerés célja, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A kitüntetés által széles körben megismerhetővé válnak a már létező hazai digitális jó gyakorlatok is, elősegítve ezzel a települések közötti együttműködések kialakulását, a helyi közösségek erősítését és a térségszintű fejlesztések elterjedését. Az ügyvezető-helyettes kiemelte: „Az elismeréssel ösztönözni szeretnénk a települések vezetőit, hiszen a falvaink az okos, úgynevezett »smart« megközelítéssel nemcsak élhetőbb helyekké, de akár innovációs központokká is válhatnak.”

Az Év Digitális Faluja címre 2021. július 1-től lehet pályázni minden, digitális innovációkat alkalmazó, 5000 fő alatti településnek. A részletes pályázati feltételek hamarosan elérhetőek a civitassapiens.hu oldalon.

Az idei évtől elnyerhető „Év Digitális Faluja” díj négy kategóriája:

  • innovatív települési környezet,
  • innovatív és társadalmi közösségi jólét,
  • a fenntartható építtetési és természetes környezet, illetőleg
  • az innovatív gazdagsági ökoszisztéma,

– ismertette az InfoRádiónak Gál András Levente. Hiszen, mint fogalmazott, „van, ahol egy nagyon jó ipari park fejlesztése valósul meg, van, ahol egy nagyon jó természetvédelmi, esetleg kulturális örökségi beruházás történik, és jó példaként fel tudjuk mutatni azokat a településeket, amikben az említett négy kategóriában – az elmúlt időszakban – jó teljesítményt mutattak.”

Az ünnepélyes átadásra szeptember 22-én és 23-án kerül sor a Civitas Sapiens – Okos Város konferencián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, tette hozzá a DJP szakmai vezetője. ”

Forrás:
Megalapították az Év Digitális Faluja díjat; InfoRádió; 2021. június 17.