Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarművelődéstechnikatudományUncategorized

Kezdeményező szerepbe kerülhet Magyarország a digitális innovációk terén

Szerző: 2021. július 5.No Comments

„Megalakult az Interdiszciplináris Technológiai Alkalmazások Bizottság (ITAB), amelynek fő célja, hogy javaslatot tegyen az információtechnológia területén megjelenő releváns innovációk hasznosítására, és biztosítsa a nyitott egyeztetések lehetőségét a szakágazatok és az államigazgatás képviselői között. A Bizottság a Digitális Jólét Program (DJP) kezdeményezésére jött létre, elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az ITAB célkitűzése, hogy felmérje a jövő legnagyobb digitális kihívásait, fejlődési mérföldköveit, és megvizsgálja azok hazai felhasználási, továbbfejlesztési lehetőségeit. A tudomány és a kormányzat érintett szereplőit egy asztalhoz ültetve kívánja biztosítani a digitalizációval kapcsolatos információk áramlását az ország versenyképességének biztosítása, önrendelkezésének megerősítése érdekében – olvasható a Digitális Jólét Nonprofit Kft. sajtóközleményében. Az ITAB célkitűzései és feladatai nagyban támaszkodnak a hazai szakmai közösséget összefogó Nemzeti Laboratóriumok tavaly elindított rendszerére, amelynek úttörői a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium.

„A digitális gazdaság már jelenleg is a bruttó nemzeti össztermék negyedét, a hazai foglalkoztatottság ötödét adja. Erről az erős alapról akkor rugaszkodhatunk el jó ütemben, még magasabbra, ha az új korszakot nyitó technológiák meghonosításában, gyakorlati hasznosításában európai szinten élenjáró teljesítményt nyújtunk – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkár. – A kvantuminformatika a mesterséges intelligenciához hasonlóan számos iparág, szolgáltatás és technológia fejlődésére gyakorol majd nagymértékű hatást a pénzügyi előrejelzésekről a gyógyszerfejlesztésen át a védelmi iparig.” Solymár Károly Balázs hozzátette, az ITAB akadémiai és ipari tapasztalatokban bővelkedő szakemberei a kormányzati képviselőkkel karöltve biztosítják, hogy Magyarország kezdeményező szerephez jusson az európai stratégiákhoz illeszkedő digitális innovációkban.

„A Bizottság többek között olyan projektek megvalósítását támogatja majd, mint a mesterséges intelligencián alapuló technológiák célirányos hasznosítása, a kommunikációs célokra használt titkosítási kulcsok biztonságos (kvantumos) szétosztása, a nyílt forráskódú szoftverek minél szélesebb körű elterjesztése a lakosság és az államigazgatás körében, illetve ezen technológiák innovatív beépítése az oktatásba, melyek egyaránt hozzájárulnak a lakosság által elérhető digitális szolgáltatások színvonalának emelkedéséhez, illetve egy újszerű szemléletmódban és tudásban gazdag társadalmi réteg kineveléséhez” – mondta Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Digitális Jólét Program mellett az ITAB alapító tagjai közé tartozik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Testnevelési Egyetem, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) és a Wigner Kutatóközpont. A bizottságban a vállalt feladatainak jellegéből kifolyólag kormányzati oldalról a digitalizációban fontos szerepet betöltő Belügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnökség és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács is képviselteti magát – zárul a közlemény.”

Forrás:
Kivételes szerepbe kerülhet az ország a digitális innovációk terén; Infostart; 2021. június 30.