Találat: felsőoktatás

Jelenleg a tudomány és a politika között süketek párbeszéde zajlik – mondta Navracsics Tibor

„„Számomra az egyetem már nem a tudás elefántcsonttornya, hanem fontos, hogy aktívan bekapcsolódjanak az adott térség gazdasági, tudományos és kulturális életébe. Ehhez az egyetemeknek specifikus tudással kell rendelkezniük a saját régiójukra vonatkozóan. Az egyetem, mint információs központ tudjon tájékoztatni befektetőket, jogszabályalkotókat, legyen gyakorlatias. Jelen pillanatban olyan térségi stratégiákat készítünk elő, amelyek reményeink szerint komplex fejlesztéseknek ágyaznak meg a Dél-Dunántúlon, Zalaegerszeg környékén, Veszprém és Székesfehérvár térségében, a Marcal-völgy felzárkóztatásában” - fejtette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Tusványoson egy beszélgetés során. Arra a kérdésre,...

Részletek

Nagy egyetemekkel szerződött Navracsics Tibor

„Tizennégy szervezettel, köztük felsőoktatási intézményekkel kötött stratégiai partnerségi megállapodást a területfejlesztési miniszter. Az aláírási ünnepségen a miniszter elmondta: olyan partnereket kerestek, akik az adott régióban nemcsak elméleti tudásukkal, hanem gyakorlati tapasztalataikkal is gazdagítani tudják a kormány területfejlesztési elképzeléseit. A miniszter kiemelte az egyetemeket mint tudásközpontokat, amelyek szerinte nemcsak Magyarország, de Európa jövőjének meghatározói is. „Még akkor is, ha időnként megpróbálják kizárni őket a nemzetközi vérkeringésből, a magyar felsőoktatási intézmények megbecsült és magas presztízsű partnerei a nemzetközi együttműködéseknek” - húzta alá. A megállapodások...

Részletek

Átadták a Debreceni Egyetem e-sport központját

„Átadták a Debreceni Egyetem (DE) e-sport központját pénteken; a Nagyerdei Stadion külső karéjában 300 millió forint kormányzati támogatásból és egyetemi forrásból alakították ki a létesítményt - közölte az átadáson Bács Zoltán kancellár. Elmondta, a központ elsősorban oktatási célokat szolgál, az informatikai, a gazdaságtudományi, illetve a műszaki karon tanuló hallgatókat segíti, de oktatáson kívüli időszakokban a DEAC és a DVSC élsportolói is tudják használni. Bács Zoltán hozzátette: a központtal vált teljessé a stadion külső karéjának hasznosítása, ahol összesen hétezer négyzetméter infrastruktúrát tudnak egyetemi...

Részletek

Világűrpolitikai tanácsadó szakirányú továbbképzés indul az NKE-n

„A UniSpace program keretében Világűrpolitikai tanácsadó képzést indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A 2022/2023-as tanévben induló szakirányú továbbképzésen az űrtudomány és űrtechnológia alapjait, az űrélettant és táplálkozást, valamint a nemzetközi jog és az űrgazdaság alapjait is elsajátíthatják a hallgatók. A képzésre BA vagy BSC diplomával 2022. szeptember 2-ig lehet jelentkezni, a felvételi beszélgetésekre várhatóan 2022. szeptember 7-9. között kerül sor. A magyar kormány által elfogadott Magyarország Űrstratégiája című dokumentum célkitűzéseivel összhangban 17 magyar egyetem konzorciumi megállapodást kötött, hogy a UniSpace program...

Részletek

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Eötvös József Kutatóközpont (EJKK): „Megvetettük lábunkat a hazai tudományos életben”

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem három évvel ezelőtt nagy volumenű tudományos vállalkozásba kezdett: önálló kutatóközpontba szervezte a stratégiailag fontos társadalomtudományi témákat vizsgáló kutatásokat. Az Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) publikációival nem csupán „beszállítója” a Ludovika Egyetemi Kiadónak, de a szélesebb nyilvánosság számára is érdekes eredményeket jelenít meg. A kutatóintézet igazgatójával, Török Bernáttal beszélgettünk, akiről kiderül az is, hogy okostelefon-függőnek tartja-e magát. Mi hívta életre három évvel ezelőtt a kutatóközpontot? Az Eötvös József Kutatóközpont életre hívása és működése világosan kötődik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem általános...

Részletek

Európai szintű tudásközpont épül a Miskolci Egyetemen

„Szerkezetkész állapotba került a Miskolci Egyetem tízmilliárd forintból épülő Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrás Háza, amelynek ünnepélyes bokrétaünnepét pénteken tartották. Varga Judit igazságügyi miniszter, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke az eseményen azt mondta: egy évvel ezelőtt tették le az épület alapkövét, az avatás 2023 májusában várható. Az európai szintű tudásközpontközpont és levéltár az egyetemi modellváltás szimbóluma. Az épület és a benne helyet kapó intézménykomplexum az egyetemi modellváltás kézzel fogható, bejárható, látványos része lesz – tette hozzá. „Közgazdasági...

Részletek

UniSpace: az űrszektorhoz köthető szakirányú továbbképzés indul 16 egyetem együttműködésében

„Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben 16 egyetem vállalta az együttműködést. A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára elmondta, bízik abban, hogy jól működő és rugalmas lesz ez a konzorcium, amely a KKM koordinálásában jött létre. Az államtitkár emlékeztetett, hogy tavaly nyáron fogadta el a kormány az első magyar űrstratégiát, amelynek jelentős eleme, hogy felkarolják a kutatók munkáját. Közölte, az egyetemek konzorciumba szervezése azt...

Részletek

Kezdeményező szerepbe kerülhet Magyarország a digitális innovációk terén

„Megalakult az Interdiszciplináris Technológiai Alkalmazások Bizottság (ITAB), amelynek fő célja, hogy javaslatot tegyen az információtechnológia területén megjelenő releváns innovációk hasznosítására, és biztosítsa a nyitott egyeztetések lehetőségét a szakágazatok és az államigazgatás képviselői között. A Bizottság a Digitális Jólét Program (DJP) kezdeményezésére jött létre, elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az ITAB célkitűzése, hogy felmérje a jövő legnagyobb digitális kihívásait, fejlődési mérföldköveit, és megvizsgálja azok hazai felhasználási, továbbfejlesztési lehetőségeit. A tudomány és a kormányzat érintett szereplőit egy asztalhoz ültetve kívánja biztosítani a...

Részletek

Az Európai Unió Tanácsa az „Európai Egyetemek” kezdeményezésről

„A Tanács a mai napon következtetéseket fogadott el „Az »Európai Egyetemek« kezdeményezés – A felsőoktatás, a kutatás, az innováció és a társadalom összekapcsolása: új dimenziókat nyitunk az európai felsőoktatásban" címmel. Az uniós vezetők által 2017-ben indított kezdeményezés az EU 2021–2027-es finanszírozási időszakában fog teljes mértékben megvalósulni. Az európai egyetemek szövetségein belül a tervek szerint a hallgatók, az oktatók és a kutatók szabadon mozoghatnak majd a partnerintézmények között képzés, oktatás és kutatás céljából. Következtetéseikkel a miniszterek arra ösztönzik a tagállamokat és a Bizottságot,...

Részletek

Magyarország az egészségügy fejlesztésére szeretné fordítani a legtöbb pénzt a koronavírus-járvány utáni európai helyreállítási alapból – mondta a Miniszterelnökség vezetője

„ Magyarország az egészségügy fejlesztésére szeretné fordítani a legtöbb pénzt a koronavírus-járvány utáni európai helyreállítási alapból - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva. Gulyás Gergely felidézte, Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, Brüsszelben több mint másfél órás vacsorán egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, akivel számtalan kérdést érintettek. A magyar kormányfő tájékoztatta a bizottság elnökét a magyarországi oltási helyzetről, Ursula von der Leyen pedig beszámolt az Európai Bizottság jövőre vonatkozó vakcinabeszerzési terveiről - mondta....

Részletek
Page 1 of 22 1 2 22