Skip to main content
Európai Uniógazdaságinformatika

Az Európai Központi Bank megtette az első lépéseket, közeledik a digitális euró

Szerző: 2021. július 18.No Comments

„Az euró digitális verziójának piacra dobása érdekében megtette az első szükséges lépéseket az Európai Központi Bank, derült ki a tájékoztatóból, amely szerint az elektronikus fizetési megoldások iránt globálisan is egyre nő a kereslet. Ezzel párhuzamosan válaszolnának a kriptoszektor robbanására.

Az eddigi információk alapján a digitális eurót az Európai Központi Banknál (ECB) lehet majd tartani egy fiókban, nem pedig kereskedelmi bankban. Bár nem sokban különbözik majd bármelyik online bankfióktól vagy digitális tárcától, de sokkal biztonságosabb lesz, mint amit bármelyik privát cég nyújthat.

A digitális euró projektje jelenleg a vizsgálati fázisban tart, erre 24 hónapot szánnak, utána 3 éves megvalósítási időszak következik. A kezdeményezés célja, hogy a digitális fizetés ne teljesen a privát szektor kezében legyen, főleg akkor, ha visszaesik a készpénzhasználat. Az ECB szerint a lényeg az, hogy a digitális kor állampolgárai és cégei továbbra is a pénz legbiztonságosabb formájához, a jegybanki pénzhez férjenek hozzá. A fejlesztéseket egyébként azután gyorsították fel, hogy a Facebook 2019-ben saját pénz bevezetéséről beszélt (ez szakértők szerint fenyegetést jelentett volna a jegybankokra is).

A digitális euró mögött azonban egy jegybank állna, az ECB pedig állítólag gondoskodna róla, hogy amennyiben a kriptopénzeket a való világban is elfogadnák vásárlásra, az euró készpénz ne váljon haszontalanná.

Az ECB szerint az elmúlt években több kísérletet is folytattak, és kiderült, nincsenek technikai akadályok a digitális euró bevezetése előtt. A digitális euró tervezésekor bankok és kereskedők részvényeseivel is egyeztetnek. Meghatározzák majd a bankok és fintech cégek szerepkörét is, ezek valószínűleg az ECB nevében kínálhatnak majd digitális eurós tárcákat. Elindulnak az egyeztetések az EU-ban is a szükséges jogi változtatások érdekében.”

Forrás:
Közeledik a digitális euró; Harangi László; IT café; 2021. július 15.