egészségügyközigazgatás: magyar

Már nyolc hónapja nem fizetnek a kórházak a beszállítóknak

Szerző: 2021. augusztus 1.No Comments

„Júniusra a kifizetetlen számlák összege fél milliárd forinttal csökkent, de továbbra is 41,5 milliárd forint halmozódott fel.

Június végén a kórházak adóssága ötszáz millió forinttal csökkent, és 41,5 milliárd forinton állt a május végi 42 milliárd forinttal szemben – ez derül a Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adataiból. Áprilisról májusra viszont még 9 milliárd forinttal nőtt a kifizetetlen számlák összege.

Már nyolc-kilenc hónapja nem fizetnek a medicinai vállalkozásoknak az intézmények, mondta a VG-nek Rásky László a kórházak beszállítóit képviselő Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára. A mostani adósság fele már biztosan az orvostechnikai beszállítók felé áll fenn. Probléma, hogy a kórházak már nem is „csepegtetnek”, tehát gyakorlatilag semmit nem fizetnek az orvostechnikai vállalkozásoknak.

Egyelőre az eszköz megrendelésekben sem érezhető, hogy beindultak voltak az elektív (előre tervezett) műtétek, ennek pedig két oka van véli a szakember, az egyik, hogy az intézmények nagyon óvatosak: főként pénzügyi okokból, de a humánerőforrás is korlátos. Másrészt a nyári időszakban általában is kevesebb műtétet végeznek, leginkább a szabadságolások miatt.

Egyelőre az OSZ-nek nincs hivatalos információja arról, hogy a kormány foglalkozna az adósságrendezés kérdésével. De Rásky László szerint nyár végén, legkésőbb ősz elején szükség lenne a konszolidációra.

Egyébként MÁK adatai szerint a 41,5 milliárd forintból az állammal szemben fennálló tartozás összege 0,3 milliárd forint a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás pedig 41,2 milliárd forintra rúg, amelyből 0,8 milliárd forint az államháztartáson belülre irányul.

A MÁK kiemelte, az adatszolgáltatásra kötelezett 600 intézményből valamennyi teljesítette kötelezettségét. Az adós intézmények száma 294, ebből kizárólag 30 nap alatti tartozással 142 intézmény rendelkezik.

Érdekesség, hogy a Honvédkórház adóssága egy hónap alatt 789 millió forintról 184 millió forintra csökkent, ennek hátterében szakemberek szerint az is állhat, hogy a Honvédelmi Minisztérium anyagi eszközökkel segített a kórháznak.”

Forrás:
Már nyolc hónapja nem fizetnek a kórházak a beszállítóknak; Koncsek Rita; Világgazdaság; 2021. július 25.