Skip to main content
információ rövidenközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyartechnikatudomány

A héten olvastuk: űrtechnológia és űrgeopolitika – 2021. augusztus 2.

Szerző: 2021. augusztus 2.No Comments

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság új biztonsági technológiával készül a polgári űrkorszakra

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (Federal Aviation Authority), az Egyesült Államok légterének biztonságáért felelős állami szervezet már a kereskedelmi űrhajózás merőben újszerű biztonsági kihívásainak megfelelő rendszert fejleszt. Az FAA-ként ismert szövetségi hivatal egyik fontos feladata ugyanis az, hogy – űreszközök indítása, illetve tervszerű visszatérítése esetén – biztosítsa a polgári légi forgalom biztonságos működését. Ennek érdekében az űrműveletek által érintett légteret a hatóság hivatalosan lezárja a veszélyes helyzet időtartamára. Ez korunk rendkívül zsúfolt légiközlekedési viszonyai között azt jelenti, hogy a polgári légi forgalom utasszállító járműveinek, illetve teherszállító repülőgépeinek útvonalát át kell tervezni, illetve át kell irányítani. Ez óhatatlanul kevésbé optimális útvonalakra való áttérést követel meg, ami megnöveli az egyes járatok időtartamát, és természetesen üzemanyag költségeit is.

A hatóság, a kereskedelmi űrhajózás jelentősen megnövekedő űrforgalmával számolva most egy új technológiát fejleszt, illetve próbál ki Légiforgalmi Irányító Központjában. Az ŰR-adat Integrátor (Space Data Integrator) csaknem valós időben képes automatikusan jelenteni valamennyi űreszköz pillanatnyi helyzetét, magasságát és sebességét a forgalomirányítás központi rendszerének. Az űreszközök helyzetének (illetve várható pozíciójának) pontosabb ismerete birtokában a Hatóság sokkal hatékonyabban képes szervezni a szövetségi légteret. Az új technológia arra is alkalmas, hogy pontosan előre jelezze a légi forgalom számára időlegesen veszélyesnek minősülő olyan területeket is, amelyeken visszatérő űreszközök, vagy azok törmelékei akadályozhatják a biztonságos légi közlekedést.
Az új rendszert június 30-án próbálták ki először, a SpaceX Transporter 2 elnevezésű kereskedelmi űrjármű fellövésekor. A kezdeti eredmények ígéretesek: szakértők becslése szerint az új technológiával az űreszközök fellövése és érkezése miatti légtér zárlatot a manapság szokványos átlagosan négy órás időtartamról a felére lehet csökkenteni. Ezzel jelentősen csökkenthető az érintett (átirányítandó) polgári légi járatok száma is.
The FAA’s new way to track launches; Miriam Kramer; Axios Space; 2021. július 20.

Kormányzati döntés született: Magyarország újabb űrhajóst készül feljuttatni a világűrbe

Múlt hét végén jelentette be Szíjártó Péter külügyminiszter, hogy a kormány döntése értelmében Magyarország ismét nemzeti űrhajóst fog felküldeni a világűrbe. Az utazásra valamikor a nem is olyan távoli jövőben, még mindenképpen 2025 előtt szeretnének sort keríteni. A küldetésre a jelenlegi tervek szerint valamikor 2024-ben, esetleg 2025 elején kerülhet majd sor. A kormányzati szándék nem új keletű, egy ideje már tervben van, hogy Farkas Bertalan legendás űrutazásának „folytatásaként” hazánk ismét embert juttasson a világűrbe. A korábbi elképzelések szerint a második magyar részvételű űrmisszióra az orosz űrkutatási hivatallal való együttműködés keretében nyílott volna lehetőség. Ezt a koncepciós támogatta egyebek (pl. a „történelmi együttműködési hagyomány”) mellett az a tény is, hogy az utóbbi évtizedben az Egyesült Államok is az orosz rakétatechnológia eszközeire volt kénytelen hagyatkozni saját űrjárművei feljuttatásához. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA űrsiklóját ugyanis 2011-ben kivonták a szolgálatból. Azóta az USA nem rendelkezett saját fejlesztésű hordozóeszközzel, ezért az orosz űrhatóság által gyártatott rakétamotorokra kényszerült hagyatkozni kilövései megvalósításához. A mostani tervek szerint azonban a második magyar űrküldetést amerikai együttműködésben valósítják meg. A koncepcióváltást az tette lehetővé, hogy az elmúlt fél évtizedben ugrásszerű fejlődésnek indult az Egyesült Államokban a polgári (kereskedelmi céllal fejlesztett) rakétatechnológia. A magyar kormány is egy volt NASA-alkalmazottak által életre hívott, és az amerikai űrkutatási hivatallal szerződésben álló, de magán vállalkozással tervezi a magyar űrhajós feljuttatását.

A program részleteiről néhány további részlet is kiderül a vonatkozó kormányhatározatból, amit még a múlt héten közzétettek a Magyar Közlönyben. E szerint a projekt célja az, hogy magyar űrhajóst juttassunk fel az ISS Nemzetközi Űrállomásra. Hangsúlyosan szerepel az a kitétel, hogy a magyar részvétel „kutató űrhajós” feljuttatására irányul. E mögött nyilvánvalóan az a megfontolás szerepel, hogy manapság egyre gyakoribb, hogy (rövidebb kiképzést követően) speciális űrszakértelem nélküli személyzetet küldenek fel. Az ilyen akcióknak tisztán presztízsértéke van csupán. A magyar kormány szándéka azonban az, hogy – a magyar űrhajózás rövid, de értékes hagyományait folytatva – ismét szakembert, az űrben valódi tudományos tevékenység végzésére alkalmas embert küldjön fel.

Az űrrepülési projekt gazdájaként a magyar kormány a külgazdasági és külügyminisztert jelölte ki. Ennek megfelelően a tárca feladata lesz, hogy megkezdje az együttműködések előkészítését, illetve a magyar űrhajós felkészítésére vonatkozó szerződés megkötését az amerikai Axiom Space magántársasággal.

A program előkészítésére és lebonyolítására a Kormány a szükséges többletforrások hozzárendeléséről is határozott. Ennek megfelelően 2021-2024 között összesen 99 millió dollár, azaz valamivel kevesebb, mint 30 milliárd forint forrás kerül a Külgazdasági és Külügyminisztérium büdzséjébe. Érdemes hangsúlyozni azt is: ennek az összegnek egy részét a programhoz kapcsolódó hazai iparfejlesztés támogatására kívánják fordítani. Ez egyértelműen azt jelzi, hogy a terv nem csupán azt tekinti fontosnak, hogy a másodiknak az űrbe juttatott magyar ne csupán „űrturista legyen”, hanem tényleges szakember. E mellett a koncepció arra is hangsúlyt fektet, hogy a technológia-fejlesztés terén is folytatódjanak a magyar űrkutatás és űripar hagyományai. Az 1970-es évek során ugyanis Magyarország számos eredeti technológiát, illetve tudományos eszközt fejlesztett ki (a Pille, illetve Balaton elnevezésű tudományos mérőeszközök), amelyek a szovjet technológiával megvalósított űrrepülések során, illetve a szintén szovjet Szaljut űrállomás fedélzetén is sikeresen helytálltak a következő évtizedekben.
A Kormány 1518/2021. (VII.30.) Korm. határozata a magyar kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés és a misszió megvalósításához kapcsolódó iparfejlesztő intézkedések és forrásigények elfogadásáról; Magyar Közlöny; 2021. évi 145. szám; 2021. július 30.; 6783. o. (PDF)

PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK

Brit katonai felsővezetők bírálják Kína és Oroszország „felelőtlen” űrbéli viselkedését

A héten a brit fegyveres erők két magas rangú parancsnoka élesen kikelt Kína és Oroszország szerintük „felelőtlen” űrbéli viselkedése ellen. Mike Wigston marsall, a légierő vezetője Patrick Sanders tábornokkal, a brit Stratégia parancsnokság vezetőjével vállvetve bírálta a két rivális hatalom azon törekvését, amely műholdak megsemmisítésére alkalmas fegyverek kifejlesztésére irányul. Ezek a kísérletek ugyanis jelentősen növelik a világűr földközeli részében keringő űrtörmelék mennyiségét. Az ilyen hulladékok máris óriási tömegben keringenek bolygónk körül, veszélyeztetve az űrrepüléseket, illetve az aktív műholdak biztonságát. A két főtiszt – miközben természetesen hangsúlyozta elkötelezettségét a világűr békés jelegének megőrzése mellett – nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Nagy-Britannia, űreszközei védelmének biztosítására maga is fegyvereket állítson rendszerbe a világűrben.
A két vezető főtiszt a legújabb brit haderőnem, az UK Space Command, azaz a brit Űr Parancsnokság hivatalos avatóünnepségén szólalt fel. A High Wycombe légitámaszpont területén létrehozott új katonai szervezet fogja össze Nagy-Britannia minden katonai űrtevékenységét. Feladata lesz többek között az űrbeli fenyegetések folyamatos figyelemmel kísérése. Ez, a dolgok pillanatnyi állását tekintve, éppen az aggasztó ütemben növekvő űrtörmelékek azonosítását, nyomon követését jelenti majd.
British military chiefs criticise China and Russia for „reckless” behaviour in space; Deborah Haynes; Sky News; 2021. július 30.

Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor