informatikajogközigazgatás: magyartechnika

Egy amerikai törvényjavaslat értelmében kötelezővé tennék a zsarolóvírusos támadás bejelentését

Szerző: 2021. október 11.No Comments

„Egy új törvénytervezet értelmében 48 órán belül tájékoztatni kellene majd a belbiztonsági minisztériumot, ha valaki váltságdíjat fizet a kiberbűnözőknek.

Miközben a zsarolóprogramokkal elkövetett támadások az egekbe szöknek, hiányoznak azok a fontos adatok, amelyek révén a kiberbűnözők nyomába lehetne eredni – indokolta Elizabeth Warren szenátor azt a most benyújtott törvénytervezetet, amelynek értelmében mindazok, akik úgy döntöttek, hogy váltságdíjat fizetnek a kiberbűnözőknek a visszafejtési kulcsokért, a műveleteket 48 órán belül nyilvánosan is be kell jelenteniük.

Az ugyancsak demokrata párti Deborah Ross kongresszusi képviselővel közösen jegyzett javaslat meghatározná azokat a közzétételi követelményeket, amelyek a váltságdíjak kifizetésére vonatkoznak. Egyúttal lehetővé tenné a hatóságok számára is, hogy a tranzakciók részleteiből pontosabb képet kapjanak róla, milyen összegek és milyen úton vándorolnak az amerikai szervezetektől a bűnszervezetek finanszírozására.

A Ransom Disclosure Act néven hivatkozott tervezet szerint az adatokat a belbiztonsági minisztériumnak (Department of Homeland Security, DHS) kellene átadni, amely így hatékonyabban léphetne fel a ransomware fenyegetések ellen. A Reuters tudósítása alapján a bejelentéseknek tartalmazniuk kellene majd a követelt és ténylegesen kifizetett összeget, a fizetés módját (ami általában valamilyen kriptovaluta) és bármilyen esetleges információt, amellyel az áldozatok rendelkeznek a támadókról.

Az eredményes fellépéshez is adatokra van szükség

A ransomware nem csak az Egyesült Államokban, de világszerte egyre nagyobb problémát jelent, számos incidens pedig már közvetlen hatással van az emberek mindennapi életére is. Az adataikat visszavásároló szervezetek legnagyobb részét újból támadás éri, sőt előfordul, hogy még a támadók is ugyanazok a bűnözők ráadásul már nem csak a fájlrendszerek titkosításával, hanem a feltört rendszerekből származó információval is zsarolnak, maga a helyreállítás pedig legjobb esetben is lassú és körülményes feladat.

Bár a hatóságok folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy a fizetésektől a hekkerek csak vérszemet kapnak, az áldozatok rendszeresen beadják a derekukat a zsarolók követeléseinek. A ransomware így folyamatosan vonzó és jövedelmező terület a kiberbűnözők számára, közben a távoktatás és a távmunka felfutásával párhuzamosan a célpontok között az egészségügyi szervezetek, az önkormányzatok vagy az oktatási intézmények is rendszeresen megjelennek.

Deborah Ross nyilatkozatában ismét azt hangsúlyozta, hogy a ransomware már közvetlen veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, a gazdaságra és a kritikus infrastruktúrára, a támadásokról vagy kifizetésekről szóló adatok viszont alapvető fontosságúak lennének a bűnszervezetek működésének megértéséhez és ellensúlyozásához. Ebben jelentene némi előrelépést a Ransomware Disclosure Act, amely egyelőre csak egy javaslat, és a képviselőháznak, majd a szenátusnak is jóvá kell hagynia, mielőtt Joe Biden elnök aláírhatná.”

Forrás:
Az amerikaiak kötelezővé tennék a ransomware bejelentését; Bitport.hu; 2021. október 8.
Lásd még: Warren & Ross Introduce Bill to Require Disclosures of Ransomware Payments; U.S. Senator Elizabeth Warren of Massachusetts; 2021. október 5.