gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatechnikatudomány

Drónok felderítésén dolgozik az Antenna Hungária

Szerző: 2021. november 7.No Comments

„Pilóta nélküli eszközök felderítésére alkalmas komplex szenzorrendszert fejlesztett ki 2,8 milliárd forintból az Antenna Hungária Zrt. által vezetett konzorcium, amely a “K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázaton 1,9 milliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el – közölte a cég.

A fejlesztés során létrehoztak egy működő műszaki mintarendszert, amely számos elemében prototípus szintű összetevőkből épül fel, amelyek így önálló termékként is piacképesek. A projekt eredményeként létrejött szenzor lehetőséget biztosít a pilóta nélküli légi járművek ellenőrzésére, mely probléma a világ minden táján jelentkezik. Jelenleg az eszközök technológiai fejlődése lényegesen nagyobb ütemben halad, mint az érzékelésük.

A teljes rendszer nemzetközi szinten is újdonságnak számít, példaként említik a szélessávú rádiófrekvenciás 3 dimenziós iránymérést, ami költséghatékonyságával és visszajátszó tulajdonságával számít egyedinek a piacon. A rendszer kognitív és adaptív képessége révén számos környezetben bevethető. Az öntanuló képességének köszönhetően nagyon zajos, sűrű városi környezetben is használható. A rendszer alapvetően polgári célú alkalmazásra készült, de ezen terület innovációja visszahat az ország védelmi nemzetbiztonsági fejlesztéseire is, ennek révén tovább bővíthető az esetleges felhasználók köre.”

Forrás:
Drónok felderítésén dolgozik az Antenna Hungária; SG.hu; 2021. november 3.