közigazgatás: magyartechnikatudomány

Sztáray Péter megbeszélése a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség főigazgatójával

Szerző: 2021. november 7.No Comments

„A biztonságpolitikáért felelős államtitkár 2021. november 4-én találkozott a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) főigazgatójával. Christian Feichtinger a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers – ASE) 2021. november 1. és 5. között Budapesten rendezett éves Kongresszusára érkezett Magyarországra.

Sztáray Péter hangsúlyozta: a magyar kormány prioritásként kezeli az űrkutatás területét, ennek is köszönhető, hogy házigazdaként látjuk vendégül az ASE űrhajósait Budapesten. Tájékoztatást adott arról, hogy az elmúlt három évben a kormány jelentősen növelte az űrkutatásra szánt erőforrásokat. A nyár folyamán fogadtuk el Magyarország első kormányzati űrstratégiáját, amely meghatározza a következő időszak prioritásait és zászlóshajó projektjeit, köztük a magyar űrhajós missziót. Ismertette, hogy a HUNOR (Hungarian to Orbit) űrhajós programra már megnyílt a jelentkezés a magyar űrhajós-jelöltek számára, és bízunk abban, hogy a projekt jelentős lökést ad a hazai űrszektornak.

Christian Feichtinger elismeréssel szólt az ASE Kongresszus budapesti megrendezéséről, valamint a magyar kormány űrkutatással kapcsolatos programjairól. Reményét fejezte ki, hogy a magyar féllel még szorosabbra tudják fűzni a kapcsolatokat az elkövetkező években.”

Forrás:
Sztáray Péter megbeszélése a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség főigazgatójával; Külgazdasági és Külügyminisztérium; 2021. november 4.