Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Új korszakot nyit a mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia

Szerző: 2021. november 14.No Comments

„Új korszakot nyit a magyar mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia létrehozása – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.

Nagy István szerint a digitális átállásról az agrárium sem maradhat le, és ehhez szükség van korszerű, tudásmegosztó honlapra. A Digitális Agrárakadémia tananyagokat tesz közzé, hírekről és eseményekről tájékoztat, és hamarosan új tartalmakkal is bővül – tette hozzá. A frissítés mellett létrejön többek között a digitális jó megoldások tudásbázisa, és a tananyagok határon túli terjesztéséhez szükséges kiegészítés. A miniszter arra számít, hogy a Digitális Agrárakadémia hozzájárul a mezőgazdaság digitális átalakulásához, amely – mint mondta – nélkülözhetetlen a vidéki élet fenntartásához, és megismerteti a gazdákkal a technológiai fejlesztéseket. A precíziós eszközök, a drónok, a felhőalapú szolgáltatások megkönnyítik a termelők munkáját, de egyúttal a folyamatos tanulást, a naprakész felkészültséget is megkövetelik – hangsúlyozta.

Nagy István úgy véli, hogy a korszerű ismeretek közvetítése a mezőgazdaság egyik legsürgetőbb kihívását, a nemzedékváltást is segíthet megoldani. Ehhez először is el kell oszlatni a vidéki élethez kapcsolódó előítéleteket, bemutatva az agráriumban rejlő lehetőségeket. A versenyképes, korszerű gazdálkodás életre szóló létbiztonságot, munkalehetőséget jelent számukra – tette hozzá. A miniszter bízik benne, hogy egyre több gazda ismeri föl a digitalizáció előnyeit, Magyarország pedig vezető szerepet tölthet be az új technológiák alkalmazásában.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a fejlődésben rejlő lehetőségeket emelte ki. Schanda Tamás szerint javíthatja a versenyképességet a digitalizáció, és a kormány azt szeretné, hogy Magyarország a folyamatoknak ne csupán követője, hanem alakítója legyen. Ehhez a korszerű tudásbázis, a megújított szakképzés és felsőoktatás, a kiterjedt kutatóhálózat, az ösztönző jogszabályi környezet, a támogató gazdaságpolitika mellett korszerű, folyamatosan bővülő tudásbázisra van szükség – indokolta a Digitális Agrárakadémia létrehozását. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a közzétett tartalmakat a legkiválóbb szakmai műhelyek fejlesztették. A honlap látogatói megismerhetik többek között a digitális gazdaságokat, a digitális közszolgáltatásokat, és folyamatosan frissülő híreket olvashatnak az oldalon.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorhelyettese a honlapot fenntartó intézmény képviseletében folyamatos képzést és tájékoztatást ígért a Digitális Agrárakadémián keresztül. Mezőszentgyörgyi Dávid a MATE egyik küldetésének nevezte a gyakorlati ismeretek közérthető átadását, amelyben a vállalati együttműködő partnerek is közreműködnek majd. A Digitális Agrárakadémia létrehozásáról a Digitális Jólét Program áprilisi közleménye számolt be. Működési forrásait – mint írták – kormány 2027-ig biztosította. A honlap a digitalisagrarakademia.hu címen érhető el csütörtöktől.”

Forrás:
Új korszakot nyit a mezőgazdaságban a Digitális Agrárakadémia; Agrárminisztérium/MTI; 2021. november 11.
Digitális Agrárakadémia; 2021. november 11.