Skip to main content
informatikaközigazgatás: magyartörténelemtudomány

Online konferenciával ünnepli a magyar informatika napját a Neumann Társaság

Szerző: 2022. január 17.No Comments

„1959. január 21-én, az MTA Kibernetikai Kutatócsoport mintegy kétéves munkája nyomán kezdett el működni az első magyar elektronikus számítógép, az M-3.

Mivel ez a gép még nem integrált áramköröket, hanem a korabeli rádiókban is alkalmazott elektroncsöveket használt (770 darabot), egy egész szobát (30 négyzetméternyi területet) foglalt el, a 10 kilowattos fogyasztása miatt nehéz volt megoldani a hűtését, és jóval gyakrabban volt hajlamos meghibásodni mai társaihoz képest. Bár az első magyar komputer szovjet tervek alapján készült, alkotói jelentősen átdolgozták, illetve hozzáigazították ezeket a hazai alkatrész-beszerzési lehetőségekhez.

Az M-3-at az MTA budapesti Számítóközpontjában több számításigényes feladat elvégzésére használták: közgazdaságtani, valamint mérnöki és matematikai számításokat is végeztek – ilyen volt például az épülő Erzsébet híd statikai számításainak ellenőrzése. 1965-ben a gép Szegedre, a József Attila Tudományegyetem (JATE) Kibernetikai Laboratóriumába került, ahol három éven át használták, egyes részegységei pedig az egyetem későbbi számítógépeiben hasznosították újra, adattároló mágnesdobja pedig ma is megtekinthető a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán. Az M-3 rendkívül fontos szerepet játszott a számítástechnikai kultúra hazai elterjesztésében, hiszen a kutatócsoport tagjai a későbbiekben a hazai számítástechnikai fejlesztések és alkalmazások meghatározó személyiségeivé váltak.

Az informatikai értékek megőrzését és átörökítését vállaló Neumann Társaság hagyományteremtő szándékkal minden év január 21-én megemlékezik a Magyar Informatika Napjáról. A társaság idén az évforduló napját megelőző délutánon a járványhelyzetre tekintettel online zajló konferencián követi végig azokat a személyes tudásokat és objektív tendenciákat, amelyeknek köszönhetően a magyar IT mára egy terebélyes „fa” lett – és beszélünk a „gyümölcsökről”, a mai eredményekről a tudomány, a kormányzat, a gazdaság területén.

A Magyar Informatika Napja a Neumann Társasággal konferencia idén egy nappal korábban, 2022. január 20-án, csütörtökön 14:30 és 16:30 között zajlik majd a Zoom platformon, a részvételhez mindössze ingyenes előzetes regisztrációra van szükség, amelyet a konferencia honlapján lehet megtenni.

Az online konferencia tervezett programja:

  • Gyülekezés – kisfilm a szegedi Informatika Történeti Kiállításról
  • Miért ünneplünk ma? – Képes Gábor, Neumann Társaság
  • Megnyitó – dr. Solymár Károly Balázs, digitalizációért felelős helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium
  • A hazai informatika idővonala, tendenciái, hullámai az elmúlt 60 évben – Havass Miklós, Neumann Társaság Informatika Történeti Fórum
  • Személyiségek a hazai informatikában – milyen tulajdonságok, tudások emelnek ki informatikusokat – dr. Kutor László, címzetes egyetemi tanár, az IT Evolúció Kiállítás gazdája
  • Álmok Álmodói kisfilm
  • Az informatika projektek a kormányzatban, kormányzati programok a társadalom digitális életének és kompetenciájának fejlesztésére – dr. Kelemen Csaba főosztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium
  • Napjaink hazai eredményei a digitalizáció terén – Boa László, a MI Koalíció szakmai vezetője, Digitális Jólét Nonprofit Kft.
  • A Neumann Társaság szerepe a digitális világ építésében – dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke

Forrás:
Online konferenciával ünnepli a magyar informatika napját a Neumann Társaság; IT café; 2022. 12.