gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

A Delta Systems több mint 500 millió forintos honvédelmi közbeszerzést nyert el

Szerző: 2022. június 12.No Comments

„A Delta Technologies leányvállalata, a Delta Systems Kft. által vezetett konzorciumok nyerték a Honvédelmi Minisztérium több mint félmilliárd forintos informatikai közbeszerzését – jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az „MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Szerverek és szolgáltatások”, valamint az „MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Vmware szoftverlicencek bővítése” elnevezésű központosított közbeszerzési eljárásokban nyertek a konzorciumok.

A szerződéseket teljes egészében a konzorciumvezető teljesíti, így a nettó több mint 544 millió forintos szerződéses érték a Delta Systems Kft. bevételét képezi – írták.

Az informatikai holding számos közbeszerzés nyertese, ezért korábban jelentősen megemelte várható eredményeit. A Delta Technologies Nyrt. még májusban azt közölte, hogy csoportszintű árbevétele a 2021-2022-es üzleti évben a 22-26 milliárd forint közötti tartományba várható, ami jelentősen meghaladja a stratégiai tervben közzétett 17,2 milliárd forintot. A kiemelkedő árbevétel hatására a csoportszintű nettó eredmény is pozitív tartományba kerül várhatóan. A nettó eredmény a féléves jelentésben közzétett mínusz 323 milliárd forinttal szemben plusz 720 millió és 1 milliárd forint között alakulhat – ismertették.

Legutóbb április végén nyert közbeszerzést a Delta Systems, amikor több mint 2,4 milliárd forintos notebook-beszerzést nyert el a Klebelsberg Központ által kiírt pályázaton.

A Delta Technologies 2021-ben megtöbbszörözte, az előző évi 2,5 milliárd forintról 13 milliárd fölé növelte árbevételét. Ugyanakkor mindkét évben veszteséges volt, 2020-ban 205 millió, 2021-ben 129 millió forint adózás utáni negatív eredményt könyvelt el.”

Forrás:
A Delta Systems több mint 500 millió forintos honvédelmi közbeszerzést nyert el; IT café / Delta Technologies Nyrt.; 2020. június 9.