Skip to main content

Találat: Magyar Honvédség

A Delta Systems több mint 500 millió forintos honvédelmi közbeszerzést nyert el

„A Delta Technologies leányvállalata, a Delta Systems Kft. által vezetett konzorciumok nyerték a Honvédelmi Minisztérium több mint félmilliárd forintos informatikai közbeszerzését - jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az „MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Szerverek és szolgáltatások”, valamint az „MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Vmware szoftverlicencek bővítése” elnevezésű központosított közbeszerzési eljárásokban nyertek a konzorciumok. A szerződéseket teljes egészében a konzorciumvezető teljesíti, így a nettó több mint...

Részletek

Szegeden lesz a Védelmi Innovációs Kutatóintézet egyik bázisa

„A Szegedi Ipari Parkban lesz a Védelmi Innovációs Kutatóintézet egyik bázisa, ahol főként a lézerkutatásokra és a tudományegyetemen már zajló molekuláris biológiai kutatásokra fókuszálnak majd - jelentette be az innovációért és technológiáért felelős miniszter csütörtökön Szegeden. Palkovics László a sajtótájékoztatón kifejtette, 5 milliárd forint a tervezett költsége a várhatóan 2025 második negyedévében elkészülő bázisnak. Az összegből - becslések szerint - 3 milliárd forintot fordítanak a háromezer négyzetméteres, három-négy szintes kutatóintézet kivitelezésére, 2 milliárdot pedig eszközbeszerzésre. A miniszter elmondta, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet...

Részletek

A kibertérben is harcra kész a Magyar Honvédség

„ A hibrid hadviselés támadói és megbízói akár fizikai választ is kaphatnak Az elfogadott Nemzeti biztonsági stratégia a nemzet biztonságának szavatolása érdekében írta elő a Magyar Honvédségnek a kibertámadások és a hibrid hadviselés elleni hatékony fellépés szervezeti, technikai és emberi feltételeinek kiépítését. A Magyar Honvédség kész a kibertámadások és a hibrid hadviselés kivédésére, az elkövetők és megbízóik elleni fizikai fellépésre is. Ezt jelenti Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentése: – A Magyar Honvédség nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy mindig egy lépéssel a fenyegetések...

Részletek

Közel száz kórházban jelennek meg a katonák, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék

„A fő feladat, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor az M1-en kiemelte: a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. Fő feladatuk, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék - jelentette ki. Szólt arról is, hogy a köznevelési intézményekben az őszi szünetben végzett fertőtlenítési...

Részletek

Haditechnikai innovációs és kutatási központ jön létre MH MI néven

„Bár alapvetően a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP) létrehozása kapcsán került kiadásra a Magyar Honvédség új stratégiai és műveleti szintű vezetés-irányítási rendszere kialakításával összefüggő egyes feladatokról szóló 40/2018. (XI. 15.) HM utasítás, azonban egy haditechnikai innovációs és kutatási központ is létrejön az átalakítások nyomán. Mint arról korábban már írtam, Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint olyan minisztériumot kell létrehozni, amely képes a Magyar Honvédség politikai irányítására, de nem feladata annak katonai vezetése. Mindazonáltal képes a feltételek megteremtésére, a javak szakszerű és törvényes felhasználására, illetve...

Részletek

Átalakul a honvédelmi irányítás szerkezete

„Kisebb létszámú, de erős minisztériumot és egy hatáskörrel, jogkörrel és felelősséggel felruházott parancsnokságot szeretne dr. Benkő Tibor, a honvédelmi tárca vezetője, aki erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. „Megvolt az oka, hogy miért hozták létre korábban az integrált minisztériumot, de most, ennyi év távlatában és nyolc éves vezérkari főnöki tapasztalatom alapján azt mondom, hogy ez nem viszi előbbre a honvédelem vezetésének kérdését” - mondta dr. Benkő Tibor. Hozzátette: egy minisztériumot kell létrehozni, olyat, amely „képes a Magyar Honvédség irányítására, a feltételek...

Részletek

Az agilis szoftverfejlesztés alkalmazásának lehetőségei a Magyar Honvédség számára

„Még a közelmúltban is a hadászat volt az egyik inkubátora a különböző műszaki fejlesztéseknek, előbb jelentek meg egy új technológia katonai alkalmazásai és csak utána következhetett a civil használatba vétel. Példa lehet erre a GPS vagy akár az Internet is. Napjainkra ez a trend változni látszik, vannak olyan műszaki területek, melyek újításait a honvédelem és a hadászat már csak a kifejlődésüket követően veszi át. Egy ilyen terület a szoftverfejlesztés is, jelenleg rengeteg eszközre és architektúrára készülnek a szoftverek különböző programozási nyelveken, szerteágazó...

Részletek

Megjelent a Magyar Honvédség informatikai stratégiája

„Megjelent a Magyar Honvédség 2014-2024 időszakra vonatkozó informatikai stratégiája. A Hivatalos Értesítő legfrissebb számában megjelent honvédelmi miniszteri utasítás önálló ágazati stratégiaként fogalmazza meg a honvédelmi szervezetek infokommunikációs célkitűzéseit és alapkövetelményeit. A stratégiában foglaltak kiterjednek a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló központi hivatalokra, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteire. Az utasítás kijelöli egyebek mellett a híradó-informatikai szolgáltatások fejlődési irányát, valamint a jövőképet. A stratégia szerint a Magyar Honvédség híradó-informatikai...

Részletek

Rendet vágnak az adatok sűrűjében

„Amennyiben egy katona meghallja az adatvédelem szót, jellemzően egyből a minősített adatok jutnak eszébe, pedig napjainkban adatok ennél már lényegesen szélesebb körét értjük a fogalom alatt. A honvédség esetében a terület elsődleges felelőse a HM Hatósági Hivatal Adatvédelmi Felügyeleti Osztálya. Miközben a minősített adatok védelmével elsősorban a dokumentumvédők foglalkoznak, az adatvédelem ma már elsődlegesen a személyes adatok védelmét takarja: az információs önrendelkezési jog alapján mindenki maga dönti el, miként kezeljék, vagy ne kezeljék saját adatait, de – bizonyos törvényi kötelezettségek alapján –...

Részletek