Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönpolitikatechnikatudomány

Az amerikai kormányzat közzétette MI-biztonsági és átláthatósági szabályait

Szerző: 2022. október 9.No Comments

„Mivel irányelvekről van szó, sokak szerint csak a kormányzati alkalmazásokra lehet bármilyen hatásuk, de a big tech vállalatok vastag bőrén nem hatolhatnak át.

A Fehér Ház tegnap délelőtt tette közzé azokat a biztonsági, átláthatósági és adatvédelmi elveket, amelyek a mesterséges intelligencia alkalmazási módjaira és korlátozásaira vonatkoznak. Az AI Bill of Rights öt pontját nyilvános konzultáció, az érintett piaci cégekkel (Microsoft, Palantir stb.) való egyeztetés, illetve emberi jogi és MI-etikai csoportok visszajelzései alapján alakították ki, a benne lefektetett szabályok pedig a kormányzat szándékai szerint nem csak az eredményesebb működést segítik elő, de mérséklik a való életben tapasztalható káros következményeket is.

A dokumentum előírja például, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek biztonságosnak és effektívnek kell bizonyulniuk a tesztek és az érintett felekkel folytatott konzultáció során, de a már bevezetett alkalmazásokat is folyamatos felügyelet mellett kell működtetni. Kifejezetten kiemeli az algoritmikus diszkriminációt, vagyis az egyének és közösségek védelmét az elfogult döntéshozataltól, és határozott javaslatot tesz a leiratkozás lehetőségének biztosítására is az MI-rendszerekkel való interakciókról.

A terv szerint az embereknek amúgy is rendelkezniük kell adataik felhasználása felett, és közérthető nyelven kell őket tájékoztatni, ha automatizált rendszerekkel kerülnek kapcsolatba. A szabályok bevezetése ebben a formában még teljesen önkéntes, így a Fehér Ház saját megállapítása szerint hiába törekszik példamutatásra a szövetségi ügynökségek intézkedéseinek és származékos eljárási rendjének összehangolásával, ha a magáncégek már nem tartoznak az AI Bill of Rights hatálya alá.

Első lépésnek talán megfelel

Ahogy az ottani kommentárok felhívják rá a figyelmet, az amerikai kormány némi késésben van a fejlődési irány meghatározásában, amennyiben a mesterséges intelligencia szabályozásával már a saját térfelén is nagyon sokan foglalkoznak igen komolyan, köztük az Európai Unióval, sőt a Vatikánnal. Bár a tervek között olyasmi is szerepel, hogy az illetékes minisztériumok a hónapokban ajánlásokat tesznek közzé a káros vagy veszélyes algoritmikus technológiák visszaszorítására, ezek a lépések mindenképpen elmaradnak például az EU kidolgozás alatt álló rendeletétől, amely kategorizálja, annak alapján pedig korlátozza vagy tiltja a megfelelő MI-alkalmazásokat.

A kritikusok szerint tehát lehetséges, hogy a most megfogalmazott elvek átalakítják majd az amerikai kormányzati szervezetek algoritmizált döntéstámogatási folyamatait, de a magánszektorra vajmi kevés hatással lesznek. Mások ennél valamivel optimistábbak: az Allen Institute for AI társalapítója például arról beszélt a The Wall Street Journalnek, hogy a mostani javaslatok megfelelő végrehajtása mérsékelheti a mesterséges intelligenciával való visszaéléseket, miközben segítheti a jótékony felhasználást az orvostudományban, a közlekedésben vagy a vállalati termelékenységben is.”

Forrás:
Az amerikai kormányzat közzétette MI-biztonsági és átláthatósági szabályait; Bitport.hu; 2022. október 6.
Blueprint for an AI Bill of Rights; Office of Science and Technology Policy (OSTP), The White House; 2022. október 4.