Skip to main content
informatikaközigazgatás: magyarművelődéstechnikatudomány

Üzembe helyezték Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét a Debreceni Egyetemen

Szerző: 2023. január 15.No Comments

„Üzembe helyezték Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán. A Komondor nevet viselő gép a DE oktatói és kutatói munkáját is segíti a jövőben. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) új gépe megtízszerezi az itthon elérhető jelenlegi HPC-kapacitást.

Két éven át tartott az 5 petaflops teljesítményű szuperszámítógép kialakítása, az elmúlt hónapok tesztidőszakát követően pénteken ünnepélyes keretek között adták át a Komondort, mely a Debreceni Egyetemen fog működni. Az ország legújabb és egyben legerősebb szuperszámítógépére a nagy mennyiségű adatok feldolgozásában szinte minden tudományterületen szükség van. A mesterséges intelligencia, valamint big data partíciót is tartalmazó Komondor másodpercenként akár tízezerszer nagyobb volumenét hajthatja végre az asztali gépek számolási, adatfeldolgozási képességének, egyszerre ötvenezer laptop használatának felel meg a kapacitása.

Spaller Endre, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke kiemelte, hogy az adatalapú szemlélet felé halad a világ, ami a mindennapi feladatok megoldását is megkönnyítheti.

– Lassan elmosódik a határ a virtuális világ és a valóság között, mely az egyre inkább adatalapú megközelítés alapján működő tudományos világra is jellemző. A Komondor egy kutatási infrastruktúra, elsősorban kutatók fogják használni, de a gazdaságban megjelenő magas hozzáadott értékű tevékenységet is erősítheti. A KIFÜ-nek már volt szuperszámítógépe Debrecenben, a mostani azonban sokkal erősebb a korábbinál. A múlt kedvező tapasztalatai, az egyetemmel való kiváló kapcsolat is indokolta azt, hogy az új HPC-rendszer ide kerüljön. Fontos mérföldkő ez, talán az évtized IT-beruházása – emelte ki a KIFÜ elnöke.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az átadó ünnepségen kiemelte: a DE számára stratégiai jelentőségű a fejlesztés, hiszen rengeteg lehetőséget rejt magában a technológia, ami a tudományos tevékenységben is nélkülözhetetlen. 

– Büszkék vagyunk arra, hogy a Debreceni Egyetemen működhet az ország legerősebb szuperszámítógépe. A mostani fejlesztést megalapozta, hogy már korábban is voltak ilyen gépek nálunk, és felépült egy HPC-központ is. Kialakult az a tudásbázis, ami ma már alapjaiban határozza meg az Informatikai Karon zajló oktatást, segíti az egyetemi kutatásokat. Az intézmény mintegy száz oktatója használja a szuperszámítógépet. Alig több mint tíz év alatt sikerült elérni, hogy az egész ország kiszolgálására alkalmas HPC-rendszernek adjon otthont a Debreceni Egyetem. Az Informatikai Karon meghatározó jelentőségű az adattudomány, a mesterséges intelligencia, számos tudományterületet kiszolgálnak, emiatt fontos stratégiai döntés volt az egyetem és a szakemberek részéről, hogy a Kassai úti campuson kapott helyet ez nagy kapacitású gép – fogalmazott a kancellár.

Az egyetemi vezető megjegyezte, hogy a gép a tudományos és kutatás-fejlesztési tevékenysége mellett a városi sportélet számára is hasznos, hiszen az üzemeltetése nyomán keletkező hulladékhőt a városi uszodához vezetik. 

Papp László, Debrecen polgármestere beszédében az új HPC-rendszer gazdasági előnyeire hívta fel a figyelmet. Mint mondta: Debrecenben fontos szerepet tölt be az informatika, és örömtelinek nevezte, hogy a megyeszékhelyen működhet az ország legerősebb szuperszámítógépe. A polgármester hozzátette: a tervek szerint hamarosan összekötik a létesítményt az uszodával, hogy a gép által termelt hőenergiát hasznosítsák a sportuszoda fűtésében.”

Forrás:
Komondor beköltözött a Debreceni Egyetemre; Debreceni Egyetem; 2023. január 13.
Lásd még:

„A 199. leggyorsabb
A most átadott szuperszámítógép mintegy 50 ezer laptop sebességével képes számolni minden egyes másodpercben – hívta fel a figyelmet az InfoRádinak nyilatkozva Spaller Endre, hozzátéve: belegondolva, hogy egy otthoni erős laptopot milyen nehéz olyan munkával megbízni, amit már nem képes kiszámolni, érthetővé válhat, hogy milyen kapacitási sebességgel bír a Komondor.
A rendszer 5 petaflops összteljesítményű, azaz 10 a 15-en számú műveletet képes elvégezni minden egyes másodpercben. A Komondor a 199. leggyorsabb szuperszámítógép a világon, régiós szinten pedig vezető helyzetet teremt az ország számára, noha a kérdés nem az, hogy mekkora egy gép, hanem hogy ezt milyen mértékben tudják a kutatók használni – jegyezte meg KIFÚ elnöke. Ami biztos, az eddig használatos magyar szuperszámítógép teljesítménye egytizede volt a mostaninak, de ha idővel ez is kevésnek bizonyul – eleve úgy tervezték meg – van lehetőség a gép bővítésére. A gép mintegy 4,7 milliárd forintból valósult meg, nagyobbik részt uniós, kisebbik részt állami forrásból.”

Forrás:
A világ legjobb szuperszámítógépei között debütált a debreceni Komondor; Infostart; 2023. január 13.
(A Spaller Enrével folytatott beszélgetés teljes terjedelmében meghallgatható a fenti címen.)
Komondor; Hpc.kifu.hu (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség)