Skip to main content
Európai Unióközigazgatás: magyar

Három uniós biztossal tárgyalt szerdán Brüsszelben Navracsics Tibor

Szerző: 2023. április 11.No Comments

„Három uniós biztossal tárgyalt szerdán Brüsszelben Navracsics Tibor, a fő téma az alapítványi fenntartású egyetemek, pontosabban azok kuratóriumi tagsága volt. A kormánynak együtt kell működnie. Ha kialakul a konszenzus az uniós intézményrendszerrel, április második felében már a parlament elé kerülhet a törvénymódosító javaslat.

A három biztos személye, akikkel tárgyalóasztalhoz ültem, alapvetően határozta meg a témákat, a mai nap forgatókönyvét – kezdte értékelését Navracsics Tibor, aki az ötödik Orbán-kormányban az uniós források felhasználásáért felel miniszterként a területfejlesztés mellett. Ezt megelőzően március 8-án utazott ki Brüsszelbe, ezúttal azonban Johannes Hahn költségvetésért és igazgatásért felelős biztos mellett egyeztetett Elisa Ferreirával, illetve Mariya Gabriellel is. Míg előbbi portfólióját a kohézió és a reformok alkotják, az utóbbi az oktatási ügyeket fogja össze az Európai Bizottságban.

Levelet küldünk Brüsszelbe

Navracsics elmondta, hogy Johannes Hahnnal elsősorban a közérdekű alapítványok szabályozásával kapcsolatos kérdéseket vették át, továbbá azt, miként érhetjük el, hogy az ilyen alapítványi fenntartású egyetemek minél hamarabb, megszakítás nélkül folytathassák részvételüket az Erasmus+-, illetve a Horizont Európa programokban. Egyeztették az eddigi vitás pontokat, és abban maradtak, hogy a magyar fél egy írásos javaslatot küld majd ki Brüsszelbe előzetes véleményezésre, ha pedig konszenzusra jutottak az uniós testülettel, itthon benyújtják az Országgyűlés elé a szükséges törvénymódosítási javaslatot.

S hogy miben van még vita? Az összeférhetetlenségi szabályoknál meg kell határozni, mely pozíciók járhatnak együtt a kuratóriumi tagság betöltésével, s melyek nem.

Jelen állás szerint piros a lámpa, ha valaki
* miniszter,
* államtitkár,
* a kormányfő politikai igazgatója,
* kormánybiztos
* vagy országgyűlési képviselő.

Ugyanakkor nem vonatkozik a tiltás az európai parlamenti képviselőkre, a polgármesterekre. A közigazgatásban irányítási pozíciót betöltő dolgozók szerepét még tisztázni kell, beleértve az államtitkárok, helyettes államtitkárok helyzetét.

Nem a mandátumokon megy főleg a vita

Kérdéses továbbá a mandátum időtartama, erre vonatkozóan elhangzott már 4, 5 vagy 6 éves is, Navracsics szerint ezen az alku nem múlhat, mint ahogy azon sem, hogy a kuratóriumi tagság csak egyszer legyen megújítható. Azzal viszont még dűlőre kell jutni, hogy ha megszűnik a pozíció, mennyi idő múlva tölthessen be újra hasonló tisztséget az adott személy. Ebben a kérdésben elhangzott fél, egy és két év is.

A miniszter úgy látja, ez sem lehet olyan tényező, amin fennakadnak. Gyors megállapodást vár, ami azt feltételezi, hogy április második felére akár már az Országgyűlés elé is kerülhet. Mint mondta, ezzel párhuzamosan folyik jogállamisági feltételességi eljárás, májustól pedig ráfordulhatnak a célegyenesre, így nyárra minden brüsszeli vita megoldódhat.

Erről esett még szó az uniós biztosokkal

Elisa Ferreirával elsősorban a regionális politika jövőjén túl arról tárgyalt Navracsics Tibor, hogy milyen feladatok várnak Magyarországra az EU Tanácsának soros elnökségét 2024. július–decemberében betöltve. Érdekesség, hogy a magyar elnökséggel egyidejűleg adhatják ki várhatóan a kilencedik kohéziós jelentést.

A harmadik tárgyaláson, Mariya Gabriel oktatási uniós biztossal a strukturálisan Hahnal is alaposan átvett Erasmus+-, illetve Horizont Európa programokról egyeztetett, kivesézve a magyar egyetemek és konzorciumi partnereik viszonyát. ”

Forrás:
Három uniós biztossal tárgyalt szerdán Brüsszelben Navracsics Tibor; Gyöngyösi Balázs; Index.hu; 2023. április 5.