Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatörvények, határozatok

1149/2023. (IV. 24.) Korm. határozat az esemény alapú adatszolgáltatási platform megvalósításáért felelős tárcaközi bizottságról

Szerző: 2023. május 1.No Comments

„ 1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 10. § (1) bekezdése alapján javaslattevő, véleményező, tanácsadói tevékenységet végző testületként létrehozza az Esemény Alapú Adatszolgáltatási Platform Megvalósításáért Felelős Tárcaközi Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság).

2. A Bizottság

a) koordinálja az érintett minisztériumoknak és közigazgatási szerveknek az esemény alapú adatszolgáltatási platform (a továbbiakban: EMAP) megvalósítása érdekében végzett tevékenységét,

b) figyelemmel kíséri az érintett minisztériumoknál és közigazgatási szerveknél az EMAP megvalósításának ütemterv szerinti előrehaladását,

c) javaslatot dolgoz ki az EMAP megvalósításához szükséges jogszabály-módosításokra,

d) véleményezi az EMAP megvalósításával kapcsolatban tett javaslatokat.

3. A Bizottság elnöke a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatvagyonának optimalizálásáért felelős kormánybiztos.

4. A Bizottság tagjai:

a) a Bizottság elnöke,

b) az adópolitikáért felelős miniszter által kijelölt két személy,

c) az e-közigazgatási és informatikai fejlesztések egységesítéséért felelős miniszter által kijelölt két személy,

d) a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter által kijelölt két személy,

e) az egészségbiztosításért felelős miniszter által kijelölt két személy,

f) a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által kijelölt két személy,

g) a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke által kijelölt két személy,

h) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke által kijelölt két személy,

i) a Magyar Államkincstár elnöke által kijelölt két személy,

j) a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója által kijelölt két személy,

k) a Központi Statisztikai Hivatal elnöke által kijelölt két személy.

5. A Bizottság állandó meghívottjai:

a) az állami és közszolgáltatási feladatok felülvizsgálatáért felelős miniszteri biztos,

b) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke,

c) a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatója

által kijelölt személy.

9. A Bizottság elnökét távollétében, illetve akadályoztatása esetén a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke által delegált személy helyettesíti.

10. A Bizottság működésével kapcsolatos szervezési, adminisztratív feladatokat a Pénzügyminisztérium látja el…”

Forrás:
1149/2023. (IV. 24.) Korm. határozat az esemény alapú adatszolgáltatási platform megvalósításáért felelős tárcaközi bizottságról; Nemzeti Jogszabálytár
A Kormány 1149/2023. (IV. 24.) Korm. határozata az esemény alapú adatszolgáltatási platform megvalósításáért felelős tárcaközi bizottságról; Magyar Közlöny; 2023. évi 60. szám; 2023. április 24.; 2409-2410. o. (PDF)
Háttér:
Társadalmi konzultációt kezdeményez a Pénzügyminisztérium; EY; 2022. május 22.
(Egyszerűsítené a foglalkoztatáshoz köthető adatszolgáltatási folyamatot a Pénzügyminisztérium (PM).)
Foglalkoztatói adatszolgáltatási kötelezettségek komplex felülvizsgálata. A javasolt koncepció összefoglalása, 2022. május; Pénzügyminisztérium; 2022. május 18. (PDF)
1056/2023. (II. 27.) Korm. határozat az adózói adminisztrációs kötelezettségeket egyszerűsítő eseményalapú adatszolgáltatási megoldások fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről; Nemzeti Jogszabálytár