Skip to main content
közigazgatás: magyarpolitikatársadalomterületfejlesztés

Funkcionális várostérségek és a funkcionális térségek: a térségi jelleg erősítése a kormány célja

Szerző: 2023. június 18.No Comments

„Navracsics Tibor kedden Budapesten kiemelte, a túlélés lehetőségét határozza meg a településeknek a szolgáltatások színvonala, a környezet állapota és az, hogy milyen életminőséget tudnak garantálni.

A kormányzati politika tervezésénél és ezen belül a fejlesztéspolitika hangsúlyainak meghatározásánál figyelembe kell venni az ország egyes részeinek regionális, kulturális és karakterbeli eltéréseit – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter a Településfejlesztési Szövetség (TESZ) által alapított Településfejlesztési Díjak keddi, budapesti átadásán.

Navracsics Tibor kifejtette, az egyes térségek, települések fejlettségbeli, kulturális profilja alapján az ország rendkívül heterogén. Hozzátette, a település kifejezés értelmezése a közigazgatási, közösségi egység mellett egyre inkább térségi jellegűvé válik, ahol az egyes települések nem szigetelődnek el.

Hangsúlyozta, hogy a térségi jelleg erősítése a kormány célja, ezért készítik elő a funkcionális várostérségek és a funkcionális térségek bevezetését a fejlesztéspolitikai gondolkodásba. A funkcionális térségek azokat a nagy tájegységeket – például Közép-Dunántúl, Tisza-tó, Balaton – fedik le, amelyek már önálló fejlesztési tanáccsal rendelkeznek.

Navracsics Tibor kiemelte, a túlélés lehetőségét határozza meg a településeknek a szolgáltatások színvonala, a környezet állapota és az, hogy milyen életminőséget tudnak garantálni.”

Forrás:
Új fejlesztéspolitikai észjárást honosítana meg Navracsics Tibor; Infostart / MTI; 2023. június 13.