„Napjainkban gyakran elhangzik az a tétel, hogy az internet korában nincs többé szükség tárgyi tudásra, és a lexikális tudás megszerzése fölösleges időpocsékolás. Nem biflázni kell, hanem kreatívnak lenni, és mindehhez „kompetenciaalapú oktatásra” van szükség. De vajon mi igaz ebből?
A kreatív gondolkodás nyersanyaga nem más, mint a meglévő tárgyi tudásunk. Ahogyan Pólya György A gondolkodás iskolája című könyvében elmagyarázta: „Természetesen kevés tárgyi ismerettel nehéz dolog jó ötletre bukkanni; tárgyi ismeret nélkül pedig éppenséggel lehetetlen. Jó ötletek csak régi tapasztalatokon és korábban szerzett ismereteken alapulhatnak. Pusztán visszaemlékezésből még nem születhet jó ötlet, de semmiféle jó ötletre sem juthatunk el anélkül, hogy vissza ne emlékeznénk néhány odavágó ismeretre. Házépítéshez sem elég, ha csak építőanyagunk van, de építőanyag nélkül senki sem építhet házat”. Tehát csakis abból jöhet létre új gondolatunk, ami már a tudatunkban van mint korábban szerzett tárgyi ismeret. Ez persze származhat az internetről is, de nyilván csak akkor válhat a gondolkodásunk számára használható nyersanyaggá, miután megismertük, megtanultuk.
Ami a „kompetenciaalapú oktatást” illeti, Czeglédi Csaba Magyar Tudományban megjelent cikke tisztázza: „az ismeretelméletben és a megismeréstudományban közhelyszámba megy, hogy a tudás nem a kompetenciának alárendelt fogalom, hanem épp fordítva: a kompetencia a tudás egyik fajtája, amelyet olykor képességnek vagy képesség-tudásnak is neveznek.” Létezik deklaratív tudás (tudni azt; knowing that), és van képességtudás vagy procedurális tudás (tudni, hogyan; knowing how) – az utóbbi a kompetencia. „Mást és másként tudunk, amikor tudjuk (AZT), hogy Magyarország fővárosa Budapest, mint amit és ahogy tudunk, amikor tudjuk, HOGYAN lehet/kell biciklizni.”
A modern generatív nyelvtudomány szűkebben értelmezi a kompetenciát: szerinte is procedurális természetű, de nem olyan típusú képességtudás, mint a biciklizni tudás, hanem egy harmadik fajta (knowledge of) – ilyen például a nyelvtudás. „A kompetenciafogalom különféle pedagógiai értelmezései között sem igen találunk olyat, amelyik nyilvánvalóan a kompetencia fogalma alá sorolná a magyarázó elméletekben megtestesülő megértés típusú tudást.” Aki tehát többfajta tudás helyett csupán kompetenciákat akar oktatni, az lemond a magyarázatokról, a megértésről is, nemcsak a lexikális ismeretekről.
De vajon milyen kapcsolatban áll tudásunk és az internet? Ahogyan Nicholas Carr Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? című könyvében részletesen leírja, az információk számítógépes memóriákban, interneten elérhető háttértárakban történő tárolása nem helyettesítheti saját memóriánk használatát. Az ember memóriájának szinte végtelen árnyalatot mutató, állandóan változó működése nem hasonlít arra, ahogyan a számítógépek memóriájában tárolt bitek, egyesek és nullák a sosem változó áramköröket működtetik. „Azokat, akik a memória internetre való »kiszervezését« ünneplik, félrevezette egy metafora. Figyelmen kívül hagyják a biológiai memória alapvetően szerves természetét. […] Mihelyt egy explicit, hosszú távú emléket visszajuttatunk a munkamemóriába, újból rövid távúvá válik. Ismételt megerősítésekor új kapcsolódások alakulnak ki – egy új kontextus. […] A biológiai memória az örökös megújulás állapotában van.”
Carr hangsúlyozza: attól sem kell tartanunk, hogy a tárgyi ismeretekkel túlterhelnénk az agyunkat. Akik ezt hangoztatják, azok összekeverik a korlátozott kapacitású munkamemóriánkat a szinte határtalan kapacitású hosszú távú memóriánkkal. George A Miller kutatásai kimutatták, hogy az emberi agy rövidtávú munkamemóriája (az adott területen való jártasságától függően) egyszerre kb. 7±2 tényezőt képes kezelni. Ennek sokfajta megnyilvánulását tapasztalhatjuk: egyszerre ennyi ingerre tudunk figyelni, személyeknek vagy dolgoknak ennyi lényeges tulajdonságát tudjuk megkülönböztetni, ennyi fokú skálán tudunk bármit szubjektíven minősíteni stb. Carr rámutat arra, hogy korlátozott kapacitású rövid távú munkamemóriánkkal ellentétben a hosszú távú memóriánk kapacitása szinte határtalan. Sőt, kímélése nemcsak fölösleges, hanem kimondottan káros: „Új, hosszú távú emlékek tárolásakor nem korlátozzuk szellemi képességeinket, inkább megerősítjük őket. Memóriánk minden egyes bővítésével együtt jár intelligenciánk növekedése. A világháló a személyes memória kényelmes és vonzó kiegészítése, de amikor az internetet ez utóbbi helyettesítésére kezdjük el használni, és megkerüljük a konszolidálás belső folyamatait, fennáll annak a veszélye, hogy elménk gazdagságát korlátozzuk.”
Hasonló kutatási eredményekről számol be Philip Zimbardo és Nikita D. Coulombe Nincs kapcsolat című könyvében: „Minél több információt »szervezünk ki«, annál kevesebbet őrzünk meg az emlékezetünkben, így pedig annál csekélyebb lesz a tudásunk. […] Létezik tehát ez a potenciális illúzió: a tudás illúziója. És ez annak a veszélyét hordozza magában, hogy miközben felületes ismeretekkel rendelkezünk a dolgokról, azt hisszük, minden tudás a birtokunkban van.”
A tárgyi tudás hiányának súlyos következményeit jól illusztrálja az alábbi példa. „Három hónapra felfüggesztettek Nagy-Britanniában egy magyar orvost, aki egy 2009-es műtét során majdnem megölt egy 4 éves kisfiút. […] A BBC beszámolója szerint a férfi egy aranyérműtét során a megengedettnél 16-szor nagyobb fenoladagot adott be a gyereknek, majd amikor rájött a hibára, egy kollégáját kérte meg, hogy az interneten keressen rá, hogyan lehet az anyagot eltávolítani a páciens szervezetéből. A hatalmas dózistól a szakértők szerint akár meg is halhatott volna a gyerek, akin így is tartós nyomokat hagyott a félresikerült műtét.”
Fölösleges volna a lexikális tudás, hiszen minden fönn van az interneten? Aligha; mint a fenti esetből is látszik, bármilyen területen súlyos károkat okozhat az, aki nem rendelkezik a szükséges tárgyi tudással. És ahogyan műtétek közben sem lehet az internetről pótolni a hiányzó tárgyi tudást, ugyanúgy a gazdasági döntések meghozatalakor vagy üzleti tárgyalások közben sem lehet, legalábbis a fentihez hasonlóan súlyos következmények nélkül.
De még akkor sem lehetünk nyugodtak, ha van is idő és mód az interneten keresgélni. Akinek hiányzik a szükséges tárgyi tudása, az korántsem biztos, hogy képes megérteni vagy helyesen értelmezni az új információt. Vagy ha érti is, amit olvasott, vajon meg tudja-e különböztetni a komolyan vehetőt a komolytalantól, a tudományosat a tudománytalantól vagy az áltudományostól? (Emlékezzünk a halálos áldozatokat is követelő, indokolatlan oltásellenességre a CoViD-járvány idején.)
Aki tudatlan, az gyakran azt sem tudja, hogy mit nem tud, minek is kellene utánanéznie. Ezeket Donald Rumsfeld ismeretlen ismeretlen (unknown unknown) dolgoknak nevezte el. A fenti egészségügyi példában a páciense életét veszélyeztető orvos ismert ismeretlennel (known unknown) állt szemben: tudta, hogy mit nem tud, így megkérhette a kollégáját, hogy nézzen utána az interneten. Az ismeretlen ismeretlen állapotában viszont nem is keresünk információt, mivel nem vagyunk tudatában saját tudatlanságunknak. Így az internet sem segíthet rajtunk, hiába lenne csupán néhány kattintásra olyan információ, amelynek hasznát vehetnénk. Akik fölöslegesnek bélyegzik a tárgyi tudás megszerzését azzal a felkiáltással, hogy fönn van minden az interneten, azok az ismert ismeretlen várható előfordulási gyakorisága mellett az ismeretlen ismeretlenét is megnövelik. Márpedig az utóbbin végképp nem tud segíteni az internet.
A tárgyitudás-ellenesség tetejébe jöhet újabban az a tévhit is, hogy a mesterséges intelligencia majd mindent eldönt, megválaszol, megfogalmaz helyettünk. Mostantól nemcsak tárgyi tudást nem kell szereznünk, de már elemeznünk, mérlegelnünk, érvelnünk, bizonyítanunk, döntenünk, gondolatokat megfogalmaznunk sem kell, hiszen majd a mesterséges intelligencia megcsinálja. Így még aggasztóbbá válnak Carr fent idézett szavai: „fennáll annak a veszélye, hogy elménk gazdagságát korlátozzuk”.
Arisztotelész szerint „a tanulás nem gyerekjáték, nem tanulhatunk fájdalom nélkül”. A tudatlanság azonban sokkal több fájdalmat okozhat, mint a tanulás. Jó lenne elkerülni, hogy tudásalapú helyett tudatlanságalapú társadalmat építsünk: a mesterséges intelligenciáknak kiszolgáltatott természetes unintelligenciák tömegét.
A szerző a BME Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszékének docense. ”
Forrás:
Hiába hozzáférhető minden az interneten, a tárgyi tudás ugyanolyan fontos, mint valaha; Pataki Béla; Qubit.hu; 2023. július 29.
