Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Százezernél is többen intézik már online a közművekkel kapcsolatos ügyeiket

Szerző: 2023. október 23.No Comments

„Már több mint 180 közműcégnél jelenthetjük be az adatváltozás online. György István szerint a projekt hozzájárul az elektronikus közigazgatás erősödéséhez.

Már több mint százezer felhasználója van az e-bejelentő felületnek, amely az adatváltozások bejelentését a közműcégek felé, illetve a közműátírások ügyintézését teszi lehetővé az interneten keresztül – ismertette szerdán Budapesten a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István. Az e-bejelentő európai uniós forrásból a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program keretében 1,8 milliárd forintból valósult meg. A felület indulásakor, 2022 februárjában 31 közműszolgáltató volt elérhető a platformon, mára viszont már több mint 180 cég csatlakozott: 131 közműszolgáltató és több mint 50 telekommunikációs vállalat. György István kiemelte, hogy az állami, ingyenes szolgáltatásnak köszönhetően kényelmesen, otthonról lehet bejelenteni az adatváltozásokat a szolgáltatók felé, és nem kell személyesen megjelenni minden vállalat ügyfélszolgálatán.

Scheiring Petra, a projekt szakmai vezetője a rendszer legfrissebb fejlesztéseit bemutatva elmondta, hogy átláthatóbb és felhasználóbarátabb lett a kitöltőoldal. Bevezették a folyamatba épített ügyfél-tájékoztatást, ami azt jelenti, hogy már a kitöltés megkezdése előtt, valamint közben és utána is folyamatosan informálja a rendszer az ügyfeleket arról, milyen papírokra vagy további lépésekre lesz szükség a folyamat során. Immár akkor is lehet használni a rendszert, ha nem magánszemélytől, hanem jogi személytől vásárol valaki ingatlant. Hozzátette, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően rövidülhet a személyes ügyintézési idő a kormányablakokban, mivel bevezették a lakcímigazolvány számának előtöltése funkciót is.”

Forrás:
Százezernél is többen intézik már online a közművel kapcsolatos ügyeket; Világgazdaság / MTI; 2023. október 18.
„..Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja felidézte, hogy az állam 2010 után kezdte átalakítani a saját struktúráját. Az egykori okmányirodák helyett létrehozták a kormányablakokat, és ezzel bevezették az egyablakos ügyintézést. Mintegy tíz évvel később a szolgáltatói szektorban is bevezették az egyablakos ügyintézést az e-bejelentő létrehozásával, amelynek nagy előnye, hogy az élethelyzetekhez igazodik.
A rendszerben ugyanis ki lehet választani, mivel kapcsolatban szeretne az ember ügyet intézni – például ingatlanvásárlás, névváltozás –, a rendszer pedig automatikusan felkínálja a kitöltendő papírokat a változás bejelentéséhez.
Scheiring Petra, a projekt szakmai vezetője a rendszer legfrissebb fejlesztéseit bemutatva elmondta, hogy átláthatóbb és felhasználóbarátabb lett a kitöltőoldal. Bevezették a folyamatba épített ügyféltájékoztatást, ami azt jelenti, hogy a rendszer már a kitöltés megkezdése előtt, valamint közben és utána is folyamatosan informálja az ügyfeleket arról, milyen papírokra vagy további lépésekre lesz szükség a folyamat során.
Már akkor is lehet használni a rendszert, ha nem magánszemélytől, hanem jogi személytől vásárol valaki ingatlant – mutatott rá a szakmai vezető. Hozzátette: a fejlesztéseknek köszönhetően rövidülhet a személyes ügyintézési idő a kormányablakokban, mivel bevezették a lakcím igazolványszámának előtöltése funkciót is, így azt már nem kell külön begépelni.
Bővítették továbbá a „riporting” funkciót, azaz a rendszer automatikusan adatokat gyűjt a felhasználókról nemek, korcsoportok, települések szerint, továbbá figyeli azt is, mennyi időt töltenek a felhasználók egy-egy oldalon, valamint hogy használati eszköz függvényében miként változik a felhasználás.
Az így kapott információk segítségével a felhasználói igények mentén tudják még tovább fejleszteni, optimalizálni a rendszert – emelte ki Scheiring Petra.”
Rövidebb idő alatt lehet ügyeket intézni a kormányhivataloknál; Magyar Nemzet / MTI; 2023. október 18.