Skip to main content
Európai Unióközigazgatás: magyar

Lehet, hogy automatikusan Orbán Viktor lesz az EU (egyik) vezető testületének elnöke (egy rövid időre)

Szerző: 2024. január 8.No Comments

„Charles Michel, az Európai Tanács jelenlegi elnöke indul a júniusi európai parlamenti választásokon, ezért ha megválasztják és július közepén elfoglalja a helyét az Európai Parlamentben, akkor más vezetőt kell találni a testület élére.

Ha ez nem történik meg időben, akkor az Európai Uniós soros elnökségét épp a vonatkozó időszakban betöltő ország vezetője lesz a szervezet elnöke, aki abban a mintegy fél évben épp a magyar kormányfő, Orbán Viktor lesz, írja a Politicio.

A csúcspozícióval valójában nem járnak túlzottan nagy hatalmi jogkörök, inkább szervezési, levezetési funkciója van az elnöknek, persze az EU-s közbeszédet hangsúlyosan alakítani képes.

Azt, hogy Orbán Viktor irányítsa az Európai Tanácsot fél évig, a Politico szerint a benne lévő többi 26 állam- és kormányfő „kétségbeesetten” próbálja elkerülni, hiszen Orbánnak rendszeresen súlyos nézeteltérései vannak velük, ez közismert a magyar kormányfő vétózásai miatt is.

Június 6-a és 9-e között az EU 27 tagállamában megtartják az európai parlamenti választásokat, ezután az európai vezetők június 17-én majd június 27-28-án ülnek össze, hogy megpróbáljanak megegyezni Michel utódjáról. Ez sosem volt egyszerű folyamat, sokat számít, hogy a választási eredmények milyen erőviszonyokat teremtenek.”

Forrás:
Automatikusan Orbán Viktor lesz az EU vezető testületének elnöke, ha nem találnak másvalakit a leköszönő vezető helyére; Bozzay Balázs; Telex.hu; 2024. január 7.
Lásd még:
Charles Michel máris próbálja hűteni a kedélyeket: Sok eszköz van Orbán elkerülésére, ha megvan hozzá a politikai akarat; Mandiner.hu; 2024. január 7.