Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarközigazgatási informatikapolitikatársadalom

Megújult lendülettel folytatódik a KiberPajzs együttműködés – NMHH

Szerző: 2024. február 18.No Comments

„2024. február 13-án – az idei évben először – ülést tartott a KiberPajzs együttműködés operatív döntéshozó testülete, a Projekt Irányító Bizottság, melyben a partnerszervezetek által delegált résztvevők egyeztetnek és hoznak döntést a KiberPajzs együttműködés szakmai és működési kereteit érintő legfontosabb kérdésekről.

Az ülés nyitányaként a házigazda Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által a Projekt Irányító Bizottságba delegált tag, Kovács Endre Miklós stratégiai igazgató köszöntötte a megjelenteket, felidézve, hogy szinte napra pontosan három hónappal korábban ugyanabban a teremben, a szintén az NMHH által megrendezett novemberi összegző konferencián fejezték ki a partnerszervezetek csúcsvezetői azon szándékukat, hogy folytatni kívánják a KiberPajzs együttműködés keretében megkezdett szakmai munkát. Kiemelte, hogy erre minden lehetőség adott, hiszen a szándékot tett is követte, és a KiberPajzs együttműködés folytatását a következő három évre biztosító megállapodás gyors és sikeres aláírását követően ma már a grandiózus jövőbeli célokról, szakmai tevékenységi irányvonalakról egyeztethetnek a résztvevők. Kovács Endre Miklós hozzátette, hogy az NMHH örömmel vállalta a házigazdai szerepet a Projekt Irányító Bizottság ülés kapcsán is, ezzel is kifejezésre juttatva a Hatóság együttműködésbe vetett töretlen bizalmát, valamint annak szándékát, hogy az NMHH a továbbiakban is tevékeny részese kíván lenni a nagyívű projektnek.

Az ülés nyitó napirendi pontjaként kiemelést nyert, hogy valamennyi partnerszervezet ellátta aláírásával a megújított együttműködési megállapodást, melynek egy-egy példányát a partnerszervezetek jelen lévő képviselői kézhez is vehettek. Ezt követően a résztvevők tájékoztatást kaptak arról, hogy az együttműködés három munkacsoportjában (kommunikációs, jogi és operatív munkacsoportok) milyen fő feladatok megvalósítása zajlik aktuálisan. A kommunikációs munkacsoport ismertette, milyen kampányok kidolgozása kezdődött meg a munkacsoport keretén belül. Az operatív munkacsoport tevékenysége kapcsán kiemelte, hogy annak egyik legjelentősebb eleme a hívószám-hamisítás (spoofing) megelőzését lehetővé tévő szabályozási környezet megteremtése. A számos szakmai és jogi kérdést felvető feladat vonatkozásában az NMHH mint feladatgazda intézmény rögzítette, hogy a vonatkozó jogszabály-előkészítési feladatokat változatlanul a KiberPajzs együttműködés keretében kívánja folytatni, annak kiemelése mellett, hogy egy olyan organikus folyamatról van szó, melyben valamennyi jelenlévő szervezet érintett.

Kiemelt napirendi pontja volt az ülésnek a KiberPajzs együttműködés keretében vállalt feladatok riportolását lehetővé tévő úgynevezett „Jelentésszolgálat” vonatkozásában elért előrehaladás. Az NMHH vállalta, hogy kidolgozza a Jelentésszolgálat működtetéséhez szükséges dokumentációs keretrendszert. Ennek mielőbbi megvalósítása érdekében az NMHH Projekt Igazgatósága a riportolási rendszerek főbb módszertani elemeit összegző anyagot készített elő, melynek prezentációjára is sor került.

A valamennyi résztvevő aktív részvétele mellett zajló ülés utolsó napirendi pontjaként a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet képviselője adott tájékoztatást az együttműködés Kommunikációs TudásTára vonatkozásában, kiemelve, hogy a résztvevő felek rendszeres adatszolgáltatásán alapuló TudásTár a tudás közös magjaként szolgálja az együttműködés céljainak elérését.

Az eredményesen zajló ülést a résztvevők kötetlen beszélgetése zárta.”

Forrás:
Megújult lendülettel folytatódik a KiberPajzs együttműködés; Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH); 2024. február 15.