Skip to main content
Európai Unióközigazgatás: magyarpolitika

Magyarországon egyeztetett az EU Katonai Bizottságának elnöke

Szerző: 2024. április 14.No Comments

„Magyarországon egyeztetett az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke csütörtökön. A Honvédelmi Minisztérium budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a látogatás a magyar EU-elnökség katonai programja nyitányának tekinthető. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a magyar EU-elnökség katonai prioritásait ismertetve közölte, hogy támogatni kell az EU Stratégiai Iránytű programot a válságmenedzsment, a katonai képességek és a védelmi ipar fejlesztése terén.

Magyarország és a Magyar Honvédség számára továbbra is kiemelt helyen szerepel a Nyugat-Balkán helyzete, a magyar szerepvállalás hűen tükrözi ezt. Idén az EUFOR Althea művelet történetében először magyar parancsnok irányítja az EU balkáni katonai misszióját.

A vezérkari főnök fontosnak nevezte az európai gyors reagálású erők fejlesztését, megerősítette, hogy Magyarország részt vesz az új koncepció alapján 2025-ig felálló első európai harccsoport létrehozásában. A védelmi iparról azt mondta, hogy a magyar EU-elnökség támogatni fogja az európai védelmi technológiai és ipari alapokat. „A magyar védelmi ipar ennek integráns részét képezi” – tette hozzá. Magyarország támogatja azt az informális dokumentumot, amelyet Ausztria, Németország, Belgium és Hollandia írt alá, és amelynek célja, hogy a Nyugat-Balkánt „még inkább európai uniós fókuszba helyezze” – közölte, akár az EU gyorsreagálási képességének esetleges jövőbeli bevetésével, amennyiben a helyzet úgy kívánja.

„Az EU stratégiai autonómiáját nemcsak az EU harccsoportjaihoz való hozzájárulással támogatjuk. A 2016-ban indított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal elkötelezett, ütőképes nemzeti haderőt építünk” – tette hozzá. A vezérezredes elmondta: októberben vendégül látják az EU vezérkari főnökeit, akiknek az EU Integrated Resolve gyakorlat részeként felajánlott, éleslövészettel egybekötött Brave Warrior gyakorlat során bemutatják a magyar védelmi erők képességeit hangsúlyozva ezen kiképzési rendezvények megkerülhetetlen szerepét a válságkezelési döntéshozatal javításában és az interoperabilitás előmozdításában.”

Forrás:
Magyarországon egyeztetett az EU Katonai Bizottságának elnöke; Híradó.hu / MTI; 2024. április 11.