Skip to main content
közigazgatás: magyarpolitikatársadalomterületfejlesztés

Intenzív fejlesztések a Magyar Falu Program keretében

Szerző: 2024. május 19.No Comments

„Több mint 3200 utcát újítottak fel és 1300 járdaszakasz újult meg.

A Magyar Falu Program keretében 2019 óta több mint 3200 utca újult meg, 1300 járdát újítottak fel és több mint 100 kerékpárútszakasz készült el a magyar kistelepüléseken – közölte pénteken a Vas vármegyei Magyarlakon a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki a térség országgyűlési képviselőjével és a község polgármesterével közösen adta át a felújított Boldog Brenner János utcát, valamint a hozzá csatlakozó, a szőlőhegyre vezető több mint egy kilométeres útszakaszt.

Gyopáros Alpár hozzáfűzte: a program indulása óta több mint négyezer kilométernyi állami mellékúthálózati, zömmel vidéki kistelepüléseket összekötő útszakasz újult meg a Magyar falu program keretében.

Szavai szerint az elmúlt öt évben „példátlan mennyiségű forrás” érkezett a falvakba, de hiába magasak a számok, óriási az elvégzetlen feladat, megannyi útszakasz, utca, járda, földút vár felújításra.

„Egyre népszerűbb, egyre trendibb falun élni, egyre több fiatal marad otthon a falvakban, egyre több család költözik haza a szülőfalujába, egyre többen vállalnak a falvakban gyermekeket. Egyre több telket építenek be, és ez azt is jelenti, hogy egyre több intézményre van szükség, egyre több óvodát kell bővíteni, egyre több bölcsődét kell nyitni, egyre több iskolát kell felújítani, egyre több játszóteret kell építeni, és igen, egyre több utcát kell felújítani, és egyre több utcát kell építeni is” – mondta.

A Magyar Falu Program nem egy budapesti irodában született, hanem a falvakban íródott, és a megvalósítása is a falvakban zajlik. Az elért sikerek is közös eredmények, a munkából kivette a részét a térség országgyűlési képviselője és Magyarlak polgármestere is, amiért „megemelem a kalapom előttük” – tette hozzá.

V. Németh Zsolt államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: Magyarlak a bizonyíték arra, hogy a kistelepülések számára pótolhatatlan lehetőséget biztosít a Magyar Falu Program, amely 100 százalékos előfinanszírozott támogatási rendszerével és egyszerű elszámolhatóságával a helyi igényekhez igazodva orvosolja a legégetőbb problémákat, amit saját forrásból nem tudnának kivitelezni.

Felsorolása szerint Magyarlakon a kormány támogatásával 2019 óta a Magyar Falu Program keretében 185 millió forintnyi beruházás valósult meg, járda- és útfelújítások mellett megújult az önkormányzati hivatal, az óvoda, a helyi focipálya melletti sportöltöző, a tűzoltószertár, és falubuszt szereztek be.

Forrás:
Intenzív fejlesztések a Magyar Falu Program keretében; Magyar Hírlap / MTI; 2024. május 17.