Skip to main content

Találat: Gyopáros Alpár

Intenzív fejlesztések a Magyar Falu Program keretében

„Több mint 3200 utcát újítottak fel és 1300 járdaszakasz újult meg. A Magyar Falu Program keretében 2019 óta több mint 3200 utca újult meg, 1300 járdát újítottak fel és több mint 100 kerékpárútszakasz készült el a magyar kistelepüléseken – közölte pénteken a Vas vármegyei Magyarlakon a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki a térség országgyűlési képviselőjével és a község polgármesterével közösen adta át a felújított Boldog Brenner János utcát, valamint a hozzá csatlakozó, a szőlőhegyre vezető több mint egy kilométeres útszakaszt. Gyopáros...

Részletek

Falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására lehet pályázni

„Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar Falu Programban - jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár közölte, a felhívás keretösszege ötmilliárd forint, út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, járdafelújításra 10 millió forintig lehet pályázni. A pályázati felhívást már hétfőn közzéteszik a kormany.hu és a magyarfaluprogram.hu oldalon, pályázni pedig június 12. és július 12. között lehet majd - ismertette a kormánybiztos. Gyopáros Alpár hangsúlyozta: az...

Részletek

A Magyar Falu Program mintegy 1400 településen mentett meg kisboltot a bezárástól

„A Magyar Falu Programban 2021-ben meghirdetett, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatnak köszönhetően Magyarországon mintegy 1400 településen sikerült megmenteni a kisboltokat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Újteleken. Gyopáros Alpár kiemelte: a pályázók között 100 olyan kistelepülés is volt, ahol a korábbi években már nem is működött az üzlet, de a kisboltfelújítási pályázati forrásból sikerült újranyitni a kiskereskedéseket. A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy Bács-Kiskun vármegyében mintegy nyolcvan településen éltek a lehetőséggel, és összesen 2 milliárd forint...

Részletek

45 milliárd forintot fordítottak a falvak kulturális és közösségi épületeinek fejlesztésére

„A kormány már 45 milliárd forintot költött a Magyar falu programban falvak kulturális és közösségi épületeinek fejlesztésére – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém vármegyei Nemesvámoson. Gyopáros Alpár a település 71 millió forintból megújult közösségi házát megtekintve kifejtette: a kormány már mintegy 2500 közösségi tér, kulturális intézmény felújítását támogatta több mint 40 milliárd forintból, és további 4 milliárd forintból kétezernél is több helyen eszközbeszerzést finanszíroztak. Veszprém vármegyében a falvak fejlesztésére már 45 milliárd forintot fordítottak a Magyar falu...

Részletek

Idén is folytatódik a Magyar Falu Program

„Idén is folytatódik a Magyar Falu Program, mert a nemzeti kormány számára a vidék érték, a vidéki emberek pedig partnerek - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Gyopáros Alpár közölte, hogy a programmal évek óta célzottan segítik a kistelepülésen élők mindennapjait, közlekedését és a helyi szolgáltatásokat, utakat, orvosi rendelőket, játszótereket építenek, támogatják a kisboltokat és a falusi közösségi eseményeket. A programnak köszönhetően növekszik a magyar falvak népessége, minden ötezer fő alatti település előbbre tudott lépni a...

Részletek

Tízmilliárdos keretösszeggel új pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Programban

„Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Programban, tízmilliárd forint keretösszeggel - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten. Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy 2019 óta hirdetnek meg pályázatokat a programban, amely nagyon eredményes; már több mint 33 ezer nyertes pályázat volt, ezek összértéke meghaladta a háromszázmilliárd forintot. A program alapvető célja a népesség elvándorlásának megállítása volt - idézte fel a kormánybiztos, hozzáfűzve, ma egyedül a falvak azok a településtípusok, ahol folyamatosan növekszik a népességszám. A fővárosból ma...

Részletek

Gyopáros Alpár kormánybiztos szerint el fogunk jutni odáig is, hogy iskolákat is kell majd bővíteni a kistelepüléseken

„A Magyar falu programban 2019 óta 300 milliárd forint pályázati támogatást biztosított a kormány a kistelepülések fejlesztésére. A Magyar falu program keretében négy év alatt több mint 30 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, és egy-egy pályázó átlagosan 10 millió forint támogatást nyert el – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban program részeként felújított polgármesteri hivatal átadásán. A fejlesztések legfontosabb eredménye az, hogy a kistelepülések döntő részén megállt a népességszám csökkenése. A kormánybiztos szerint azok a...

Részletek

Gyopáros Alpár: a kormány a jövőben is folytatja a Magyar Falu Programot

„A kormány a jövőben is folytatja a Magyar Falu Programot, és a falvak által jelzett fejlesztésekhez lépésről lépésre biztosítja a forrásokat – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Pest vármegyei Hévízgyörkön egy új aszfaltút átadása alkalmából csütörtökön. Gyopáros Alpár felidézte, hogy Hévízgyörk a Magyar Falu Program indulása óta több mint 270 millió forintnyi fejlesztést hajthatott végre a program keretében. Hangsúlyozta: a kormány figyel arra, hogy milyen igényeket fogalmaznak meg a falvakban élők, és ezeket a javaslatokat beépítik a programba, megjelennek...

Részletek

Gyopáros Alpár: Több mint hatvanmilliárd forint hasznosult a szabolcsi falvakban

„Az elmúlt csaknem négy évben több mint 60 milliárd forint fejlesztés valósult meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei falvakban a Magyar falu programon keresztül – közölte a Miniszterelnökség Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson pénteken. Gyopáros Alpár a helyi Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Ház mintegy 15 millió forint értékű filagóriájának és napelemes rendszerének átadásán azt hangsúlyozta, kiemelkedő az a falupasztorációs munka, amelyet a görögkatolikus egyház a falvakban végez, különösen az ország három északkeleti megyéjében. Nemcsak a görögkatolikusok, hanem bármely egyház a falvakban...

Részletek

Több mint 25 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztés valósult meg a Magyar Falu Program keretében az egészségügyben

„Már több mint 25 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések valósultak meg a Magyar falu programban, mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tállyán, ahol egy megújult orvosi szolgálati lakást adott át. Gyopáros Alpár hozzátette: ennek az összegnek a tíz százaléka jutott a vármegyének, összességében pedig már több mint 70 milliárd forintnyi támogatás érkezett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe a Magyar falu programban. Azt mondta, az orvosoknál tapasztalható szakemberhiány miatt szolgálati lakásokkal szeretnék támogatni azokat a fiatal, pályakezdő orvosokat is, akik...

Részletek
Page 1 of 6 1 2 6